A Pozsony környékiek elégedetlenek

Elégedetlenek a Pozsony környékiek a tömegközlekedéssel, elsősorban a járatokat kellene sűríteni. A Focus ügynökség felmérése szerint a Pozsony megyei utasok a legkevésbé a jegyárakkal és az egyes szakaszok lefedettségével voltak elégedettek.
A felmérés szerint az utasok 1,8-as osztályzatot adtak a Slovak Linesnek. 1200 utast kérdeztek meg tavaly év végén, a megkérdezettek 42 százaléka értékelte egyessel a tömegközlekedést. A megkérdezettek leginkább a biztonsággal és a sofőrök viselkedésével voltak megelégedve, és elégedettek voltak a buszok tisztaságával is. Kevésbé voltak megelégedve a menetrenddel és annak betartásával. De leginkább az útvonalak lefedettségével és a jegyárakkal voltak elégedetlenek. Az utasok azt javasolták, hogy néhány járat sűrűbben járjon. A legtöbb javaslattal a Somorja irányába közlekedő buszok utasai éltek, míg a leginkább elégedettek a Szenc irányába utazók voltak.
A Slovak Lines évente 15 millió utast szállít. Eva Vozárová, a részvénytársaság munkatársa elmondta: a Slovak Lines, a.s. részt vesz a pozsonyi integrált közlekedésben, mely kísérleti fázisban 2013. március 1-jétől az erdőháti régióban jár majd. Azt, hogy az utasok egyre elégedettebbek, a társaság az elmúlt évek igyekezetének tudja be.

Szabad Újság, 2013.02.06.