A filmkészítés rejtélyei

Filmcontest díjátadás.jpg

Lapunk hasábjain már olvashattak a határon átnyúló együttműködés részeként megvalósuló Filmcontestről. Összesen 46 kisfilmet küldtek
be a pályázók, amelyben arra is választ kaptak a nézők, mit érdemes megnézni egy-egy csallóközi vagy szigetközi településen. A kisfilmekkel pályázó fiatalok két hétvégén szakmai táborban szerezhettek további tapasztalatokra épülő tudást. A Csallóközről is szép számmal érkeztek filmek, például Félből, Dunasápújfaluról, Szencől, Alistálról, Nagymegyerről, Csilizradványról.
Az első tábor még május 31-e és június 2-a között volt a Szigetköz kapujának nevezett Halásziban. Félben pedig június 14-e és 16-a között tanulhattak a kezdő rendezők. Az eseményen elsősorban gyakorlati feladatokkal szélesíthették tudásukat a táborozók, és azok is jó tanácsokat kaptak, akiket inkább a fotózás érdekel. Mind a két hétvégén filmet is készítettek a résztvevők, mely a www.filmcontest.eu címen lesz elérhető. Félben egy előadást is meghallgattak az érdeklődők. Havasi János az MTVA határon túli különmegbízottja, a Kós Károly Kollégium titkára az egyszemélyes stáb előnyeiről és nehézségeiről beszélt. Hozzátette: sok helyszínre nem juthatott volna el, ha nem úgy hozza a sors, hogy egyedül készíti el anyagait. Több háború sújtotta helyet megjárt, ezek közül a legtöbbre tankkal vagy katonai kocsival jutott el, ahol már más stábtagnak nem lett volna helye. Megfelelő felszereléssel, mikrofonokkal, melyek akár a fényképezőgéphez is hozzácsatolhatóak nagyszerű filmeket lehet készíteni. Egyet nem szabad elfelejteni, mindegy milyen hosszú film készül, annak logikusnak, jól érthetőnek kell lennie. Meg kell találni minden esetben a csattanót is.
Az előadás után a résztvevők megtekintették Fél községet, a templomot, a kastélyt, a Kis-Duna partját. Majd következett a filmkészítés, melyhez a helyi játszótér szolgáltatta az alapot. A képanyaghoz a megfelelő hangot is felvették, majd megvágták a filmet.
Méry Katalin és Molnár Tímea voltak a győztes csallóközi film alkotói. Az első helyért járó díjat és oklevelet Félben június 16-án vette át Szalay József polgármestertől Méry Katalin, aki kérdésünkre elmondta, elsősorban azt akarta megmutatni, mi a szép falujában. „Amikor felvettük az anyagot, ahol mindent megmutattunk, a kastélyt, a templomot, a vendéglőket, az utcát, a boldog gyerekeket, arra gondoltunk, ehhez egy helyi zenekar anyaga illene a legjobban. Fel is kértük a Louder zenekart, hogy segítsenek nekünk ebben, így nemcsak a képek készültek szülőfalumban, Félben, hanem a zene is egyedi lett. Az volt
a cél, hogy mindenki lássa, érezze azt az élményt, amit átélünk, mikor Félbe érkezünk. Remélem, sikerült átadni a település hangulatát. Óriási öröm volt számunkra, hogy mi nyertünk. Álmomban
sem gondoltam volna, de szerencsére megérte dolgozni, és szívből remélem, hogy Félt felfedezik a turisták is, akár ennek a videónak a segítségével is.”

Szabad Újság, 2013.06.26.