A Pozsonyi Városszépítő Egyesület a Pozsonyi estek keretén belül ezúttal egy könyvbemutatóra invitálta a főváros múltja iránt érdeklődőket. A kötet szerzője, Walter Malaschitz nem vehetett részt a könyv szentelésén, de öccse jelen volt, és néhány régi emléket megosztott a hallgatósággal. Az előadást Maroš Mačuha, a Pozsonyi Városszépítők Egyesületének elnöke nyitotta meg, majd felkérte a pozsonyi németek énekkarát, a Singende Omas-t, hogy egy régi dallal köszöntse a jelenlévőket.
A Fiatalságom Zuckermandelje (Zuckermandel mojej mladosti) című kiadvány bemutatójára az impozáns Pálffy Palotában került sor. A régi pozsonyiak talán tudják, hol volt ez a városrész, illetve azt is, hogy város volt ez a városban. Az ott lakók együtt élték napjaikat, együtt kártyáztak, kávéztak, összetartottak felekezeti és nemzetiségi hovatartozás nélkül. A városrészre visszaemlékezők mindegyike fontosnak tartotta elmondani, a Zuckermandelben élők olyanok voltak, mint a pozsonyiak, három nyelvűek, csupán a második világháború változtatatott ezen a helyzeten, de az egész kerület végét jelentette az 1945-ös év.
A Zuckermandel történetét Frederik Federmayer ismertette, amely szorosan összekapcsolódik Pozsony múltjával. Amikor Pozsony szabad királyi városi rangot kapott, a környező települések még nagyjából négyszáz évig külön fejlődtek. 1526-ban három ilyen települést ismerünk, Schlossburg, Zuchermandel és Hausbergl név alatt. A Zuckermandel a vár és a Duna közötti területen volt található. Romantikus kis városka volt, a legnagyobb gondot a még szabályozatlan Duna okozta, ugyanis a folyó miden évben elöntötte ezt a területet. A török kiűzése után virágzott fel Pozsonnyal együtt. Több művészi kivitelezésű ház állt itt, melyből már csak a Žižka utcán találunk párat, ahol ma a kárpáti-németek és magyar kultúra múzeuma is található. A városrész épületeit a múlt század hatvanas éveiben bontották le, csupán egy utcát hagytak meg a vár alatt.
A történelmi bevezető után Peter Malasitz, a könyv szerzőjének öccse mesélt néhány megélt történetet. Igaz, ő maga kevés mindenre emlékszik, de szülei és testvérei elbeszéléséből ismert számára az ottani élet. Elmondta azt is, elsősorban németül és magyarul eszéltek az ott lakók. Kitért a város nevének eredetére is, mely szerint volt itt egy cukorgyár, ahol kis cukordarabokat gyártottak, ennek az elnevezése a mandel volt, ennek összevonásából született meg a Zuckermandel elnevezés.
Malaschitz visszaemlékezése után Lehel Zsolt, egy régi pozsonyi család sarja mesélt gyermekkori emlékeiről. Beszéde alatt kezében egy „pléhhordót” tartott. Azzal kezdte mondandóját, hogy egyetemi évei alatt éppen arról tanult, hogy a tudományosság szempontjából milyen fontos a fénykép-dokumentáció. Ekkor bontották le a Zuckermandel épületeit. A tanárának elmondta, hogy emlékszik a Zuckermandelre, aki azt válaszolta erre, csak az épületekre emlékezhet, az ottani életre már nem. Gyermekkori élményeiben viszont mind az épületek és utcák szépsége, mint a városka temploma világosan jelen van. Malaschitz névmagyarázatához hozzátette, 1496-ban íródott le első ízben, de 46 féle formában lehet találkozni a Zuckermandel névvel. Befejezésül a nála található pléh dobozból kivette a felszentelendő könyvet. A közönség soraiban többen tudták, a pléhdoboz egy amerikai konzervdoboz volt, melyben később a háziasszonyok a cukrot vagy a lisztet tartották. Utolsóként a Kárpáti Németek Múzeumának igazgatója szólt a megjelentekhez.
Ondrej Pöss örömét fejezte ki, hogy 1997 óta az intézménye a Zuckermandel egy megmaradt épületében működik, a mai Žižka utcán, mely azelőtt a Váralja utca nevet viselte. A könyvben a múzeum fényképgyűjteményének több darabja látható, hiszen a Zuckermandelről is találhatók képek a gyűjteményükben. A fényképek
és a régi térképek alapján megpróbálják visszaadni azt a képet, ahogyan a város, majd városrész kinézhetett. Annak ellenére, hogy az elmúlt hat évtized siralmas, a Zuckermandelnak gazdag és szép múltja van, talán még visszahozható belőle valami. Az előadást a Singende Omas „In Pressburg” éneke zárta.

Szabad Újság, 2013.02.13.