Mint ígértem néhány cikkemet felteszem a honlapra, a régebbiekből, sajnos, kevesebb maradt meg, mert azokat nem digitalizáltam, de néhányat megtaláltam, és bemásoltam.

Mi történt 1956 őszén a magyar hazában
Ami tudni kéne 1956.10.23-ról

1956. október 23-án (azóta véres csütörtöknek is nevezik, amit 1989 óta szabadon használhatnak) Magyarországon tüntetést szerveztek a „poznani vérfürdő“ áldozataink emlékére. A szovjet kormány már ezt a tüntetést is ellenforradalomnak tekintette.
Az 1956-os magyar forradalomra nagy hatással volt a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusa. A legnagyobb hatást Hruscsov „titkos” beszéde keltette, amelyben a Sztálin rendszert bírálta. Bármennyire próbálták eltitkolni a beszédet annak tartalma így is kiszivárgott. Rákosi pártfőtitkár 1956. március 12-13-án kijelentette: Magyarországon minden rendben van, és nincsen szükség sem politikai, sem gazdasági változásokra. Nagy Imre és a párt ellenzéke mégis változást remélt és több emberi szabadságot. Az év nyarán ugyan történt változás, de többet szerettek volna, miután júliusban leváltották Rákosit és helyére Gerő Ernőt ültették, sor került Rajk Lászlónak és társainak rehabilitálására és újrateremtése.
A népfelkelés kirobbanását az akkori kommunista politikusok a Petőfi-körnek is „köszönhették”, amely a DISZ (Dolgozó Ifjúság Szövetsége) egyik csoportja volt és kéthetente ülésezett. Eleinte kizárólag irodalommal foglalkoztak (ezért is kapta a költőről a nevét). Később a kör átalakult a pártellenzék legfontosabb fórumává. Június 30-án a párt betiltotta a a Petőfi-kör üléseit, de szeptemberben azok újra indultak, ekkor már ezek voltak a legnagyobb ellenzéki ülések. Október 23-án tüntetések és a Pétőfi-kör ülése egy időben kezdődött, de a felvonulást megtudván az ülést félbehagyták és nyíltan támogatták a részvéttüntetést, amely később forradalommá nőtte ki magát.
Október 23-ára az egyetemisták tüntetést szerveztek, ezzel kívánták kimutatni rokonszenvüket a lengyel reformtörekvések mellett. A Budapesti Műszaki Egyetem diákjai 16 pontban összeállították követeléseiket, többek között követelték: a szovjet csapatok kivonulását Magyarországról; a szabad többpárti választásokat; szólás- és sajtószabadságot; a Kossuth-címer visszaállítását; március 15-e nemzeti ünneppé, október 6-a gyásznappá nyilvánítását; új kormányt Nagy Imre vezetésével; az egész gazdasági élet átszervezését; a bűnös vezetők leváltását és bíróság elé állítását. A belügyminisztérium előbb nem engedélyezte a tüntetést, de később megengedte a felvonulást, mert tudta a nép mindenképpen kivonul az utcára. A tüntetők a Petőfi-szobortól a Bem térre vonultak (ezzel is kimutatva a lengyelek iránti rokonszenvüket). Ekkorra már sok zászlóból kivágták a szovjet mintájú címert. Az Országház előtt már 200 ezerre nőtt a tömeg, és követelték, hogy Nagy Imre beszédet mondjon. Beszédében Nagy Imre az 1953-as kormányprogramhoz való visszatérést ígérte, és felszólította a tüntetőket, hogy menjenek haza. Este ledöntötték a Sztálin-szobrot, elfoglalták a Rádió épületét, és kitört a forradalom , amit az egyetemisták robbantottak ki, aki a márciusi ifjakat tekintették példaképüknek.
Másnap (okt. 24-én) összeomlott a sztálinista pártállam, forradalmi bizottságok alakultak, általános politikai sztrájk kezdődött, beszüntették a munkát. Budapestre érkezett az SZKP politikai bizottságának két tagja, Mikojan és Szuszlov, valamint Szerov, a KGB főtitkára. A szovjet csapatok megpróbálták leverni a felkelést, de kudarcot vallottak, Nagy Imrét megválasztották miniszterelnöknek, de Gerő Ernőt megerősítették pártelnöki funkciójában. Este Gerő Ernő kijelentette, nem tesz semmiféle engedményeket.
Október 25-én leváltottál Gerő Ernőt, helyére Kádár János került. Ekkor még úgy nézett ki, hogy fegyveres harc nélkül is meg tudják oldani a kibontakozást, de a Kossuth téren október 25-én a békés tüntetők közé lőttek, és több vidéki városban is lövöldöztek. 28-ára virradóra leállították a fegyveres akciókat, és általános tűzszünetet rendeltek el.
November 1-én Nagy Imre bejelentette Magyarország semlegességét, és arra kérte a világ országait , tartsák tiszteletben a magyar nép akaratát. Megköszönte a magyar nemzetnek, hogy együtt voltak, mint még soha a történelem folyamán. A Szovjetunió és a többi kommunista állam (kivéve Jugoszláviát, Josip Broz Titóval az élen) nem fogadta nagy lelkesedéssel Magyarország semlegességét. A nyugati nagyhatalmak szóban támogatták a kilépést és segítséget ígértek, de az ő figyelmük igazából a suezi válságra irányult.
November 4-én, vasárnap hajnalban megindult a szovjet támadás a magyar forradalom ellen. A túlerő kb. egy hét alatt leverte a felkelést. Kádár János szovjet támogatással ellenkormányt alakított, a „magyar forradalmi munkás-paraszt kormányt”. Megszüntették a többpártrendszert és szólásszabadságot, de megszüntette az ÁVH-t is.
1956-ban Szlovákiában is folytak a letartóztatások, olyan magyar nemzetiségű értelmiségieket tartóztattak le, akiknek voltak kapcsolataik Magyarországon, és a vezető politikusok úgy gondolták, ők segítették a forradalom kitörését, sikeres kimenetele után pedig átterjesztették volna azt Szlovákiára.

Szabad Újság, 1997.10.22.