Határ Szencen

hatar sc4.JPG

A Magyar Koalíció Pártja és a Via Nova - ICs rendhagyó módon emlékezett meg a trianoni békediktátumról. Június 5-én a Határ című film vetítésével emlékeztek meg az gyászos évfordulóról, melyet a magyar kormány a tavalyi évben az összetartozás napjának kiáltott ki. A filmvetítés előtt Duray Rezső, az MKP járási elnöke bevezetőjében hívta fel a figyelmet arra, a magyar nemzet mindenkor összetartozik és ezt sosem szabad elfejtenünk. Majd köszöntötte a jelenlévő Várady Lajos konzult és Bárdos Gyulát, az MKP Országos Tanácsának elnökét. a film levetítése után Tóth Tiborral beszélgetett Neszméri Tünde, a Via Nova - ICs járási elnöke. A beszélgetésből kiderült, gyerekként ők már-már szinte természetesnek vették, hogy a falu ketté van osztva, hogy a katolikus templom a határ másik oldalán van, csupán azt nem értették, miért nem tudnak végig biciklizni a falun. Még ma is élnek emberek, akik emlékeznek a szétosztásra, hiszen a községet a második világháború után vágta szét a határ, amikor Kárpátalja Csehszlovákiától a Szovjetunióhoz került. Az Európai Unió, és a schengeni határ következtében ezt a falu még ma is ugyanúgy drótkerítés választja el egymástól, mint az ún. átkos alatt. Tóth Tibor arról is mesélt, hogy a katonákat többször megtréfálták, illetve rágógumit dobtak nekik, amiért cserébe ők szovjet kitüntetéseket dobtak az ittenieknek. A filmből megtudjuk azt is, voltak családok, akik egy napot kaptak arra, hogy elhagyják házukat, ami éppen a határon állt, és voltak olyanok is, akiknek a házuk a határ egyik a kútjuk a határ másik oldalán állt, ezek az emberek sosem kaptak kárpótlást az elvett vagyonukért cserébe. Az Oscar díjra jelölt film, amelyben a szereplők nagyrészt magyarul beszélnek nagyon megható, Tóth Tibor azt is elmondta az emberek sokszor csupán nagyon nehezen nyíltak meg, mivel több kereskedelmi TV járt már a faluban és általában nem azt hozták ki a riportból, amire az emberek számítottak, ez a film viszont 9 évig készült. Közel 150 óra felvételből készült el a 70 perces film. Várady Lajos, a Magyar Köztársaság nagykövetségének konzulja,arra volt kíváncsi, milyen utóélete van a filmnek, Tóth Tibor elmondta, teltház előtt mutatják be a filmet szlovák városokban is, így például Túrócszentmárton polgármestere azzal kereste meg őt, hogy amikor városukban bemutatták filmet, nem csupán tele volt a mozi, hanem az egész közönség a könnyeit törülgette. És nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy a szlovák filmes szakma Oscar díjra jelölte ezt a filmet, annak ellenére, hogy a filmben magyarul beszélnek a szereplők. Bárdos Gyula felszólalásában gratulált a film készítőinek, hiszen magyar emberek történetből szlovákok forgattak dokumentum filmet, ami elismerésre méltó tett.
ics.sk

Videó tudósítás a beszélgetésről a Szlovákiai Magyar Interaktív TV-ben.