Egy gondolat Fico szociális érzékenységéről

MKP évzáró Szenc.JPG

Azok, aki ismernek, tudják, hogy Nyitrára jártam politológiára, ahol volt szerencsém meghallgatni Fico miniszterelnök úr előadásait.
Éppen akkor az emberi jogokkal foglalkozott, erről is adott elő, a minőségét és a tartalmát az óráknak nem jellemezném, mert folyton valamelyik kisebbséggel volt elfoglalva, és nem éppen szépeket mondogatott rólunk (sem).

Az egyik óráján nagyon meglepő dolgokat mondott, és most, hogy eladja magát, mint nagy szocialista, aki a szegények sorsát akarja megoldani, eszembe jutottak szavai. Fico akkoriban törvénybe foglalta volna, hogy azok a családok, akiknek több, mint három (3) gyermekük van, azok is csak három (3) gyermek után kapjanak családi pótlékot. Ezzel elvileg a cigánykérdést akarta megoldani, arra nem gondolt, hogy a fehérek között is vannak nagycsaládosok, az meg pláne nem jutott eszébe, hogy a szlovákok között is akadnak olyan családok, ahol több gyermek van. Hát remélem, azóta kicsit megkomolyodott az úr, és ezeket a terveit nem váltja valóra. És remélem nem csak ezeket, mert a többi terve is elég abszurd volt, nem sokáig élünk itt, mi kisebbségiek, ha azokat komolyan gondolta. Amúgy eszembe jutott még egy története, a magyarokat csak addig szidta, amíg be nem mutatkoztam, elég beszédes a nevem, kár, hogy más kisebbségi nem volt közöttünk!

Neszméri Tünde, Felvidék Ma, 2007.07.06.