Falunapot tartottak Magyarbélen

Bognár Veronika.jpg

Színes programmal várták a szórakozni vágyó lakosságot a magyarbéli falunapra, ahol délelőtt a helyi katolikus templomban szentmisével vette kezdetét a rendezvény. Augusztus 10-én délután az óvodások programjával folytatódott a hagyományos falunap programja. A gyermekeket arcfestéssel, ugráló várral és hagyományos népi játékokkal szórakoztatták. A finom nedűk kedvelői magyarbéli borokat is kóstolhattak.
Az öregfiúk barátságos focitornáját követően a szanyi Bokréta Hagyományőrző Néptáncegyüttes magyar és sváb táncokat adott elő. A szanyi néptáncosok évek ót vendégei a magyarbéli falunapnak, a testvértelepülési kapcsolatokat ilyen szinten is ápolja a két község. A néptáncosok után a Szerelem szárnyán című nagysikerű összeállítással Bognár László, Bognár Veronika és Pekarik Katica Anna léptek színpadra. A falunapokra jellemző, hogy a helyi tehetségek is szerepet kapnak, így volt ez itt is, Bognár László és Bognár Veronika fellépésével. A program Martin Hudec és Samo Tomeček & band műsorával folytatódott, majd a tüzijátékot követően nosztalgiabulival ért véget.

Szabad Újság, 2013.08.14.