Aki szeret kísérletezni

Simonics Henrik saját bevallása szerint szereti a kihívásokat, új dolgokat kitalálni, kísérletezni. Ezért is örömét leli a munkájában, és nem kizárólag a pénz és a jólét miatt vállalkozik, hanem a segítő szándék is vezérli. Nem vágyik kastélyokra, inkább utazik és élményeket gyűjt.

Milyen út vezetett az első vállalkozásodig?

Pozsonypüspökin láttam meg a napvilágot, egyébként pedig Félben élek gyermekkorom óta. Szlovák iskolában végeztem alapiskolás tanulmányaimat, majd Somorján a gimnáziumot, de itt hozzá kell tennem, hogy az én gyermekeim, már magyar iskolába járnak.
A Villamosmérnöki Főiskolán tanultam programozónak. Az egyetem után az Omniában kezdtem dolgozni, amely külkereskedelemmel foglalkozó cég volt, ahol fejlesztő-programozó, majd IT-vezető lettem. Az IT részleget, amelyet irányítottam, később megvettem. Fokozatosan épült a vállalkozás, könyvelési, raktárvezetési és gyártásvezetési programokat fejlesztettünk és kínáltunk. Közben elkezdtem a Dokumenta céget is kiépíteni.

Egyszerre kettőt?

Igen, ez utóbbi egy dokumentummenedzsment szoftvert fejlesztő cég. Gyakorlatilag adminisztrációt segítő rendszer, amelynek köszönhetően kiváltja a papíralapú iktatást, persze ettől többet tud a szoftver. Kevesen tudják, hogy a kimenő és bejövő posta iktatása Szlovákiában a cégeknek kötelező, ebből kiindulva alkottunk meg egy szoftvert, amit később tovább is fejlesztettünk.
Ma már nem csak a papír alapon beérkezett leveleket lehet iktatni, hanem például az e-maileket is egy egérmozdulattal az Outlookból. Az archivációt is tudjuk segíteni, ugyanúgy mint minden dokumentum mozgását a cégen belül. Ez a szoftver Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon is jelen van, eddig több mint nyolcszáz cég vásárolta meg a rendszerünket, köztük a magyarországi MOL és a Nemzeti Tankönyvkiadó is. Ők több ezer levelet és egyéb üzleti mozgást iktatnak szoftverünk segítségével naponta. A rendszer többek között képes elektronikus számlát is kiállítani. Az önkormányzatok is használhatják, hiszen lehetőség van például arra, hogy a programban beállítsuk a határidőket, így a rendszer figyelmeztet, ha egy levélre még nem válaszoltunk és közeleg a határidő. Persze a két céget együtt már nem tudtam csinálni, hiszen mindez a család rovására ment volna, így az első, vállalatirányítási cégemtől megváltam.

Most mégis belevágtál egy másik üzletbe?

Igen, pedig nem akartam. A Dokumentával évente két bemutatót szoktunk tartani Magyarországon, az egyik ilyen után egy németországi vállalkozó megkeresett, hogy lenne egy jó ajánlata számomra, de én nemet mondtam. Fél év múlva viszont ismét beszéltünk és arra kért, hallgassam meg. Meghallgattam...

Egyből igent mondtál?

Nem teljesen, előbb meg akartam vizsgálni, jogilag minden rendben van-e Szlovákiában is. Mivel azelőtt, annak ellenére, hogy több mint 20 éve az IT iparban dolgozom és szoftverekkel foglalkozom nem hallottam arról, hogy a használaton kívüli szoftvereket el lehet adni.
Abban a tudatban éltem, hogy csupán új szoftvert lehet megvenni, miközben az Európai Unió országaiban már több precedens értékű per volt, és mindenütt azt mondták a jogászok, bíróságok, hogy a szoftver licence eladható. Egy szlovák jogász ezt megerősítette, s csak azután mondtam igen.

Mit lehet tudni erről a cégről?

A szoftver eladását talán az autó értékesítéséhez lehet hasonlítani, ugyanis ha valaki megvesz egy autót és azt később el akarja adni, akkor az autó gyártója ebbe nem avatkozhat bele. Klasszikus adás-vételiszerződéssel és a tulajdonjog átruházásával az autó tulajdonost válthat. Így van ez a számítógépes programokkal is. Nem szabad viszont megsérteni a szerzői jogokat. Több cég szoftverét áruljuk így egy zártkörű licenc börze keretében. Mivel egész Európában vannak együttműködő partnereink, így könnyű kielégíteni a keresletet, hiszen megfelelő a kínálat.
Sőt, az EU jogszabályokra támaszkodva még azt is sikerült bebizonyítanunk, hogy ahogyan a számítógép eladható, úgy külön eladható azok OEM licence is, ezzel gyakorlatilag elértük, hogy mindent újrahasznosíthatunk. Van ennek számomra egy szociális töltete is. A gazdasági válság több céget rossz helyzetbe sodort, tegyük fel, 500 alkalmazottja van a vállalatnak, de el kell bocsátania 200 embert. Így a vállalkozásnak már nincsen szüksége annyi számítógépre, ezekről a szoftverek és a gépek maguk is eladhatók, így pénzhez jut és talán sikerül megmenteni ötven ember munkahelyét. A másik oldalon mi ezeket a feleslegessé vált licenceket olcsóbban tudjuk másnak kínálni, így egy másik vállalkozó akár több új munkahelyet tud létesíteni.

Csallóköz, 2013.04.23.