Almanap

almanap.jpg

Ha ősz, akkor alma szezon. Ennek jegyében zajlott Szencen október 13-án az Almanap. Minden napra egy alma, az orvost távoltarja – tartja a közmondás. Ennek ellenére Szlovákiában egyre inkább elterjednek a citrusfélék, az alma rovására.
Szencen és környékén rengetegen tartanak almafát. A gyümölcs nem csupán nyers formában hasznosítható, hanem különböző finomságok készíthetők belőle, italok, ételek egyaránt. Az alma a pincékben sokáig eláll, ezért is volt olyan népszerű a múltban. Manapság talán egyre többen rájönnek, a hazai gyümölcstől nincsen jobb a világon. Az almáról bebizonyították, hogy véd a rák néhány fajtájától, immunerősítő.
Emésztést javító és vértisztító hatása is közismert. Ennek jegyében
telt az Almanap is Szencen. A civil szervezetek és politikai pártok képviselői a saját maguk által készített almás ételeket és italokat árusították szimbolikus összegért. A Csemadok, a Magyar Közösség Pártja helyi szervezete, a Csemadok mellett működő Kincskeresők és a Szenczi Molnár Albert Gimnázium és Közös Igazgatású Magyar Tanítási Nyelvű Iskola diákjai is árusították termékeiket a vásáron. A rendezvény ideje alatt felléptek a helyi művészeti iskolák diákjai.

Szabad Újság, 2012.október 24.