A szlovák-magyar viszony addig jó…

jegyzet.jpg

Vajon mennyire értheti meg Andrej Danko, milyen Szlovákiában magyarként élni, ez járt a fejemben, mikor azt olvastam a SITA hírügynökség egyik cikkében, hogy Danko szerint Bugár és a Most-Híd jó pozíciókat harcolt ki a magyarok számára a kormányban.

Azt is hozzáteszi, a magyaroknak ugyanolyan jó az életük Szlovákiában, mint a szlovákoknak. A parlament és a Szlovák Nemzeti Párt elnöke a SITA hírügynökségnek azt nyilatkozta: a nemzetiek kedveztek a Most-Hídnak, amikor a magyar nyelv oktatásáról volt szó, miközben a Most-Híd is kedvezett az SNS-nek, amikor viszont a szlovák nyelv oktatásáról volt szó. Értem a szavakat, de bevallom, nem tudom értelmezni, mit akart ezzel a nemzeti politikus mondani. A szlovák iskolákban nincsen veszélyben a szlovák nyelv oktatása, a magyar iskolákban meg senki nem veszélyeztette azt. Ugyanakkor az oktatási szakembereknek – joggal – továbbra is az a véleményük, hogy megfelelő anyanyelvismeret hiányában a gyerekek további tanulása nehézkessé válik.

Danko azt is pozitívan értékeli a magyarság szempontjából, hogy megalakult a Kisebbségi Kulturális Alap, valamint azt, hogy nem szűntek meg a kisiskolák. Az Alapról szóló törvényt még nem fogadták el, tehát még nem alakult meg a Kisebbségi Kulturális Alap. A kisiskolák megmaradása örvendetes, de mi lesz a kis létszámmal működő, teljes szervezettségű iskolákkal? Mert erre a problémára még mindig nem született megfelelő jogszabály.

A házelnök azt is kijelentette, hogy a magyar-szlovák viszony jó, ugyanakkor felsorolt több olyan témát, amelyről szerinte nem szabad beszélni. Hát igen, akkor kiderülne, hogy az a bizonyos viszony időnként inkább az iszonyra hasonlít. Nem szabad többek között Trianonról és határmódosításról beszélni, mert szerinte ez az ő országuk…

Danko a magyar-szlovák viszony dicsérete után nekiment Kövér László magyar házelnöknek, bizonyítva ezzel, hogy mégsem készült kolbászból a kerítés. Kövér László karácsony előtt a Most-Híd politikusairól azt nyilatkozta, olyan szlovák politikusok, akik jól beszélnek magyarul, és a nemzet árulóinak titulálta őket. Danko a bírálat elhangzása után a biztonság kedvéért hozzátette: a politikában mindig előre meg kell fontolni a kimondott szavakat. Igen, ezzel egyetértünk, de akkor ezt ne csak a magyar, hanem a szlovák házelnök is vésse jól az eszébe.

http://felvidek.ma/2017/01/a-szlovak-magyar-viszony-addig-jo/