A demokrácia az emberek, választók által működik. Európának vissza kell térnie az alapértékekhez, Kárpát-medence népeinek pedig el kell fogadniuk, hogy közös a hazánk – véli Kövér László, a magyar országgyűlés elnöke. Az Európai Unió rossz állapotban van, de erről a tagállamok által felduzzasztott bürokrácia is tehet. Kövér Lászlót kérdeztük.

Egy cseh napilapnak azt nyilatkozta: Szlovákiát és Csehországot a Beneš-dekrétumok életben tartása miatt nem szabadott volna felvenni az EU tagországai közé. A szlovák és a cseh külügyminisztérium is tiltakozott. A szlovák–magyar viszony a politikusok szerint sosem volt még ilyen jó. Ön ezt hogyan látja?

Valóban, ami a gyakorlati élet diktálta kérdésekben való együttműködést illeti, kifejezetten jó a két ország közötti kapcsolat. Mi több, az illegális migráció megfékezésére tett erőfeszítések támogatása a visegrádi országok – így Szlovákia – részéről mintha azt a rég várt felismerést tükrözné, hogy nemcsak a napi érdekegyezőségeken alapuló pragmatikus együttműködésben kellene gondolkodnunk, hanem mélyebb, stratégiai jellegű két- és többoldalú viszonyrendszert kellene kialakítanunk, hiszen a jövő horizontjából a mába megérkező kihívások kölcsönös egymásra utaltságunkra figyelmeztetnek bennünket. Egyre inkább fényűzés számba megy a kölcsönös történelmi sérelmeinkből fakadó bizalmatlanság, és az ebből következő nemzeti szűkkeblűség fenntartása. Márpedig a Beneš-dekrétumokba foglalt – a magyarokra és a németekre vonatkozó – kollektív megbélyegzés, elveiben, semmiben sem különbözik a nácik faji alapú és a kommunisták osztályalapú ideológiájától, mely a kollektív „bűnöket” kollektív büntetésekkel, hátrányos megkülönböztetéssel, vagyonelkobzással, deportálásokkal, likvidálásokkal „torolta meg”. A II. világháború után a győztesek oldalán állók részéről lényegüket tekintve hasonló, – méreteiben ugyan jelentősen kisebb, mégis – tömeges, államilag végrehajtott vagy eltűrt bűncselekmények történtek, melyeket mindmáig megpróbáltak figyelmen kívül hagyni. Engem kevésbé érdekel az európai politikai intézmények elvtelensége és képmutatása, mint az, hogy itt, Kelet-Közép-Európában be tudjuk látni: nem ellenségei, hanem testvérei – de legkevesebb szövetségesei – vagyunk egymásnak. Akár tetszik, akár nem, közös a történelmünk, közös a sorsunk, és szlovákoknak, ruszinoknak, románoknak, magyaroknak a Kárpát-medence közös hazánk – vagy együtt őrizzük meg, vagy együtt veszítjük el.

Milyen a viszonya Magyarországnak a többi szomszédos országgal?

Különböző, és sajnos, nagyon is az aktuális kormányzatok pillanatnyi érdekeihez kötött. Korábban a jobbközép román kormány idején optimizmussal tekintettünk a kétoldalú kapcsolatok jövőjére, mígnem a Ponta-kabinet durva magyarellenessége hirtelen a fagypontra nem juttatta ezeket. Horvátország és Szlovénia a térségben nagyvonalúnak számító korrekt nemzetiségi politikája ellenére a horvát–magyar kapcsolatok a rendszerváltozás óta nem voltak olyan rosszak, mint a most távozott szociáldemokrata kormány alatt, mely a MOL-lal fennálló gazdasági vita, majd az illegális migráció kezelése ürügyén többször durván támadta Magyarországot. Ukrajna ma súlyos válságot él át, amelynek az ott élő magyarság is kárvallottja, de reméljük, hogy az ország konszolidációja a kisebbségek problémáinak régóta esedékes megoldását is elhozza. Szerbia ma következetesen az európai uniós integráció útján kíván járni, ami nem lehet sikeres, ha szomszédaival nem rendezi a viszonyát. Ezért a magyar–szerb kapcsolatok nemhogy jónak, hanem példamutatónak minősíthetők. A szerb kormány eltörölte a II. világháború után hozott, a magyarságot a kollektív bűnösség bélyegével sújtó hetven éves jogszabályokat, és őszintének tűnő gesztusokat tett a kölcsönös kiengesztelődés és megbékélés érdekében. Jelen állás szerint a számottevő lélekszámú nemzeti közösségeink közül a délvidéki élvezi a legnagyobb mozgásteret, ami az önrendelkezést illeti. Mindent egybe vetve, Magyarország szomszédkapcsolatait illetően nem tekinthet el az adott országban élő magyar nemzetrésszel szembeni hivatalos bánásmódtól – még akkor sem, ha a problémákról és nézeteltérésekről nem a nyilvánosság előtt akarunk vitát nyitni.

Több problémával küzd a felvidéki magyarság, 2016 szeptemberétől életbe lép a minimális osztálylétszámot bevezető rendelet, amely több mint száz magyar iskolát veszélyeztet. Csökkent az anyanyelvi órák száma a nemzetiségi nyelven oktató intézmények elsősei számára. Magyarország milyen lépéseket tehet a probléma orvoslására?

Mielőtt a magyar kormány bármit is tenne, a felvidéki magyaroknak kell minden őket érintő ügyben erőteljesen hallatni a hangjukat, nehogy az a látszat keletkezzék, mintha ezek a kérdések fontosabbak lennének a magyarországi politikusoknak, mint az érintetteknek. Szerencsére, ezekben a kérdésekben a szülők, pedagógusok, önkormányzatok és az MKP is tiltakoztak, aláírásokat gyűjtöttek, megfogalmazták a véleményüket és igényeiket. A magyar kisiskolákat elsősorban a magyar szülők menthetik meg azzal, hogy oda íratják a gyermekeiket, a magyar kormány pedig kifejezte elvi hajlandóságát, hogy segít azon iskolák fenntartásában, amelyekre az önkormányzatok és a magyar szülők igényt tartanak. Úgy tűnik, hogy a szlovák kormány szándékait majd csak a márciusi választások után láthatjuk tisztán, az új kormány megalakulását követően összeülhet a kormányközi kisebbségi vegyes-bizottság, ahol ezeket a kérdéseket is fel tudjuk vetni.

A visegrádi országok az EU migrációs politikája kapcsán összefogtak. Más témákban mennyire tud együtt dolgozni a négy ország?

Kiválóan. Gondoljunk csak a 2014-2020 közötti uniós forráselosztás előkészítése idején történt sikeres közös fellépésre. Az unió nemzetállamokkal szembeni központosító törekvéseit is egyetértően utasítjuk el. Szolidárisak vagyunk egymással a belügyekbe való illetéktelen brüsszeli beavatkozási kísérletekkel szemben, és együtt képviseljük a nemzetállamok szubszidiáris együttműködésére épülő Európa eszményét. Jónak mondható az együttműködés infrastrukturális és energetikai ügyekben is.

Időnként felmerül, hogy a visegrádi országok is bővíthetnék „tagjaik” körét, például Romániával. Lát ebben rációt?

Egyelőre nem látom ennek realitását. Ha bővítenénk is ezt az együttműködést, akkor is inkább Szlovéniával, esetleg Horvátországgal lenne indokolt ezt megtenni, semmint Romániával. De figyelembe kell venni azt is, hogy mennél több szereplője van egy ilyen együttműködésnek, annál nehezebb konszenzusra jutni bármely kérdésben. Márpedig teljes egyetértés nélkül nincs közös fellépés. Inkább egyfajta „klubok hálózataként” kellene felépíteni egy tágabb – akár a Baltikumot a Balkánnal összekötő – kooperációt az EU-n belül, merthogy erre is szükség lenne, azzal teljesen egyetértek.

Csallóközcsütörtökben egy rendezvényen azt mondta: Ostrom alatt állnak az európai alapértékek, a keresztényég és a nemzeti gondolat.

Az európai civilizáció három pilléreként szokták említeni a görög bölcseletet, a római jog rendszerét és a Tízparancsolatra épülő keresztény etikát. Az európai emberek viselkedését, gondolkodását, kultúráját – a szekularizáció ellenére – mindmáig áthatja a kereszténység szellemi hagyománya. Azokét is, akik nem hisznek Istenben. Az emberi méltóság tisztelete, a szabadság eszménye, az egyéni felelősség vállalás képessége csak ezeken az alapokon jöhetett létre. Kultúránk teljessége – benne az irodalommal, zenével, képzőművészettel, de még a tudományokkal is – elképzelhetetlen a kereszténység nélkül. Ugyancsak európai jelenség a nemzeti kultúrák sokszínűsége, az erre épülő állami szuverenitások léte. E sokszínű kultúrák között éppen a kereszténység teremti meg a közös nevezőt, benne a hagyományos felfogásban értelmezett családi közösségekkel, mely a mi civilizációnk alapja is. Azok a háttérhatalmak viszont, amelyek kezében a gazdaság és a média egyre nagyobb része koncentrálódik, egyre agresszívebben próbálják eltávolítani útjukból azokat a tőlük független viszonyítási pontokat, amelyek meghatározóak az emberek önazonosságát illetően, és amelyek bizonyos fajta védelmet jelentenek a kívülről jövő manipulációs kísérletekkel szemben. Ilyenek a családi, a nemzeti és vallási közösségeink, amelyek tudatos támadásoknak, bomlasztó hatásoknak vannak kitéve. A cél, hogy ne kötődjünk senkihez, semmihez, ne legyünk biztosak még abban se, hogy fiúk vagyunk vagy lányok, szégyelljük, ha hiszünk a Felettünkvalóban, szégyelljük és tagadjuk meg történelmünket, múltunkat, hagyományainkat. Fogadjuk el, hogy minden relatív, és majd „ők” megmondják, hogy melyek azok az aktuális értékek, amelyek szerint cselekednünk kell. A lényeg azonban, hogy bármi áron „termeljünk és fogyasszunk”, ebben nem lehet fennakadás.

Európa rossz állapotban van. Az Unión túlról érkező nehézségekkel nem tud megbirkózni, ilyen a migráció is. Milyen jövője lehet így az EU-nak?

Európa azért van rossz állapotban, mert felhizlalt egy olyan bürokráciát, amely felett a tagállamok – de legalábbis a meghatározó kivételtől eltekintve azok többsége – elvesztették az ellenőrzést. De nemcsak az uniós bürokrácia, hanem – ahogyan éppen a migrációs válság mutatja – már némely tagállam politikai osztálya is szembefordult saját népével. Mintha meg lennének babonázva, viszik Európát a szakadék felé, közben teljesen süketek és vakok saját választóik véleményére. Aki meg nem az, azt populistának, idegengyűlölőnek, meg sok minden másnak bélyegzik. Az Európai Unió ma valóban gyenge, mert ott próbál meg „erősködni” – lásd a Magyarországgal, újabban pedig Lengyelországgal szembeni, ideológiai alapú támadásokat vagy a teljesen életidegen bürokratikus előírások tömkelegét –, ahol nem kellene, de arra is erőtlen, hogy biztosítsa saját határai védelmét, pláne, hogy önállóan – amerikai gyámkodás nélkül – képes legyen katonailag megvédeni önmagát.

Hogy látja az EU-n belül az olyan kis országok jövőjét, mint Magyarország és Szlovákia?

A geopolitika – minden erkölcsi alapú érvelés dacára – olyan játék, amely erőalapon zajlik. A migránsválság megmutatta, hogy egyes nyugat-európai politikusok nem tekintik egyenrangú partnereknek az új tagállamokat, némely esetben egészen elfogadhatatlan, felsőbbrendűséget sugárzó tónusban nyilatkoznak. Ellenben, ha képesek vagyunk összefogni, a súlyunk, és ezáltal a szavunk is megnő. Évszázadokon keresztül megosztottak, kijátszottak bennünket egymás ellen, Közép-Európa a nagyhatalmak osztozkodási területe lett. Az a kérdés, akarunk-e ezen változtatva, valóban szabadokká lenni, vagy a múlt terhes örökségét cipelve továbbra is egymás ellen keresünk az erősebbek között protektort. A világpolitika játékszabályait nem változtatják meg a kedvünkért, nekünk kell alkalmazkodni hozzájuk. Együtt könnyebb, és több hasznot hozó, mint külön-külön. Másfelől pedig – bizonyos értelemben meglepő módon – a kommunista rendszerek és a szovjet megszállás jelentette nyomás jobban konzerválta a hagyományos európai értékeket nálunk, mint a korlátlannak beállított szabadság világa Nyugaton. Meggyőződésem, hogy a kelet-közép-európai népek és országok segíthetik az Uniót abban, hogy a józan ész újra elnyerje szerepét az életünkben. Mindenekelőtt, hogy helyreálljon az egyéni szabadság és a közösség iránti felelősség életveszélyesen megbomlott egyensúlya.

Sok politikus és szakértő kritizálja a TTIP-t, azaz az USA és az EU közti szabadkereskedelmi egyezményt. Sokan féltik Európát, ezen belül a mi régiónkat. Mi változhat a szerződés életbelépésével? Milyen nehézségekkel kell majd szembenézniük a közép-európai vállalkozóknak?

Elvileg a közép-európai, kis belső piaccal rendelkező exportfüggő gazdaságú országoknak kedvezhetnek a szabadkereskedelmi megállapodások, de a TTIP valójában nem ez, hiszen az Atlanti óceán két partja közti kereskedelem – ami a vámokat illeti – szinte ma is korlátlanul szabad. Itt olyan egyéb – például az eltérő munkaügyi vagy élelmiszerbiztonsági, környezetvédelmi normák jelentette – kereskedelmi akadályok leépítéséről folynak tárgyalások, amelyek viszont nem biztos, hogy az EU tagállamai érdekében állnak. A legnagyobb veszélyt az úgynevezett vitarendezési eljárás beiktatása jelenti, amely lehetőséget adna a befektetőknek, hogy egy számukra hátrányos nemzetállami jogi szabályozást egyfajta választott bíróság előtt támadjanak meg. Ez pedig az utolsó szög lenne az európai nemzetállamok szuverenitásának koporsójába! Az a baj, hogy olyanok tárgyalnak a nevünkben, akiknek azt sem szabad elhinni, amit kérdeznek, mert nem az európai polgárok oldalán állnak. Az a köd, amibe az egész folyamat elveszni látszik, nyilvánvalóan nem a bizalmat táplálja. Miután végső soron a nemzeti parlamenteknek kell ratifikálniuk az egyezményt, ezért fontos lenne, hogy a V4-es országok ebben a kérdéskörben is megpróbáljanak közös álláspontra jutni.

Márciusban választunk. Mit javasol a felvidéki magyar választóknak?

Egy demokrácia csak akkor működik, ha azt a polgárok – például egy voksolással – működtetik. Tehát határozni arról, hogy kire ruházzuk az életünkről szóló politikai döntések felelősségét a parlamentben vagy az önkormányzatokban, szerintem erkölcsi kötelességünk. Akinek pedig fontos, hogy az unokái is megmaradhassanak magyarként Dobó István, Pázmány Péter, Balassi Bálint, Rákóczi és Bercsényi, Batthyány Lajos és Andrássy Gyula, Jókai és Mikszáth, Madách Imre, Tompa Mihály, Csontváry és Kassák, Márai Sándor, Dohnányi Ernő és Esterházy János szülőföldjén, az szavazzon a Magyar Közösség Pártjára, hogy újra legyen képviselete Pozsonyban a felvidéki magyarságnak.

Neszméri Tünde

Fotó: a szerző
Megjelent a Szabad Újság február 10-ei számában.

Az interjút az MTI is szemlézte.
Kövér László: a térség államainak együtt kell működniük
A visegrádi és a térségi államok együttműködésének fontosságát hangsúlyozta Kövér László házelnöke felvidéki Szabad Újságnak nyilatkozva. Az Országgyűlés elnöke szerint az unió rossz állapotát a felhizlalt bürokráciája is okozza, de az is, hogy ott próbál “erősködni”, ahol nem kellene.

Kifejezetten jónak értékelte a jelenlegi szlovák-magyar viszonyt Kövér László házelnök a szerdán megjelent interjúban, hozzátéve: az illegális migráció megfékezésére tett erőfeszítések a visegrádi országok részéről azt tükrözik, hogy mélyebb, stratégiai jellegű két- és többoldalú viszonyrendszert is ki kellene alakítani.
Az Országgyűlés elnöke szerint “fényűzés számba megy” a kölcsönös történelmi sérelmeinkből fakadó bizalmatlanság, kérdésre válaszolva megjegyezte ugyanakkor, hogy az életben tartott Benes-dekrétumokba foglalt kollektív megbélyegzés, elveiben semmiben sem különbözik a nácik faji alapú és a kommunisták osztályalapú ideológiájától.

Az európai alapértékekről szólva kijelentette: a gazdaság és a média egyre nagyobb részét birtokló háttérhatalmak egyre agresszívebben próbálják eltávolítani a meglévő viszonyítási pontokat, “a családi, a nemzeti és vallási közösségeink tudatos támadásoknak vannak kitéve”. “A cél, hogy ne kötődjünk senkihez, semmihez” – fogalmazott -, “szégyelljük, ha hiszünk a Felettünkvalóban, szégyelljük és tagadjuk meg történelmünket, múltunkat, hagyományainkat. Fogadjuk el, hogy minden relatív, s majd “ők” megmondják, hogy melyek azok az aktuális értékek, amelyek szerint cselekednünk kell.” Úgy folytatta: a lényeg, hogy bármi áron “termeljünk és fogyasszunk”.

Szerinte Európa azért van rossz állapotban, mert felhizlalt egy olyan bürokráciát, amely felett a tagállamok elvesztették az ellenőrzést, de már némely tagállam politikai osztálya is szembefordult saját népével – fogalmazott. Úgy ítélte meg: ők a szakadék felé viszik Európát, aki pedig nem ezt teszi, azokat populistának, idegengyűlölőnek bélyegzik. Kijelentette ugyanakkor azt is: Európa ott “erősködik”, ahol nem kellene, például Magyarországgal vagy Lengyelországgal szemben.

A geopolitika azonban erőalapon zajlik – jegyezte meg -, hozzátéve: a migránsválság megmutatta, hogy egyes nyugat-európai politikusok nem tekintik egyenrangú partnereknek az új tagállamokat. Ezért tartotta fontosnak az összefogást.
A Magyarország és szomszédjainak viszonyát firtató kérdésre Kövér László úgy felelt: a Ponta-kabinet hirtelen juttatta a fagypontra a magyarellenességével a román-magyar kapcsolatokat, Horvátország és Szlovénia nemzetiségi politikáját viszont korrektnek nevezte a politikus. Hozzátette ugyanakkor: ennek ellenére a horvát-magyar kapcsolatok a rendszerváltás óta nem voltak olyan rosszak, mint a most távozott horvát kormány idején, a Mol-lal fennálló gazdasági vita, majd az illegális migráció kezelése okán.

Példamutatónak ítélte ugyanakkor a magyar-szerb kapcsolatokat, emlékeztetve: a szerb kormány eltörölte a II. világháború után hozott, a magyarságot a kollektív bűnösség bélyegével sújtó jogszabályokat.

A szlovákiai oktatási változásokkal kapcsolatban – amelyek veszélyeztetik a felvidéki magyar iskolákat – a tervezett esetleges magyarországi lépésekről szólva kijelentette: elsőként a felvidéki magyaroknak kell hallatni a hangjukat az őket érintő ügyben. Hozzátette: a szülők, pedagógusok, önkormányzatok és az MKP tiltakoztak is, de a magyar kisiskolákat elsősorban a magyar szülők menthetik meg azzal, hogy oda íratják a gyermekeiket, a magyar kormány pedig kifejezte elvi hajlandóságát, hogy segít azok fenntartásában,.

A házelnök kiválónak értékelte a visegrádi országok összefogását, mint mondta, az unió nemzetállamokkal szembeni központosító törekvéseit is egyetértően utasítják el, szolidárisak egymással a belügyeket érintő illetéktelen brüsszeli beavatkozási kísérletekkel szemben. A V4-ek közösségének bővítését azonban egyelőre nem látta reálisnak.
Forrás: mti.hu