Jókai lakodalmas

A Jókai Hagyományőrző Tánccsoport a Csalló Néptáncegyüttessel karöltve vitte színpadra a jókai lakodalmas szokásokat.

A pozsonyi és az aradi vértanúk emléke

Kollai.jpg

Október 6-án, a magyarság gyásznapján számos helyen emlékeztek meg hősi halottainkról. Pozsonyban a kecskekapui evangélikus temetőben az aradi és a pozsonyi vértanúkra emlékeztek Jeszenák János báró és Rázga Pál evangélikus lelkész sírjának megkoszorúzásával. A rendezvény szónoka Kollai István, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója beszédében hangsúlyozta: a szabadságharc minden korban

Megkezdődtek a Szenczi Molnár Albert Napok

SZMAN megnyit.jpg

Október 5-én koszorúzással vette kezdetét a 43. Szenczi Molnár Albert Napok műsora Szencen, a zsoltárfordító szobránál.

Vénasszonyok Nyara

VN SZIL.jpg

Dunasápújfalun szeptember 29-én szervezték meg a Vénasszonyok Nyara elnevezésű, nyárbúcsúztató falunapot.
A rendezvény programja az összes generációt megszólította, hiszen felléptek az óvodások, a Jackpotband, a Dance 4 You tánciskola növendékei és volt gyermekszínház, de szerepet kapott a népzene és a néptánc, a magyar nóták, a cigányzene és a fiatalok kedvence, az Ego is.

Pozsonyi megemlékezés a vértanúkról

35925b_3.JPG

Pozsonyban a kecskekapui temetőben tartottak megemlékezést nemzeti gyásznapunkon. Báró Jeszenák János és Rázga Pál evangélikus lelkész sírjánál a pozsonyi, az aradi és az 1848/49-es szabadságharc többi vértanújára is emlékeztek.

Gerulata, a római erőd

Gerulata.jpg

Az őszi melegek, vagy ha úgy jobban tetszik a vénasszonyok nyara lehetőséget ad még a kellemes kirándulásokra. Kevesen tudják, hogy Pozsony megye területén számos római emlék található. Többek között a Pozsonyhoz tartozó Oroszváron is. Ide kalauzoljuk most el önöket. az október végéig nyitva tartó Gerulata szabadtéri múzeumot és a mellette található kiállítást mindenképpen érdemes megnézni azoknak, akiknek útjuk a fővárosba vezet.

Magyar feliratok a somorjai autóbusz-állomáson

som autobusza.jpg

Augusztus 28-án Somorján a Slovak Lines a.s. átadta a felújított autóbusz-pályaudvar megállóit. A város területén lévő megállókat a Slovak Lines az önkormányzattal kötött megállapodás alapján újította fel. Az átadás napján nemcsak a város vezetése, hanem a cég és Pozsony megye képviselői is jelen voltak.

Névmagyarosítást kezdeményezett a Via Nova

A magyar személynevek szlovákiai személyi okmányokban való használatának népszerűsítése érdekében indított "névmagyarosító" akciót a Felvidéken a Via Nova ifjúsági csoport.

A csoport, amely a Magyar Közösség Pártjának ifjúsági társszervezete, könyvjutalmat ad a változtatáson már túljutott személyeknek, és tanácsadást is nyújt az az iránt érdeklődőknek, hogy milyen módon változtathatják magyarra személyi okmányaikban az addig esetleg szlovák használat szerint feltüntetett nevüket.

Skanzenként működnek

Pozsony gyönyörű műemlékeiről is ismert. Elsősorban az Óvárosban találunk több olyan épületet, melyet műemlékké nyilvánítottak. A régi épületeik tulajdonosai büszkék ingatlanjukra, de sajnálják, hogy a bürokrácia megnehezíti az életüket. Mint mondják, a téli járdák karbantartását nekik kell végezniük, holott nem az ő tulajdonuk, azonban, ha árut kapnak, előre be kell jelenteniük az önkormányzatnál, hogy az üzlethelyiség előtt parkol majd a szállító kocsi.

Kerékpárral Schlosshofba

Hatvan évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a Pozsonyhoz tartozó Dévényújfalut és az osztrák Schlosshofott újra híd kösse össze. A
Szabadság kerékpárhíd (Cyklomost Slobody) ünnepélyes megnyitóján,
szeptember 22-én ezrek mentek át a hídon. A pozsonyiak egyik kedvelt turista látványossága ugyanis éppen a schlosshoffi kastély és park.