A magyarokról elterjedt demagógiákkal veszi fel a harcot a "Felvidéki vagyok vagy szlovákiai?" című kiadvány

kk3.jpg

A magyarsággal és a magyarok történelmével kapcsolatos dezinformációknak és közszájon forgó demagóg megfogalmazásoknak a közszótárból való kiirtásának célja ihlette azt a "Felvidéki vagyok vagy szlovákiai?" nevet viselő tájékoztató kiadványt, amely szerdán jelent meg Pozsonyban.

A kötet a tervek szerint egyfajta segédkönyv lehet azoknak a diákoknak a kezében, akik beszélgetéseik során találkoznak a szlovák-magyar téma kapcsán a köztudatba jelen lévő hazugságokkal és féligazságokkal.
A kiadvány ötletgazdája, Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke szerint a mai fiatalok és főként a szlovák fiatalok beszélgetéseik során sokszor azokat a demagógiákat és sztereotípiákat hangoztatják, amelyeket a szlovák politika a magyarokra "rásüt."
"Az, hogy görbe lábainkon és a kis lovainkkal bejöttünk mi magyarok ide a Kárpát-medencébe és barbár módon rátelepedtünk a szláv civilizációra, ez ma már egy közszájon forgó tény a szlovák egyetemisták egy-egy csoportjában" - mondta el az MTI-nek Berényi. Hozzátette: a kiskönyv egyúttal hiánypótló jellegű is, hiszen például ilyen formában még nem is jelent meg kiadvány az első világháború utáni pozsonyi és kassai sortűzről, amelynek magyar és német áldozatai is voltak.
A 20 "kényes témakört" feldolgozó kiadványt olyan neves szakemberek neve fémjelzi, mint Popély Árpád, Simon Attila és Szarka László. A kiadvány többek közt olyan kérdéskörökre is rávilágít, mint a magyarosodás és a magyarosítás közti különbségek vagy a nem azonos feltételek mellett zajlott lakosságcsere és a kollektív bűnösség fonák vádja.
A 7500 példányban megjelent kiskönyvet még a hét folyamán szeretné eljuttatni a szlovákiai magyar közép- és felsőfokú oktatási intézményekbe a kiadást gondozó Fiatalok a Jövőért polgári társulás.
"Tervbe vettük, hogy a kiadványt szlovák nyelven is megjelentetjük, de ez egyelőre az anyagiak függvénye" - válaszolta az MTI kérdésére Neszméri Tünde, a Fiatalok a Jövőért polgári társulás elnöke. Hozzátette: a Bethlen Gábor Alap, a Főnix társulás és a Szabad Újság szlovákiai magyar független hetilap támogatásával megjelent kiskönyv hamarosan az interneten is hozzáférhető lesz.

mti.hu