Pukkai László helytörténész tartott előadást április 26-án Rétén. A
Csemadok meghívására két kötettel érkezett a publicista, magyar-történelem szakos tanár. A két könyv a Mátyusföldről szól, így Réte község történetéből is tartalmaz szemelvényeket. Az egyik könyv a Via Bohemica jelentőségét tárja fel, mely Rétét is érintette. A másik kiadvány: A földreformok árnyékában Mátyusföldön (1919–1949) címet viseli. Pukkai László elsősorban a földreformról és annak hátteréről, azaz a kitelepítésekről beszélt előadásában.
A felvidéki magyarságot két földreform sújtotta, az egyik az első világháború után, a másik pedig 1948-ban. A kettő között óriási különbség volt. A Mátyusföldön elsősorban a Pálffyaknak, az Esterházyaknak, a Hunyadiaknak és a Károlyiaknak voltak birtokaik. Ezekre a területekre telepeseket hoztak, elsősorban a majorságokba, de olyan földeket is kiosztottak, ahol nem voltak épületek. Ezeken a területeken a szlovák és morva családok a szabad ég alatt éltek, amíg nem építettek maguknak házat. Természetesen, elsősorban a magyar vidékek etnikai arculatát akarták így megbontani, „elcsehszlovákosítani”. Hiszen a Slovenská liga a kijelölt területeken szlovák iskolákat is épített. Ezeken a területeken háromféleképpen jöttek létre kólóniák: állami telepítéssel, magánszemély kezdeményezésére és a Slovenská liga alakított ki telepes falukat, vagy falurészeket.
1918-ban, mikor megalakult Csehszlovákia – az alkotmány megalkotása után nem sokkal – rendelettel megszüntették a nemességet. Nem sokkal később megszületett a kisajátításról szóló törvény is, ekkor az állam a kisajátított földeket még kifizette, meghatározott összeg járt a birtok nagysága után. Legalábbis Szlovákia területén, mivel a csehországi német és osztrák birtokosoktól elkobozták a földeket. A nemesség 150-250 hektáros földet hagyhatott meg, a 250 hektáros terültekben rét és erdőség is volt, míg a kisebb birtokokban csupán szántóföld.
A második világháború utáni földreform már súlyosabban érintett minden polgárt, hiszen azok a személyek, akik elveszítették állampolgárságukat a Beneš-dekrétumok következtében, minden vagyonukat is elvesztették. Az 1948-as elkobzás már mindenkit érintett.
A földreformról el kell mondani, hogy a két világháború között a szlovák telepeseknek hivatalos adásvételi szerződésük volt. Annak ellenére, hogy a szlovák propaganda mást állít, a visszacsatolás után Magyarország garantálta, hogy a földtulajdonosoknak földjeiket nem kell elhagyniuk, így a szlovákoknak sem. A második világégés utáni elkobzások súlyosan érintették a magyarságot, hiszen azoktól a személyektől, akik nem reszlovakizáltak, elvették a földjeiket, majd 1948-ban a többi birtokot is elkobozták. A deportálások Csehország felé már korán elkezdődtek. Annak ellenére, hogy a dekrétumok értelmében felnőtt férfiakat vihettek ki Csehországba a háború utáni károk elhárítására, egész családokat, özvegyasszonyokat és gyermekeket is deportáltak.
A lakosságcsere-egyezmény értelmében pedig már egész családokat jelöltek ki. A csehszlovák és a magyar állam abban egyezett meg, hogy ahány szlovák jelentkezik áttelepülésre, annyi felvidéki magyart vihetnek ki. A magyarországi szlovákok azonban nagyon kevesen jelentkeztek önként. Ennek ellenére megkezdődött a kitelepítés Magyarország felé, sokukat azonban bírósági ítélet alapján vittek el. A felvidékieket a svábok házaiba szállásolták el. A mátyusföldiek nagyon gyorsan tudtak alkalmazkodni, hiszen művelt és szorgalmas emberek voltak. Ugyanúgy földműveléssel foglalkoztak, mint a helyi emberek.
A meglévő adatok szerint Rétéről nem deportáltak kényszermunkára férfiakat. Mátyusföldről azonban több ezer „munkást” vittek marhavagonokban Csehországba, a Szudétaföldre. Köztük egy-két hetes csecsemőt, várandós asszonyokat is, sokuk az utat a februári -20 fokos hidegben nem élte túl.
A reszlovakizált magyarokat sokan lenézték, hiszen lemondtak a nemzetiségükről, a megítélésük azonban Pukkai szerint nem ilyen egyértelmű. Kutatásai alatt találkozott olyan személyekkel, akik túlélték a háborút, megjárták a Don-kanyart, a délvidéki visszafoglalást, és sok más borzalmat, ugyanakkor azt mondták, a szüleik sírját gondozni akarják, és ha ennek az a feltétele, hogy aláírják a „papírt”, inkább megteszik, nehogy ismét el kelljen menniük szülőfalujukból.
Rétéről Magyarországra nemzeti-népbírósági ítélet és a lakosságcsere értelmében több mint 200 személyt telepítettek ki. A Szenci járásban az összes faluból és Szencről is több száz családot jelöltek ki kitelepítésre. Pukkai László azonban elmondta, hogy sokuknak szerencséjük volt, mert ugyan fehérlaposok – azaz kitelepítésre kijelölt személyek – voltak, de időközben leállították a "transzportokat”.

Szabad Újság, 2013.05.01.