A szabadságért és függetlenségért

Zsapka Attila.JPG

Az 1956-os forradalom emlékére állított össze műsort több felvidéki magyar művész. A hatvan évvel ezelőtti események az egész Kárpát-medence magyarságát érintették, a programban ezért a forradalmároknak állítanak emléket. Zsapka Attila, a Kor-Zár együttes énekese, az október 23-ai emlékműsor egyik szereplője válaszolt kérdéseinkre.

- Honnan származik az 1956-os emlékműsor ötlete?

- A Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója, Molnár Imre azzal fordult Vadkerti Imréhez, hogy jó lenne egy összeállítást készíteni, amely az 1956-os hősöknek állít emléket. Ez az összeállítás nemcsak egy koncert, hanem koncerttel egybekötött kiállítás és történelmi előadás is. A program A szabadságért és függetlenségért beszédes címet kapta. A Terror Házában van egy kiállítás, amelynek anyagát bárki letöltheti, s a Pozsonyi Magyar Intézet ezt a kiállítást úgy készítette el, hogy az bárhol felállítható legyen. A tárlat 16 nagy molinóból áll. Az a terv, hogy az ország több városában, településén bemutatják. A Fórum Intézet biztosít történészeket, ők tartják majd az előadásokat, mi pedig a koncertet, amely főleg énekelt versekből összeállított műsor, illetve olyan énekekből áll, amelyek kapcsolódnak az 1956-os szabadságharchoz. Jónás Csaba versmondóként erősíti a csapatot. Vadkerti Imre énekel, Sipos Dávid szaxofonon, Madarász András zongorán, gitáron és harmonikán játszik, én pedig énekelek és gitározom.

- Milyen dalokból áll össze a műsor?

- Vadkerti Imrének köszönhetően Kormorán-dalokat is válogattunk, főleg olyanokat, amelyek köthetők a forradalmi eseményekhez. Előadjuk majd Gerendás Péter szerzeményét, amit Faludy György versére írt, s az 1956, te csillag című verset is. A Kor-Zár dalaiból is válogattunk, például a Kitűnik származásom része a programnak. Bemutatunk olyan dalokat is, amelyek ugyan nem az 1956-os forradalom emlékére íródtak, de a gondolatiságuk miatt illenek a programba, ilyen például a Gólyához című vers. Magyari Lajos Lázár Mihály üzenete című verse az aradi vértanúk tiszteletéről szól, ezt Dinnyés József zenésítette meg, ez a költemény és Böröcki Mihály egyik verse is része lesz a műsornak.

- A programmal iskolákat is meglátogattok majd?

- Vadkerti Imrével és Sipos Dáviddal járjuk az iskolákat a verses összeállításokkal, hiszen eleve azzal a céllal alapítottuk meg a triónkat, hogy az oktatási intézményeket is látogathassuk. Az 1956-os műsort Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója úgy kérte tőlünk, hogy az iskolákat is megszólíthassuk vele. A kiállítás néhány napig marad egy-egy településen, hogy a gyerekek is megnézhessék azt.

- Az iskolákat látogatva mit tapasztaltok, a gyerekek ismerik az előadott szövegeket, vagy általatok ismerik meg azokat?

- Vannak olyan esetek, hogy ismerik az általunk előadott énekeket. Igyekszünk olyan verseket énekelni, melyek ismertek. De vannak a programunkban olyanok is, melyeket általunk ismernek és szeretnek meg. Ez utóbbiak közé tartozik Böröcki Mihály Osztogató című verse. Eldöntöttük, hogy minden felvidékivel megismertetjük ezt a dalt, és az összes koncerten elénekeljük. Örömmel tapasztaljuk, hogy egyre többen ismerik és szeretik is ezt a verset.

- Mikor és hol látható a műsor?

- November 22-én kezdünk Rimaszombatban, másnap Királyhelmecen lesz fellépésünk. December 3-án Felsőráson mutatjuk be az 1956-os emlékműsort. December 4-én Udvardon, január 15-én pedig Gútán lesz látható a program.

http://felvidek.ma/2016/11/a-szabadsagert-es-fuggetlensegert/