Adventi hétvége
Szencen, Csallóközcsütörtökben, Dunasápújfalun, Somorján, Pozsonypüspökin és még számos helyen kezdődött az adventi időszak valamilyen közösségi programmal. Ezekből válogattunk most olvasóinknak.
Szencen évek óta az advent előtti pénteken a Szenczi Molnár Albert Alapiskolában karácsonyi vásárt tartanak, amely egyben a Via Nova – Ics Beiratkozási Körútjának állomása is. Idén november 30-án tartották meg az ünnepséget. Ilyenkor meghívást kapnak az óvodások és szüleik is. Ezen a napon avatták fel a iskola színháztermét, és a csillagvizsgálót is megnézhették az érdeklődők. Az iskola igazgatónője, Matus Mónika elmondta, a tavalyi sikeres adománygyűjtés után az idei évben is várják az adományokat. Ezúttal a kárpátaljai árváknak gyűjtenek. Puss Sándor atya a kárpátaljai gyerekek helyzetéről, szomorú sorsukról mesélt. Mondanivalójának volt azonban egy pozitív üzenete is, Kárpátalján az a mondás járja: tanulj meg magyarul és akkor lehet belőled valaki! Jó lenne, ha másutt is így vélekednének az emberek. A megnyitón Nagy Katalin tanító néni azt kívánta a szülőknek, gyerekeknek és iskolabarátoknak, hogy tegyék magukévá azt az örömet, amivel a gyerekek a vásárra és az ünnepségre készültek, ezzel együtt mindenkinek a szívébe költözzön be a nyugalom és a szeretet.
Csallóközcsütörtökben már hatodik éve készítik el az ország legnagyobb élő adventi koszorúját. A csallóközcsütörtöki adventi koszorú 2003 óta hivatalosan is Szlovákia legnagyobb szabadtéri adventi koszorúja, amelyet a Szent Jakab Polgári Társulás aktivistái és a falu polgárai építenek fel a Vám tér közepén található kör alakú buxussövényre. A koszorút december 1-jén szentelte meg Csallóközcsütörtök egyházközségének esperes-plébánosa, Masicza Róbert. A plébános úr a lakosok adventi koszorúit is megszentelte. Dunasápújfalun első alkalommal díszítették ünnepi köntösbe a falu központjában álló Mária-szobor körüli kerítést. Az MKP helyi szervezetének tagjai az advent előtti szombaton, december 1-jén díszítették fel a 18. századi szobrot védő kerítést.
Félben a Szent Miklós-szobor köré készítettek adventi koszorút a Szlovákiai Mozgássérültek Szervezetének féli tagjai. A koszorút december 2-án, az adventi időszak kezdetén Zsidó János atya szentelte meg, majd megnyitotta az adventi vásárt, és megáldotta a helyiek koszorúit is. Szalay József polgármester mindenkinek békés várakozási időszakot kívánt.
A Városi Kulturális Napok december 2-án a pozsonypüspöki Szent Miklós-templomban a komáromi Concordia énekkar adventi koncertjével értek véget.
Szabad Újság, 2012.12.15.