Neszméri Tünde

Augusztus 20-a, államlapításunk ünnepe alkalmából ismét kitüntetések
átadására került sor. Magyarországon már hagyománnyá vált, hogy a köztársasági elnök, a minisztériumok, de még a települések polgármesterei is elismerik azokat, akik maradandót alkottak közösségükért.

A városi emberek nosztalgiával tekintenek vissza azokra az időkre, amikor a polgárok kézműves foglalkozással keresték kenyerüket. Igaz erre a ma élők már nem nagyon emlékeznek, de nagyszüleik elbeszéléséből és az otthonokban, padlásokon talált régi tárgyakból még ma is sokat visznek be a helyi múzeumba. Annak ellenére, hogy Szenc mezőváros volt, sokan éltek iparos munkákból is a múltban. A városka főterén megelevenedtek egy pillanatra a kézműves foglalkozások.

Vők a Szenci járás „legmagyarabb” települése. Talán kicsit furcsának tűnik ez a megállapítás, de tény, a legnagyobb százalékarányban ezen a településen élnek magyarok. Ennél fogva az a régi megállapítás a községről, mely szerint magyar falu a Csallóközben, még ma is érvényes.

Fényes Elek 1851-ben azt írta: „Magyar-Bél, magyar helység, Pozson
vgyében. Fekszik ut. p. Cseklész és Szencz között,n az országúttól yugotra. Ékesiti a Góka uraság roppant várkastélya, mellyet hajdan gr. Csáky Imre cardinális épittetett, s honnan a keletre terjedő rónaságra igen gyönyörű és távoli kilátás esik. Németbél, magyar falu, Poson vmegyében, Magyarbéltől egy fertály járásra."

A nyár a búcsúk időszaka. A gyermekek nagy örömére. De tudja-e még valaki, milyenek is voltak a régi búcsúk? Amikor a nagyszüleinket erről kérdeztük, átszellemült arccal emlékeztek a múltra. Nézzünk hát
utána a megmaradt szokásoknak, legalábbis a fővároshoz közeli települések kapcsán.

Hűséges olvasóink már megszokhatták, hogy a Pozsonyhoz közeli települések problémáiról írunk. Talán többen tudják, hogy a főváros területe egy évszázaddal ezelőtt töredéke volt a mainak, így ahhoz, hogy a „nagy-Pozsony” tervet kivitelezhessék a szlovák politikusok, több községet a városhoz csatoltak. Az utolsó „duzzasztás” 1972-ben volt, ekkor került a fővároshoz Püspöki.

Amikor a Pozsonyhoz közeli kirándulóhelyekről van szó, sok minden eszébe jut az embereknek, hiszen múzeumok, várak, kastélyok sokasága található a fővárosban és környékén. Sok embernek pedig a szenci tavak jut az eszébe. De mi most egy másik kisvárosba invitáljuk önöket.

Szencen az évek során, és nem csupán a kommunizmus éveiben több régi, impozáns épületet lebontottak. Az 1980-as évek gyakorlata így mintha manapság is divatos lenne a városban. A legutóbb az úgynevezett fogadó, vagy barokk kapu elbontása sokkolta a városiakat.
A fogadó, amelyben a legenda szerint Mária Terézia is megállt, a Béke téren, a városi hivatallal szemben volt. A kapu elbontását sokan sérelmezik. Annak ellenére, hogy állítólag felállítják majd a városi parkban.

A huszonegyedik századot elérték a népbetegségek, több tucatot ismerünk belőlük. Közöttük is talán az egyik legelterjedtebb a cukorbetegség, mégis keveset tudunk róla. Léteznek viszont olyan szervezetek, amelyek felvilágosító munkával kívánnak segíteni a betegeken és hozzátartozóikon egyaránt. Ilyen a DiaDor is. Munkájukról a szervezet elnökségi tagját, Tárnok Irént kérdeztük.

Magyarbélről az történelmi építészet ismerőinek a Szlovákia területén található legnagyobb barokk stílusú kastély jut eszébe, mely a falu szimbólumává vált. Jogosan. A dicső múlt feléledni látszik. A kastély az 1930-as években még gyönyörű angol parkkal is dicsekedhetett. A második világháború és az utána következő ínséges idők azonban arra kényszerítették a falusiakat, hogy a fákat tüzelőnek vágják ki. A bútorokat széthordták. 1960-ban a kastélyt felújították, szociális intézményként használták egészen 2005-ig.