Fontos, hogy jogainkról nemzetközi színtéren is beszéljünk

Kőrösi Ildikó.jpg

Az Egyesült Nemzetek Szövetségének Kisebbségügyi Fóruma 2007-ben alakult az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa mellett. A kilencedik alkalommal megtartott Fórum célja, hogy meghatározott kisebbségügyi kérdésekben a résztvevők konkrét javaslatokkal éljenek az ENSZ aktuális Kisebbségi Nyilatkozatának tartalmához.

A Fórum széleskörű felületet biztosít a nemzeti, etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó ügyek előterjesztésére és megvitatására – tájékoztatta portálunkat Kőrösi Ildikó, a Magyar Közösség Pártjának önkormányzati és közigazgatási alelnöke, aki részt vett az ülésen.

Kőrösi Ildikó szerint a „Fórum egyedisége főként a nyílt párbeszéden, a szólásszabadság biztosításán, valamint a résztvevők széles skáláján alapul, melyet az egyes tagállamok ENSZ mellé delegált állandó képviseletének munkatársain, a civil és jogvédő szervezetek képviselőin át, a független szakértőkig számos, a témában érintett személyek alkotják. A Fórum témája a humanitárius katasztrófa volt.”

A Fórum tevékenységét az ENSZ Kisebbségügyi Különmegbízottja koordinálja, mely tisztséget jelenleg a magyar származású Izsák Rita-Ndiaye tölti be – tudtuk meg Kőrösi Ildikótól. Az idei Kisebbségi Nyilatkozat előzetes ajánlástervezete a „Kisebbségek humanitárius krízisek idején” címmel, több mint 600 résztvevő jelenlétében került előterjesztésre a genfi Nemzetek palotájában a 2016. november 24-25-ig tartó Fórumon.

A Fórumon elhangzott szakértői vélemények, valamint a résztvevők tárgyilagos hozzászólásainak figyelembevételével az ajánlástervezet az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának soron következő, 2017. márciusi ülésén kerül bemutatásra a különmegbízott által.
Kérdésünkre az alelnök elmondta, az őshonos kisebbségek kérdése nem merült fel, hiszen az idei fórum a humanitárius krízist taglalta. Sőt, a szakértő szerint még az sem tisztázott teljes mértékben, hogy mely közösséget nevezhetjük őshonos kisebbségeknek.

Kőrösi Ildikó kiemelte: „Bár a Fórum idei, humanitárius krízisekre vonatkozó témája a felvidéki magyar közösséget elsősorban csak közvetetten érinti, a nemzetközi kapcsolatok felé nyitás érdekében jelzésértékű lehetőségnek számít, hogy a Kisebbségi Jogvédő Intézet (KJI), valamint a Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) együttműködő ügyvédjeként képviselhettem közösségünket a Fórumon. Ez által alkalom nyílt a kapcsolatteremtésre, tájékozódásra, és egyaránt a közösségünk helyzetéről való tájékoztatásra, mely során valós statisztikai adatok segítségével tudtuk az érdeklődőknek szemléltetni egyebek közt az egyes régiók közti gazdasági különbségeket és az egyes járások és községek kiéheztetésének és ellehetlenítésének tényét.”

Kőrösi Ildikó első alkalommal vett részt az ENSZ Kisebbségügyi Fórumán, de véleménye szerint, annak ellenére, hogy az őshonos kisebbségekről nem esett szó „a Fórumon való részvétel, az egyes nemzeti, etnikai és vallási közösségek és csoportok jelentései és kitartó küzdelmeiről tett tanúbizonyságai, és főként a különlegesen elhivatott és lelkesítő Izsák Rita-Ndiaye raportőrrel folytatott személyes találkozó mindnyájunkat további együttműködésre ösztönöz, hiszen fontos, hogy jogaink tényleges érvényesítéséről nemzetközi színtéren is megszólaljunk.”

http://felvidek.ma/2016/11/fontos-hogy-jogainkrol-nemzetkozi-szinteren-i...