Október másodikán Pozsonypüspökin a Kitelepítettek emléknapjával vette kezdetét a Városi Kulturális Napok. A rendezvény szentmisével kezdődött, majd az alapiskola előtti téren lévő kopjafánál emlékeztek az egybegyűltek.

A koszorúzási ünnepségen Nemes Ádám és Varga Anita zenés összeállítással emlékeztek azokra a Pozsonypüspökiről elhurcolt magyarokra, akiknek csupán azért kellett elhagyniuk otthonukat, mivel magyarnak születtek.

A második világháború utáni megtorlások időszakában több településről, így Püspökiről is egész családokat telepítettek ki – mondta bevezetőjében Jégh Izabella, a Csemadok Pozsonyi Városi Választmányának elnöke.

Jégh Izabella kiemelte: Eduard Beneš már 1938-ban kijelentette, ha Csehszlovákia még egyszer életre kel, abban többé sem németnek, sem magyarnak helye nem lesz. Már 1943-ban Beneš angliai száműzetése során eltervelte a két nemzetiség kitelepítését az országból. A háború után a politikus hozzálátott terve végrehajtásához, több tízezer családot telepítettek ki hazájából, csak azért, mert azok magyarnak vallották magukat. Nem szabad felednünk a háború utáni borzalmakat, ugyanakkor szívünkben megbocsájtva kell visszaemlékeznünk ezekre az évekre, nekünk, magyaroknak, akik a Felvidéken megmaradtunk – hangsúlyozta az elnök.

A rendezvényen Szili Katalin, a magyar országgyűlés volt elnöke, miniszterelnöki megbízott mondott beszédet. Szili Katalin beszédét egy visszaemlékezéssel kezdte: „Ezt az egy szál fehér rózsát azért tettem le a beszédem előtt, mert visszaemlékszem arra a 2007. október 6-ai napra, amikor az országgyűlés elnökeként itt álltam és nem volt módunk másra, három évvel az Európai Unióhoz való csatlakozásunkat követően, mint arra, hogy némán emlékezzünk. Azt hiszem soha akkora ereje nem volt a néma főhajtásnak, mint akkor. Nem gondoltam (..) hogy a rendszerváltást követő tizenhetedik esztendőben, három évvel az európai közösségbe történt belépésünk után, ahova Szlovákiával együtt léptünk be, egy házelnök nem mondhat el beszédet, mert az valakiknek az érzékenységét sérti, (…) pedig én is a megbékélés jegyében jöttem akkor.”

Szili Katalin kilenc évvel ezelőtt a kopjafa felszentelésére érkezett, de a politikai hatalom közbeszólt, ezért az akkori házelnök nem mondta el avató beszédét, csupán néma csendben emlékezett meg a kitelepítettekről. A miniszterelnöki megbízott kilenc évvel az avató után mondhatott beszédet a kitelepítettek kopjafájánál, melyben kiemelte, az ember elviheti magával a tárgyait, a batyuját, de van, amit nem vihet, azt, amit úgy hívunk: szülőföld.

„Felcserélhető-e a szülőföld a hazával? A haza csak házat jelent-e számunkra, vagy többet ennél? Van-e benne valami érzelmi többlet? A szülőföld mindennél több. A szülőföld a szívünk, az álmaink, a hitünk, az őseink és a darab földünk. Ezt az ember soha nem felejti, bárhova kerül az életben. Ezért csak köszönetet tudok mondani, hogy meg tudtak megmaradni magyarnak.”

Hetven év távlatából még mindig tesz azért a Csemadok, hogy a fiatalok is tudják, mi történt 1947. április 12-én, amikor elindult az első vonat, hogy elvigye az elűzötteket. 2012 decemberében a magyar országgyűlés a felvidéki kitelepítettek emléknapjává nyilvánította április 12-ét, annak emlékére, hogy 1947-ben ezen a napon kezdődött el ténylegesen a kitelepítés. Azóta, bárhol éljen a magyarság a világban, emlékezik a felvidéki magyarság meghurcoltatására.

Szili Katalin szerint van még mit tennünk: „túl az emlékezésen és azon, hogy a következő generációk az iskolában ismerjék meg a múltnak ezt a részét. Túl azon, hogy arra tanítjuk őket, hogy számunkra a megbékélés fontos, még akkor is, ha van olyan európai ország, ahol a kollektív bűnösségre vonatkozó szabályokat még most sem törölték el. (…) Tartozom Önöknek egy főhajtással, nekünk kell a békejobbot nyújtani, de mint európai polgároknak, el kell várnunk azt is, hogy nekünk minden olyan jogunk meglegyen a szülőföldön, ami Európa más szegletében bárkinek jár. Ne legyen probléma, ha kimondjuk: az önigazgatást vagy az önkormányzást. A kultúránk, az anyanyelvünk és a hagyományaink megőrzésének a bölcsőjét, és a közösségeinket csak így tarthatjuk meg” – mondta beszédében Szili Katalin.

Szili Katalin kitért arra is, ma a magyarság egy üzenetet kíván megfogalmazni Európának. Mégpedig azt, hogy meg szeretnénk őrizni szuverenitásunkat. Nem szabad, hogy kvóták határozzák meg az életünket, azok a kvóták, amelyek arról szólnak, kit és hova hurcolnak.

Képek: https://drive.google.com/open?id=1Wv9HKgi6r47voHS9gAk4aZH1_euqumRW

http://felvidek.ma/2016/10/a-szulofold-a-szivunk-az-almaink-a-hitunk-az-...