Beíratási körkép a Szenci járásból

Minden évben nagy figyelem kíséri a magyar iskolába való beíratást. Különböző programokkal, előadásokkal szólítják meg a szülőket az iskolák, néhány településen pedig személyesen látogatják meg a kisgyermekes családokat az alapiskolák pedagógusai.
Kevés olyan település van, ahol igazán elégedettek lennének a magyar iskolák, hisz kevés a gyermek. Általános probléma ez a Felvidéken, néha azonban sikerekről is hallunk. Az idei tanévben a Szenci Molnár Albert Alapiskolában csupán 18 kisdiák kezdte meg az első osztályt. Előtte jó néhány évig hasonló volt a létszám, de voltak olyan időszakok is, amikor 9-12 tanuló járt egy-egy osztályba. Az idei év kisebb meglepetéssel szolgált. Az alapiskola és a Szenc és Vidéke Társulás adatai azt mutatták, hogy jövőre körülbelül 12-14 elsős lesz. Mindenki örömére azonban 24 gyermeket írattak be a szenci magyar alapiskolába. Ebből két kisdiák távutas lesz, ugyanis külföldön élnek szüleik. Kevésbé örömteli hírek érkeztek a féli magyar alapiskolából. 2011 szeptemberében még 12, tavaly már csak 6 diákkal kezdték meg a tanévet az első osztályban. A mostani adatok alapján a 2013/14- es tanévben 7 gyermek kezdi meg a betűvetés tudományát a féli magyar iskolában, míg a szlovákban 40-en lesznek.
Annak ellenére, hogy a legutóbbi népszámlálási adatok szerint Félben a lakosság 45 százaléka magyar. Még szomorúbb, hogy az éberhardi kisiskolából, ahonnan az ötödik osztálytól Félbe jártak a gyerekek, nem várhatnak tanulót a felsőbb évfolyamokba. A tavalyi szomorú tendencia folytatódik, egyetlen tanulót sem írattak be az éberhardi magyar alapiskolába. Az iskola ezáltal megszűnik. A járásban az elmúlt évtizedben már megszűnt a magyarbéli és a gútori magyar kisiskola, újraindításukra szinte semmi remény. Zonctorony a jövő tanévben 5 új kisdiákkal büszkélkedhet majd, tavaly szeptemberben 2, előtte 4 gyermek kezdte meg itt a tanulmányait. Kisiskoláról van szó, amelynek tanulói az ötödik osztálytól Szencre járnak majd alapiskolába. Ez az egyetlen olyan település, ahol évekig csak magyar iskola volt, a szlovák kisiskolában szünetelt a tanítás, 2011-ben azonban újraindult a szlovák osztály. Hegysúron 4 gyermek kezdi meg a jövő évet, mind a négyen a magyar iskolába járnak majd. A tavalyi évben kettő, előtte három gyermeket adtak magyar iskolába a szüleik. Mivel Hegysúron csak kisiskola van, az ötödik osztálytól a Szenczi Molnár Albert Alapiskolát látogatják majd a gyermekek. Rétén egy gyermek kezdi meg az iskolát 2013 szeptemberében. Az idei tanévben két elsős van, de előtte évekig egy-egy elsőssel működött az iskola. Rétéről a gyermekek szintén Szencen folytatják tanulmányaikat az ötödik osztálytól.
Az alábbi számadatok szeptemberig persze még változhatnak, de bízzunk benne, nem lefelé módosulnak majd az osztálylétszámok. A járás magyar iskoláiban idén 29 elsős tanul, a beíratási adatok szerint a jövő tanévben 41diák lesz.

Szabad Újság, 2013.02.20.