IV. Kapocs Ifjúsági Tábor

Kapocs4.JPG

A Via Nova ICs legnagyobb múltra visszatekintő rendezvénye a Kapocs Tábor, melynek szervezője és "házi szerzője" is vagyok. A negyedik táborról, mely 2007-ben volt Kovácspatakon az Új Szóba ezt a cikket írtam.

A "kampánysokkon" a szervezetek bemutatták kampányaikat, megbeszélve annak hozadékát

A Via Nova ICs a hétvégén tartotta meg 4. Kapocs Ifjúsági Táborát, melyet ezúttal a Párkány melletti Kovácspatakon szerveztek meg. A rendezvényen a közélet iránt érdeklő fiatalok vettek részt, ahol jelen volt több Kárpát-medencei ifjúsági szervezet képviselője valamint az MKP politikusai is.

A nyitónapon a résztvevők környezetvédelmi programon, médiáról szóló kerekasztal-beszélgetésen és "kampánysokkon" vehettek részt. A fiatalok környezetvédelmi programként kitisztították a Garamkövesdhez tartozó Burda-hegység tanösvényét. A napközbeni "kampánysokkon" a határon túli szervezetek mutatták be politikai és , civil kampányaikat, megbeszélve azt, hogy mi volt a pozitív és negatív hozadéka. A délutáni média kerekasztal- beszélgetés, melyen részt vettek az Új Szó, a Felvidék Ma, a Szabad Újság, a Paraméter, valamint a bumm.sk újságírói, a szakemberek arra keresték a válaszokat: van-e esély arra, hogy a nyomtatott sajtó túlélje az internetes hírportálokat. A jelen lévő újságírók abban megegyeztek, hogy mindkét fajta tájékoztatás fontos, az internetes portálok gyakran elveszik az olvasókat. Az este folyamán az érdeklőd megnézték a Lévai Bárka Színház A Látszat Dzsal című előadását is, mely a média butító szerepére világított rá humoros formában. A szórakozni vágyó fiatalok Rigó Antal hegedű virtuóz zenéjére szórakozhattak.
A szombati napon is szerepet kapott a környezetvédelem, a tábor vendége volt Miklós László, az MKP képviselője, volt környezetvédelmi miniszter, aki az energialobbiról tájékoztatta a hallgatókat, kiemelve, hogy Szlovákia nem tud elég áramot termelni, de nem tudja felvállalni a villamos energiát termelő szélerőművek felépítését, megtudtuk azt is, hogy az egyik legnagyobb közép-európai bioüzemgyár éppen Pozsonyban van. Eközben párhuzamosan egyeztettek a hazai magyar ifjúsági szervezetek egy közös szabadegyetem megszervezéséről, amelyet jövő nyárra terveznek. A szombati napon délután az oktatásé volt a főszerep, a beszélgetésen jelen volt Pék László, Halzl József, Strédl Terézia és Szigeti László, az előadók arra keresték a válaszokat, hogy segíthet-e tízezer forint abban, hogy milyen tannyelvű iskolába írassák a gyerekeket a szülők, illetve mennyire sikeres a beíratási program, kiemelték a gyermek egészséges fejlődése és képességeinek kibontakoztatása az anyanyelven sikeresebben megvalósulhat.
Szabó András alkotmányjogász a rendszerváltásról és büntetőjogról tartott előadást. Miután Garamkövesden az ICS és az MKP politikusai elültettek a határok légiesedése tiszteletére egy emlékfát, visszatértek a fiatalok a táborba, és Csáky Pál, Bárdos Gyula, Farkas Iván és Hamerlik Richárd jelenlétében, borkóstolón vettek részt. A politikusok kötetlenül beszélgettek a jelenlévőkkel, megtudtuk például, mindnyájan borbarátok, kikérdezték őket a fiatalok, mennyire tartják reálisnak a szlovák-magyar közös történelemkönyv elkészülését, mi a véleményük arról, hogy a szlovákok ismét hitelesíteni kívánják a Beneš-dekrétumokat.
Általánosságban politikusaink elmondták; hogy sajnos a szlovákok nem hajlandók belátni közös múltunkat és azt magukénak elfogadni és ragaszkodnak ahhoz, hogy a Beneš-dekrétumokat ismét elfogadják, akadálya egy szlovák -magyar megbékélésnek.
Vasárnap a résztvevők Kovácspatakon is elültettek egy fát, Hamerlik Richárd segítségével, aki szombat este gitártudásával szórakoztatta a hallgatóságot. Délelőtt a táborozók ellátogattak a garamkövesdi katolikus templomba is, ahol ifjúsági misét celebrált a plébános.