Február 16-án Apponyi Albertre emlékeztek Éberhárdon. Az Apponyi család a 19. századtól volt a falu birtokosa. A család kastélyt és kápolnát is építetett a faluban. A megemlékezés az Apponyi család temetkezési kápolnájában volt.
A szentmisével kezdődő megemlékezésen Zsidó János atya arra kérte a híveket, hogy Apponyi Albert hagyatékból merítve éljék életüket, tartsák meg mind kereszténységüket, mind magyarságukat.
A szentmise után Simon Attila történész ismertette a politikus-diplomata életét. Apponyi Albert 1846-ban született Bécsben és 1933-ban hunyt el Genfben. Simon Attila kiemelte, sajnálatos módon a csehszlovák hatságok igyekeztek elhitetni a néppel, hogy a nemesség kizsigerelte alattvalóit. Ki kell azonban jelenteni, hogy a nemesek iskolákat építettek, kórházakat, árvaházakat tartottak fent, segítették a szegény családok tehetséges gyermekeit és a magukra maradt időseket. Nem volt ez másként az Apponyiak esetében sem. Könyvtárakat alapítottak, múzeumokat támogattak.
Apponyi Albert, mint országgyűlési képviselő, miniszter és diplomata mozgalmas életet élt. Munkásságából azonban csak két mozzanatra emlékeznek az emberek. Az egyik a versailes-i béketárgyalásokon betöltött szerepe, ő volt a delegáció vezetője. A tárgyaláson beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy nemcsak a magyarság, hanem az egész Kárpát-medence szempontjából tragikus következményei lesznek a trianoni szerződésnek, abban a formában, ahogyan azt Magyarországgal ismertették. Sajnos, Apponyi szavai nem hatották meg a békeszerződés kidolgozóit. Nehéz megítélni, jó taktikát választott-e a béketárgyaláson azzal, hogy a Szent István-i hagyatékot próbálta megvédeni, és nem csupán a magyarok általa lakott területekre összpontosított. Azt azonban nem lehet elvitatni tőle, igazat jövendölt, hogy tragikus következményei lesznek a békeszerződésnek.
Életének legvitatottabb politikai mozzanata a Lex-Apponyi. Az 1907-es oktatási törvény szlovák olvasatban a magyarosító iskolapolitika legszélsőségesebb megnyilvánulása. Látni kell azonban, hogy a törvény az oktatás modernizációját volt hivatott
megalapozni. Életében sosem vallotta be, hogy rossz módszereket választott, de munkássága azt mutatja, képes volt megújulni. 1920 után azt vallotta, akkor van joga Magyarországnak a kisebbségbe került magyarság érdekében szólni, ha a trianoni határokon belül maradt nemzetiségekkel emberi módon bánnak. Csehszlovákiában Apponyi Albert neve az ezeréves elnyomó politikával vált egyenlővé. Nem csoda tehát, hogy éppen az Apponyi birtokokat kezdték elszlovákosítani a csehszlovák hatóságok. Sokan abban a tévedésben élnek, hogy Apponyi Albert Budapesten nyugszik. Nem ok nélkül, hiszen 1933-ban Budapesten temették őt el, csak tíz évvel később, 1943-ban, amikor Éberhárd ismét Magyarországhoz tartozott, hozták át hamvait a családi birtokra.
A megemlékezésen Reiter István hegedűművész népdalokat adott elő, majd a politikai pártok és a civil szervezetek elhelyezték az emlékezés koszorúit. A kápolna falain belül gróf Apponyi Albert György életét, munkásságát bemutató kiállítást tekinthettek meg az érdeklődők. Apponyi Albert leszármazottai nem lehettek jelen az ünnepségen. Levélben Pálfy István köszöntötte az emlékezőket. „Nagyon elszomorító, hogy nagyapám kevés, még életben lévő leszármazottjának egyike sem lesz jelen – pedig olyannyira megható, hogy a falu még most is megemlékezik nagyapánkról, közel egy évszázaddal azután, hogy őt és családját kirúgták onnét” (szerk. megj.: a csehszlovákok).

Szabad Újság, 2013.02.20.