Cikk a múltból: A pártban szükség van a vérfrissítésre

Nový obrázok15.JPG

A Magyar Koalíció Pártjának Ifjúsági Csoportjai már a 2003-as évtől alakulnak. Az Ifjúsági Csoportok mára elérték, hogy megalakítsák megyei szerveiket és az országos tanácsát is. A pártot sok támadás érte a múltban, hogy nincs ifjúsági szervezete, ezért az a folyamat, amely két éve elkezdődött, nagy előrelépésnek számít a magyar párt és a magyar fiatalság életében.
Farkas Iván az Ifjúságpolitikai Bizottság elnöke örömét fejezte ki, hogy a felügyelete alatt működő bizottság munkája sikeres volt, és megalakulhattak a helyi szervezetek mellett az ifjúsági csoportok, ami azért is fontos, mert az MKP volt eddig az egyetlen olyan európai politikai párt, amelynek nem volt ifjúsági szekciója, szervezete.
A frissen megválasztott elnökség célja többek között, hogy a magyar fiatalokhoz közel vigye a közélet kérdéseit, és esetlegesen segítsenek ezeknek a kérdéseknek a megoldásában. Az elnökség tagjai Nagy Péter, Hulkó Gábor, Medve István, Jámbor Attila, Bara Zoltán, Oravecz Attila és Neszméri Tünde a magyar fiatalok érdekvédelmét is magukra vállalják, hiszen az ország magyar lakta vidékeiről kerültek ki tagjai, Pozsonytól Királyhelmecig, így a régiók képviselete is megoldott a szervezetben.
Az alakuló ülés vendégei voltak a Magyar Koalíció Pártjának politikusai is. Bugár Béla a párt elnöke hangsúlyozta: az igazi munka csak most kezdődik, de a csoport számíthat minden segítségre, hiszen fontos, hogy a fiatalokhoz is közel kerüljenek a politikai, a közéletet érintő kérdések, és az is, hogy ebből a generációból kerüljenek ki a későbbi közélet szereplői. Bauer Edit az Európa Parlament képviselője Bugár Béla gondolatait folytatva arról beszélt, hogy a fiataloknak saját magukon kell dolgozni, és nem szabad félni szembe nézni a kihívásokkal. Bárdos Gyula a Magyar Koalíció Pártjának frakció vezetője kifejtette, hogy a pártnak szüksége van a vérfrissítésre, ezért örül, hogy megalakult az ifjúsági csoportok országos szerve is.
Nagy Péter elnök záróbeszédében elmondta: mindenképpen számít az MKP segítségére is, hiszen ha a párt ifjúsági csoportjaként jól kíván működni a szervezet, szükség lesz arra, hogy a fiatalokat támogassa a párt. Kiemelte: megyei szinteken már működnek a kampánystábok, amely fiatalokból állt össze és szakmai munkát folytatnak. Az ifjúsági csoportok nem csak a megyei önkormányzati választások alkalmával, hanem a jövőre esedékes parlamenti választások előtt is részt kívánnak venni a tagok a kampányban.
Neszméri Tünde
 
Szabad Újság, 2005. 06.15.