Csáky: Ha kell, nagyobb konfliktust is felvállalok az őshonos kisebbségek támogatásának elősegítéséért

Csáky-Pál.jpg

Az Európa Bizottság nehézkes működését bírálta a héten Csáky Pál Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén. A kritika jogos, hiszen a bürokratikus rendszerek következtében több ügy elintézése hónapokat, időnként éveket vesz igénybe. A Sokszínű Európa elnevezésű projekt meghirdetése is késik.

Csáky Pál, a Magyar Közösség Pártja Európai Parlamenti képviselője ezzel kapcsolatban egy konkrét példát is felhozott. „Az EU egyik problémája a hitelesség kérdése. Tavaly, 2015 elején volt egy vitám Timmermans alelnök úrral a Petíciós Bizottságban az őshonos európai nemzeti kisebbségekről. Timmermans úr akkor azt javasolta, írjak egy projektet az általam felvázolt problémák kezelésére. Megtettem, és a projekt az Európai Bizottságtól a legmagasabb szakmai besorolást kapta, s ugyanígy értékelte a projektet a LIBE szakbizottság is. Az Európai Parlament tavaly decemberi döntése alapján a projekt egymillió euró támogatással az Európai Unió idei költségvetésének részévé vált. A projekt neve Sokszínű Európa” – nyilatkozta a képviselő.

A program meghirdetése azóta is húzódik, holott az valóban segítséget nyújtana az őshonos kisebbségeknek. A Sokszínű Európa elnevezésű projektet a Bizottság máig sem hirdette meg.

Csáky elmondta: a Bizottság januárra ígérte a program meghirdetését, de erre nem került sor. Utána februárra, áprilisra, majd júniusra ígérték a meghirdetést, s később szeptember eleje lett a meghirdetés ígért időpontja.

A Bizottság eljárása az MKP-s képviselő szerint elfogadhatatlan. Csáky Pál ezért levélben fordul Jean-Claude Junckerhez, az Európai Bizottság elnökéhez. Azt kéri, hogy októberig írják ki a programot, amennyiben ez nem történik meg, a sajtó képviselőihez fordul az ügyben. A politikus kiemelte: „Én nem vállalom annak ódiumát, hogy a választóim az ilyen átgondolatlan bürokratikus lépések miatt hiteltelennek tartsák az Európai Bizottságot vagy engem. Ha kell, akkor nagyobb konfliktust is felvállalok az őshonos kisebbségek támogatásának elősegítéséért.”

http://felvidek.ma/2016/09/csaky-ha-kell-akkor-nagyobb-konfliktust-is-fe...