Tisztelt hölgyeim és uraim!

A Csemadok érdekvédelmi és kulturális szervezetként az elmúlt hetven évben mindig kiállt a magyar oktatás mellett. Felemelte a szavát a jogtiprások ellen, tiltakozott a nyelvtörvény értelmetlen szankciói miatt. Kulturális és közművelődési Szövetségként feladatának tekinti a magyarság kultúrájának megtartását, megélését. A magyarság lelkéhez és létéhez hozzátartozik himnuszunk, nemzeti imánk, vagy ha úgy jobban tetszik a 306-os ima.
Nemzeti létünkhöz kultúránk, népdalaink és a magyarság jelképei mellett hozzá tartozik nyelvünk is, amelyet édesanyánktól örököltünk. Ma ünnepli a magyarság anyák napját, ezért fontos, hogy ma az édesanyákról is szót ejtek, hiszen nem szabad elfelejtenünk, hogy a legtöbbünk tőle kapta anyanyelve mellett azt a kulturális értékrendet is, ami miatt ma itt vagyunk, aminek okán úgy érezzük, ki kell ide állnunk és fel kell emelnünk a szavunkat az értelmetlen, soviniszta törvény ellen, amely a nemzeti lobogónk használata mellett, himnuszunk éneklését is megtiltaná.
Tisztelt tüntetők!
Amikor a magyar iskolák megalakulása mellett tették le a voksukat a hetven évvel ezelőtt megalakult Csemadok tagjai, is Isten segítségét kérték, már akkor is imádkozták: Isten, áldd meg a magyart! És Isten segített, létrejöhettek a magyar iskolák. Később is számtalanszor kiálltak a magyar intézmények mellett a csemadokosok, így maradhatott fel iskolahálózatunk, ahol a gyermekek elsajátíthatják Kölcsey Ferenc versének csodálatos sorait.
Nem sikerült betiltaniuk a himnuszunkat a kommunistáknak sem. Az átkosban is gyakran énekelték a Csemadok rendezvényen Kölcsey Ferenc Hymnus, a’ Magyar nép zivataros századaiból című versét, amelyet Erkel Ferenc zenésített meg, és valljuk be, ez a vers és a zene a magyar lelket jelképezi, lelkünk minden egyes rezdülését érezzük, amikor felcsendül dallama.
Az egész vers sajnos túl ritkán hangzik el, holott minden egyes sora történelmünket írja le. Az hatodik versszakban Kölcsey így ír:
Bújt az üldözött, ´s felé Kard nyúl barlangjában, Szertenézett és nem lelé Honját a´ hazában.
Bércre hág és völgybe száll, Bú ´s kétség mellette, Vérözön lábainál, ´S lángtenger felette.
Ez az idézet jellemzi a felvidéki magyarság mai helyzetét is. Nem leljük hazánkat, mert korlátozzák nemzeti szimbólumaink használatát, mert még sok helyütt ma is sérelmezik, ha magyarul beszélünk. Állandóan harcot kell vívnunk az anyanyelvi oktatásért. Elveszik állampolgárságunkat, ha felvesszük más országét. Kultúránk támogatása még ma is hiányos, az anyaország segítsége nélkül képtelenek lennénk megszervezni színvonalas rendezvényeinket, holott itt fizetünk adót és hűségesek vagyunk szülőföldünkhöz. Ahhoz az országhoz, amelyet nem magunk választottunk lakhelyül, hiszen őseink feje fölött a nagyhatalmak húzták meg a határt, miközben nagyszüleink és dédszüleink véleményét nem kérdezték meg arról, hova szeretnének tartozni. Mi mégis lojális állampolgárai vagyunk ennek az országnak. A magyarság az állandó küzdésbe belefáradt. Bú s kétség mellette …
Hölgyeim és Uraim,
A Csemadok kiáll a magyar ügyek mellett, ahogy tette ezt a megalakulásától fogva, ahogy teszi azt hét évtizede. Nem szabad hagynunk, hogy megfélemlítsenek, továbbra is szeretnénk megmaradni magyarként szülőföldünkön, ahol több mint ezer éve élnek őseink. Ehhez viszont az kell, hogy nemzeti jelképeinket, zászlónkat, címerünket ne csak a szívünkben hordozhassuk, hanem használhassuk is azt, hogy nemzeti imánkat, mely nemcsak egy ország, hanem egy nép himnusza, elénekelhessük, és továbbra is kérhessük: Isten, áldd meg a magyart!

Pozsony, 2019.05.05.