Sipos Dávid a Harmónia díjas Kor-Zár együttes tagja. Az idén maga is megkapta az elismerést, ő lett a legjobb felvidéki szaxofonos. Több zenekarban, formációban játszik. Az adventi időszakban számos koncertet adott zenésztársaival. Véleménye szerint a zene boldogságot is közvetít. Az egyik adventi koncert után beszélgettünk.

„A Harmónia díj egy szakmai elismerés, ezért már az is nagyon jólesett, hogy beneveztek, jelöltek. Hogy meg is nyertem a kitüntetést, az pedig nagy boldogság számomra. Jólesik egy szakmai elismerés, azt gondolom, mindenki így van ezzel” – mondta szerényen Sipos Dávid, majd így folytatta – „Más érzés, ha a közönség tapsol, és ezzel fejezi ki tetszését, és teljesen más érzés, ha egy szakmai zsűri elismeri az ember munkásságát”.

Sipos Dávid zenész családból származik. Már gyermekkorában tanult zongorázni, majd más hangszereket is kipróbált. „Alapiskolás korunkban volt egy zenekarunk is, rock and roll-t és rock zenét játszottunk. Ebben a zenekarban még doboltam. Tamana volt az együttes neve. A bátyám zongorázott” – tudatta.

A zenekarban Dávid volt a legfiatalabb, az összes tag az alapiskola tanulója volt. Voltak sikereik is, hiszen egy iskolai tehetségkutató versenyen első helyezést értek el. „Sokáig kint volt az oklevelünk az iskola falán. Már majdnem el is felejtettem ezt az élményünket, jó volt visszaemlékezni” – mondta nevetve.

„Az édesapámnak és a bátyámnak köszönhetően rengeteg hangszerünk volt otthon. Ezért tizenöt évesen elkezdtem hegedülni, de néhány éven keresztül nem zenéltem egy hangszeren sem” – avatott be. Édesapja unszolására kezdett el hegedülni. Viszont nagyon nehéz megtanulni árulta el Sipos Dávid. „Már egész jól ment a hegedülés, a hangja már kezdett jól szólni, mégis abbahagytam.

Amikor húsz éves lettem, apu szólt, hogy kellene szaxofonoznunk. Bevallom, sok kedvem nem volt hozzá, de mégiscsak hozzám került egy hangszer, és elsőre megtetszett. Igazából, amikor az alapiskolai zenekarba bekerültem, klarinétozni vagy szaxofonozni akartam. A tanár a kezembe adott egy klarinétot, hogy fújjam meg. Akkor volt először ilyen hangszer a kezemben. Megfújtam, de nem szólt jól. Ezért a tanár azt mondta, hogy inkább üljek a dobok mögé, így lettem akkor dobos” – emlékezett vissza a kezdetekre. Eleinte magától tanult, mert nem volt ki megmutassa, mit és hogyan kell csinálni. Egyből szólókat kezdett tanulni, kazettáról. Komolyabban harminc éves korában kezdett szaxofonozni tanulni, Budapesten. „Előbb Mock Ferenc volt a tanárom, majd Ávéd Jánoshoz jártam órákra. Mock Ferinél három évet, Ávéd Janinál két évet tanultam. Most pedig kéthetente Pozsonyba járok órákra, Radoslav Tariškához. Amikor húsz évesen megtanultam néhány szólót, azt hittem magamról, hogy nagyon jól tudok játszani. Majd bekerültem egy zenekarba, ahol nagyon jó zenészek voltak, ekkor jöttem rá, hogy nem tudok semmit sem. A zenekar basszusgitárosa, aki Csehszlovákia egyik legjobbja volt, azt mondta, hogy foglalkozzak ezzel komolyan, mert van bennem tehetség. Hallgattam a szavára. Ekkor kezdtem el tanulni. Hét, nyolc órát gyakoroltam naponta három-négy éven keresztül. Sajnos ma már nincs annyi időm, de most is sikerül napi négy órát játszani. Nagyon szeretem ezt csinálni, és imádom a szaxofon hangját” – sorolta a zenész.

Sipos Dávid négy éve lett a Kor-Zár verséneklő együttes tagja, amikor a Búcsú a holnapért című lemezt játszották fel, József Attila egyik megzenésített versében kapott szerepet. „Zsapka Attila felkért, hogy a Szerelmes versben fújjak fel egy szaxofonszólót. Igent mondtam, Farnbauer Péternél vettük fel a lemezt. Amikor mentem feljátszani a szólót az egyik Kor-Zár tag sem volt jelen. Fambi mondta, hogy nem gond, fújjak fel több verziót, valamelyik biztosan jó lesz. Fel is vettünk több szaxofonszólót. Majd hívott Zsapka Attila, hogy egyik sem jó. Megegyeztünk, hogy akkor vesszük fel újra, amikor a zenekar tagjai is ott lesznek. Majd nemsokára újra hívott Attila, hogy mégis jó, csak szokatlan volt nekik a hangzás” – mesélte nevetve a szaxofonos, amit a beszélgetés alatt a teremben jelenlévő Zsapka Attila is megerősített, mondván, annyira jó volt mindegyik felvétel, hogy nem tudtak dönteni. Ekkor kezdtek együtt zenélni a Szécsi Pál emlékműsorban is, majd megkérdezték tőle, lenne-e kedve csatlakozni a Kor-Zárhoz, amire örömmel mondott igent. „Nagyon szeretek a Kor-Zárban zenélni, kedvelem ezt a zenét, más stílus, de nagyon jó” – vallotta be a muzsikus.

Sipos Dávid szereti a dzsesszt. Csak azt gyakorolja otthon, az igazi dzsesszdalból nem hiányozhat a szaxofon. Sajnos, a környéken nem nagyon vannak olyan zenészek, akikkel ezt a stílust gyakorolhatná.

A Kor-Zár zenekaron kívül, Zsapka Attilával Szécsi Pál emlékkoncerteket is adnak, de több formációval is fellép, így közösen, Zsapka Attilával, Vadkerti Imrével és Kovács Koppánnyal. Együttműködött a Klinika zenekarral is, amely nemrég alakult újjá, alternatív rockot játszanak. Több sikeres lemezük és turnéjuk is volt már. A legújabb lemezükön játszott és néhány koncerten is felléptek együtt. „Vadkerti Imre nagyzenekarában is játszom és Korpás Évit is kísérem. Disco-szaxofon show-ban is felléptem. Budapesten van egy kilenc tagú funky zenekar, akikkel szintén együtt zenélek. Sajnos, kevés a fellépésünk, de nagyon szeretem azt a műfajt is. Tavasszal lesz egy fellépésünk. Ha valaki hív szaxofonozni, szívesen megyek” – nyilatkozta Sipos Dávid, aki szívesen jótékonykodik. Fellépett többek között a Kantha Dóra Alapítvány több rendezvényén is. „Nagyon szeretek adni, sokkal jobban, mint kapni. A jótékonykodás mindig az adásról szól. Jó érzés, megnyugtató, ha segíthetek, és ha így tudok segíteni, szívesen megteszem. A zene a szeretet nyelve. A zenével szeretetet közvetítünk” – búcsúzott a díjazott zenész.

Kép és szöveg: Neszméri Tünde

Megjelent a Szabad Újság hetilap karácsonyi számában.