Mikor még egyetemre jártam, több előadást szerveztünk, amiről beszámolót is írtam, Nyitrán a magyar tanszék segédletével szervezte meg az Egyetemi Mozgalom a Villon estet, melyről az Új Szónak írtam cikket.

Hallgassunk verseket megzenésítve és beleszeretünk az irodalomba

Azon gondolkodtam, a verseket kell-e népszerűsíteni, vagy a megzenésített versek műfaját. Azt hiszem a kettőt együtt. A nagy költőink versei előadva gyakran érthetőbbek, nem is beszélve arról, hogy a lírai művek dallamossá tételével fülbemászóak és megtanulhatóak lesznek.
A magyar irodalmat tanítóknak javaslom ezt a műfajt, hallgattassa a gyerekekkel, és ahhoz, hogy megszerettessék az irodalmat a fiatalokkal, pedig ajánlom Francois Villon verseit, hiszen ebben minden benne van, ami a fiatalokat érdekli. Ha csak a testi szerelemet verselte is meg, igaz azt is az irodalmiság felsőfokán, meg csapongásait, de azt ugyanolyan művészien. És A pátria Művészeti Társulás legalább ilyen művészien adja elő költeményeit.
„Összeállításunkkal a francia költészet zseniális fenegyerekének állítunk emléket, aki a világirodalom legeredetibb költői egyéniségei közé tartozik. Életrajzát versein kívül bűnügyi aktákból is ismerjük, hiszen lopott, rabolt, gyilkolt, csavargott, de verseiből nemcsak a züllött lángelmét, hanem a művelt, páratlanul őszinte, mélyen hívő embert is megismerjük. Faludy György fordításának életszerűsége és a korhű hangszereken előadott sajátos hangulatú zene – úgy gondoljuk – közelebb hozza a fiatalokhoz Villon költői világát.”
Ezzel hirdetik önmagukat a kassai Pátria Művészeti Társulás tagjai, és a Megáldva és leköpve mindenütt... című előadásukat.
A Gál Tamás által előadott verseket hallva, két - három napig is azt énekeltem: „utam mellett a rózsák elpusztultak, leheletemtől megfakult a nyár”, vagy Villon élményét: „hogy kegyelmet adott a király”, na meg a költő jókívánságait hallottam, amint ezért a királyt magasztalja: „és még hírből se ismerje a bút”, vagy ahogy Margót, meg a nővel eltöltött éjszakáit énekli meg „a bordélyházban hol ketten laktunk” Faludy György fordításában. Mert Faludy György fordítási nem egyszerű Villon versek, hanem egyben Faludy versek is, hiszen nem feltétlenül fordít szó szerint, hanem önmagát és a kort is beleírja, a huszadik századot és a huszonegyediket. Ettől is olyan nagyszerűek és ettől is olyan nagyszerű maga a feldolgozás is. Magunkat is megtaláljuk benne, csak keresni kell.
És Villon saját verseibe vele fogalmazva saját magát, tudván, hogy emléke megmarad, elmondja nekünk reményét: „de lesz még pénzem, és biztosan remélem, hogy egyszer minden sikerül, ha meguntam, hogy aranytálból éljek, a palotákat megint ott hagyom (...) és valahol az ősi ablakon egy vén tövisbokor aljában, amelyre csak egy rossz csillag sanda fénye süt, maradok egyszer Francois Villon, megáldva és leköpve mindenütt”.
Az az élmény, amit megéltem az előadáson, fölülmúlhatatlan és még akkor is az volt, amikor már ismertem a darabot, olyan volt mintha más előadást hallottam volna, mindenre felfigyelni persze még így sem tudtam, de érthetetlenül is érthető lett, vagy lett volna, vagy legalábbis szép..., és ettől adott valamit. Ha mást nem: őszinteséget, és tapasztalatot, azt hogy az irodalom és a művészetek soha nem hazudnak, és csak azért, mert nincs rá okuk, hiszen megérteni mindent a világból úgysem lehet. Ismerjük meg legalább az esztétikumot.
A versek előadója Gál Tamás, a zenei aláfestésért Kováts Marcell a felelős és közreműködik Sallai István. És nagyon jól csinálják, így együtt, ezzel a zenével, ezzel a hanggal élvezhető igazán Villon életműve.

Neszméri Tünde