A város szívébe költözött Magyarország Pozsonyi Nagykövetsége

01 A nagykövetség új épülete.JPG

Tíz év után új épületbe költözött Magyarország Pozsonyi Nagykövetsége. Február 7-től könnyebben elérhető a város szívében lévő intézmény, amely a pozsonyi Grassalkovich, ma elnöki palotával szemben várja a látogatókat, ügyintézőket.

Az impozáns épületben található a kulturális intézet és a konzulátus is. A február 6-i avató ünnepségen részt vett Szijjártó Péter Magyarország külgazdasági és külügyminisztere, valamint Ivan Korčok, a Szlovák Köztársaság külügyminisztériumának államtitkára.

Szijjártó Péter megköszönte Ivan Korčoknak, hogy személyesen megtisztelte a nagykövetség átadó ünnepségét. „Egy nagykövetség épülete mindig kifejezi, hogy egy ország milyen jelentőséget tulajdonít az adott országgal történő kétoldalú együttműködésnek. Ez a nagykövetségi épület végre méltó módon fejezi ki, hogy Magyarország mit gondol a magyar-szlovák kapcsolatok fontosságáról. Magyarország Szlovákiára úgy tekint, mint egy barátra és mint az egyik legfontosabb szövetségesre. Magyarország és Szlovákia ezernyi szállal kötődnek egymáshoz. Ha még pontosabban akarok fogalmazni, akkor mintegy fél milliónyi szállal” – mondta az átadón Szijjártó Péter.

A külgazdasági és külügyminiszter kifejtette: úgy tekintenek az itt élő magyarságra, mint erőforrásra, amely összekötő kapocs a két ország között. Az itt élő magyarok mellett összekötik a két országot a közös sikerek is. „Még jobban össze fog minket kötni az éppen épülő komáromi híd. Összekötnek minket azok a határátkelési lehetőségek, amelyeket az elmúlt esztendőkben adtunk át. Összekötöttük a két ország gázvezeték rendszereit. Éppen előkészítjük a két ország villamos energia hálózatának összekötését” – fejtette ki a sikeres együttműködés példáit Szijjártó Péter. Majd hozzátette: a kereskedelmi forgalom megközelíti a tíz milliárd eurót évente. Magyarország számára Szlovákia a harmadik legfontosabb kereskedelmi partner, így a szlovák gazdaság fejlődése hatással van a magyar gazdaság fejlődésére is.

A két országot az is összeköti, hogy az Európai Unióban a legszorosabb együttműködési csoportban ugyancsak együttműködnek. A visegrádi négyek az EU-n belüli legszorosabb és leghatékonyabb csoportosulás, amely megmutatta az erejét, politikai és gazdasági téren is. Szijjártó szerint politikai kérdésekben világossá tették a visegrádi országok, hogy azok közös akaratát nem lehet lesöpörni az asztalról. A miniszter szerint ma szövetségi együttműködés van, de mindannyian tudjuk, hogy ez nem volt mindig így. Ez pedig lehetőséget biztosít arra, hogy a nehéz kérdésekben is a megoldás felé lépjenek az országok. Most olyan képviselet nyílik meg, amely méltó módon jelzi, hogy Magyarország mit gondol a magyar-szlovák kapcsolatokról – fejtette ki Szijjártó Péter, majd köszönetet mondott Ivan Korčoknak és a szlovák kormánynak, hogy az elmúlt években mindent megtettek annak érdekében, hogy a két ország pozitív együttműködéséről lehessen szólni.

Ivan Korčok, a Szlovák Köztársaság Külügyi és Európai Ügyek Minisztériumának államtitkára is beszédet mondott a nagykövetség megnyitóján. Az államtitkár megköszönte, hogy részt vehet a nagykövetség megnyitóján, amelyet különösnek nevezett. „Kivételes ez az esemény, mert huszonöt éves diplomáciai munkám során sok nagykövetség megnyitóján vettem részt világszerte. A diplomaták számára mindig különleges alkalom, amikor azokban az országokban, ahol működnek, képviseletet nyithatnak meg. Még inkább érvényes ez a szomszédos országokra, még inkább a Szlovák Köztársaságra és Magyarországra, amelyek között ilyen kivételes kapcsolat van. Jól választottak. Ez egy történelmi épület itt Pozsony belvárosában, amelyet 1898-ban építettek” -fejtette ki Korčok.

Ivan Korčok szerint is nagyon jó a kapcsolat a két ország között, mind gazdaságilag, mind politikailag. Szeretnék ezt a kapcsolatot továbbra is intenzíven fejleszteni, megkeresni azokat a pontokat, amelyek összekötik Szlovákiát és Magyarországot. Összeköti e két országot az EU és a visegrádi együttműködés is. Korčok köszönetet mondott és gratulált Magyarországnak a V4-es elnökség alatt kifejtett munkáért, és bízik benne, hogy az elnökség átvétele után Szlovákia is legalább ilyen jól irányítja majd a csoportosulást. Korčok bízik abban, hogy a modern diplomáciai kapcsolatok az új épületben tovább fejlődnek majd.

Képek: https://drive.google.com/open?id=1hCNpvTd_Ok-_AM1V5jyOk-TZ8wTkPorY

http://felvidek.ma/2018/02/a-varos-szivebe-koltozott-magyarorszag-pozson...