A magyar Himnusz, azaz a Hymnus, a’ Magyar nép zivataros századaiból Kölcsey Ferenc költeménye. A költő legnagyobb hatású verse. 1823-ban a nemzeti újjászületés hajnalán írta szatmárcsekei magányában.

A XIX. századig a magyarságnak nem volt nemzeti himnusza. A katolikusok a Boldogasszony Anyánk és az „Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga” kezdetű éneket, míg a reformátusok a 90., a Tebenned bíztunk, elejétől fogva kezdetű zsoltárt énekelték. A Magyar Királyságban az XIX. század elején hivatalos alkalmakkor az osztrák császári himnuszt játszották, és időnként elhangzott a Rákóczi induló is. Kölcsey Ferenc 1823-ban írta meg a Hymnust, amely először 1829-ben jelent meg a Kisfaludy Károly által szerkesztett Aurórában, majd a szerző 1832-ben kiadott első kötetében. Az Aurórában a vers még alcím nélkül, míg a verseskönyvben már alcímmel együtt szerepelt.

A versre Erkel Ferenc zeneszerző és karmester komponált zenét 1844-ben, amikor a vers megzenésítésére pályázatot írtak ki. „Itt az írás forgassátok,/ Érett ésszel, józanon. Kölcsey” jeligéjű pályázatával Erkel Ferenc első díjat nyert. A nyertes pályaművet először a pesti Nemzeti Színház mutatta be 1844. július 2-án. Első nyilvános, szabadtéri előadása 1844. augusztus 10-én volt a Széchenyi nevét viselő gőzhajó avatásán. A magyar nemzet ezt használta himnuszának, nemzeti imává vált, de a királyság himnusza hivatalosan az Osztrák–Magyar Monarchia himnusza volt. Ugyan 1903-ban az országgyűlés elismerte hivatalosságát, de azt a császár nem szentesítette aláírásával. Kölcsey költeménye ezért csak 1989. október 18-án elfogadott törvény szerint vált a Magyar Köztársaság himnuszává hivatalosan is.

Egy anekdota szerint Rákosi Mátyás pártfőtitkár szeretett volna egy másik himnuszt íratni. Felkérte ezért Illyés Gyulát és Kodály Zoltánt egy szocialista himnusz megírására, de Kodály megkérdezte: „Minek új? Jó nekünk a régi himnusz”. Ezért nem született új Himnusz.

A Himnusz dallamnak ritmikája és énekelhetősége az évek során változott, az eredeti gyorsabb tempójú volt, mint a ma énekelt. Az első világháborút lezáró békediktátum után kezdték el lassabban, komorabban énekelni nemzeti imánkat. Az 1930-40-es évek híradófelvételein viszont a himnuszt még sokkal gyorsabb, indulószerű ritmusban játszották. Végül 2013-ban a himnusz tempóját gyorsabbra vették, de ez még így is elmarad az eredetitől.

A Himnusz szövegének születésnapja, január 22-e egyben A magyar kultúra napja is, melyet először 1989-ben szerveztek meg. Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes kultúránknak, hagyományainknak, nemzeti öntudatunk ápolásának, erősítésének Magyarországon és az elszakadt országrészeken egyaránt.

Kölcsey Ferenc

1790. augusztus 8-án született Sződemeteren, 1838. augusztus 23-án halt meg Szatmárcsekén. Gyermekkorában egy betegség következtében elveszítette egyik szeme világát, korán árva maradt. Miután édesapja meghalt, édesanyja Debrecenbe, a református kollégiumba küldte tanulni a fiatal Kölcseyt. A kollégiumot úgy hagyta el, hogy az antik holt nyelveken kívül beszélt és írt németül és franciául. Jogi végzettséget szerzett, majd Szatmár megye szolgálatába állt. Előnytelen külseje, betegsége miatt sokat szenvedett, hosszú évek teltek el, míg legyőzte társkeresői szenvedélyét. Naplójában megfogalmazta a nemzetért felelősséget érző ember minden kétségét. Nagy figyelmet váltott ki a Felelet a Mondolatra, melyet Szemere Pállal együtt dolgozott ki 1815-ben. Kölcsey ezzel állást foglalt a nyelvújítás mellett és előmozdította sikereit, ezzel szerzett igaz hírnevet magának. Írói pályája néhány szerelmi tárgyú verssel indult. Ezekben az olvasók tudtára adja boldogtalanságát, fájdalmát. 1823-ban írta meg a Himnuszt, amikor a többi írása hangulatából ítélve, érzelmi mélyponton lehetett. A Himnusz antik műfaj, Istenhez forduló fohász. A tizenkilencedik század adta meg a nemzeti himnuszok funkcióját, hiszen az a nemzeti összetartozást hivatott szolgálni. A Szatmár megyében tapasztalt állapotok, az adózó nép és a parasztság helyzete adta az alapját a Zrínyi dala című művének, a Zrínyi második énekében pedig már a nemzet fennmaradásért szól. A Rebellis versben is a nemzetét félti, az elszalasztott lehetőségekről szól.

1821-től politizált, 1829-től tudatosan készült a képviselői pályára. Az Alsóház tagjaként szólt az örökváltságról, a közteherviselésről, de a magyar nyelv presztízséről is. Országgyűlési naplót is írt, ebből kiderül: egységes nemzetet akart, de elképzelése a megyéknél nem talált megértésre, ezért 1835-ben lemondott.

Miután saját gyermeke nem volt, unokaöccse gyámjaként, őt sajátjaként szeretve nevelte. Hozzá írt leveleiben óva inti őt a felületességtől és csillogástól. Amikor az anyanyelv műveléséről szól, összefüggést lát a nemzet és a nyelv között. A haza felvirágoztatását fontosnak tartotta, ez volt számára a közösségi érték, erre próbálta rávezetni unokaöccsét, Kálmánt is.

Neszméri Tünde

(Megjelent a Szabad Újság január 20-i számában.)