A karácsonyi szokások a keresztény hitélet és a pogány hagyományok keveredéséből alakultak ki. Olyan ünnepkör ez, amelyben megfér egymás mellett a két szokásvilág. A karácsonyi ünnepkör már november végén kezdetét veszi, és több babona is fűződik ehhez az időszakhoz.

Azt nem tudni pontosan, miért december 25-én ünnepeljük karácsonyt, talán a pogány szokásokat nem merték teljesen eltörölni a keresztények. Hiszen Jézus születésének pontos ideje nem ismert. Az bizonyos, hogy a kereszténység felvétele előtti időkben az emberek ekkor ünnepelték a téli napfordulót, így kézenfekvő volt, hogy a megszokott ünnepet nem szüntetik meg, csak átalakítják azt, hogy az emberek ne lázadjanak az új ünnepek ellen. Ennek is köszönhető, hogy a karácsonyi szokások között megmaradt több ősi, pogány szokás.

Jézus születése napja, a téli napforduló ideje. A hiedelem szerint a téli napforduló idején kiszabadulnak az ártó szellemek és szabadon csatangolnak a világban. Védelmet csak a fenyő örökzöldje nyújt ellenük, ha e fa alá húzódunk, nem hat ránk ártó hatalmuk. Úgy magyarázták elődeink a jótékony hatás igazát, hogy amikor a Szent Család menekült, egy dús lombú nyárfa alá rejtőztek, de az reszketett félelmében, és elárulta volna őket. Ezért egy fenyő alá húzódtak az üldözőik elől, ahol oltalmat leltek. Ezért aztán az Úr a fenyőnek az örökzöld tulajdonságot ajándékozta, a nyárfát pedig örök reszketésre kárhoztatta – írja Mészáros Ilona Szülőfalum Zsigárd című művében.

A pogány hagyományokból maradt meg a gonosz elűzésének szokása. Több vidéken szokás a zajkeltés, állatbőrbe öltözés karácsonykor, ez az ártó gonosz szellemek elűzését szolgálja. Néhol a házigazda kiment az udvarra és a levegőbe lőtt, ezzel riasztotta el a gonoszt. Vannak vidékek, ahol nem minden gazda, csak egy lőtt az ég felé, ez jelezte egyben az egész falunak a vacsora kezdetét.

A mátyusföldi gazdasszony mindent az asztalra készített a szentestei vacsorához, mert evés közben nem volt szabad felállnia egyetlen családtagnak sem. A Csallóközben és a Mátyusföldön voltak olyan falvak is, ahol csak 27-én szedték le az asztalt, addig minden maradékot ott hagytak, azt gondolták, ha leszedik az asztalt, kidobják a szerencséjüket. Másutt a morzsákat összegyűjtötték az állatoknak, hogy egészségesek maradjanak.

A karácsonyi asztal elképzelhetetlen lencse, hal, bejgli és dió nélkül, több helyen ma is szokás almát tenni az asztalra, mivel a kerek alma az összetartó család szimbóluma. A piros almát az összetartozás jegyében annyi felé vágták, ahány tagja van a családnak, és közösen fogyasztották el. Keleten szokás volt, hogy a meleg patkóval, azaz a bejglivel a hajadon lányt kiállították a kapuba. A hagyomány szerint olyan nevű férje lesz a lánynak, amilyen nevű férfi elsőként ment el mellette, ez a tradíció még a 20. század végére is megmaradt néhány településen. Néhol a bejgli aljára előbb keresztet karcoltak, majd az első szeletet az állatoknak adták. A mákos guba is hagyományos étel karácsonykor, a mák a bőséget szimbolizálja.
Az egész magyar nyelvterületen szokás volt a dióevés ilyenkor. Minden családtagnak jutott egy szem feltöretlen dió, amit a vacsora előtt törtek meg. Akinél egészséges dió volt, az a következő évben egészséges maradt. A karácsonyi ostya már régen hagyományos étel ilyenkor, fokhagymával és mézzel megkenve egészséget hozott az emberekre. Katolikus vidékeken az ostyát a plébános hordta szét az emberek között, amiért cserébe gyümölcsöt kapott a ház népétől. Az ostyahordás már a középkorban elterjedt szokás volt, amely a Felvidékről származik. A szokás sokáig fennmaradt.

A Felvidéken is szokássá vált a mendikálás, éneklés, kántálás, vacsora után a családok a gyermekek énekét, mendikálását hallgatták, míg nem indultak az éjféli misére. A gyerekek a családoknál diót, almát kaptak ajándékba.

Karácsonyi szokás a betlehemezés is, ezt eredetileg a templomokban, később a házakat végigjárva adták elő a gyermekek, sokszor állatok is szerepeltek benne. Sok helyütt ma is eljátsszák a Jézus születéséről szóló történetet, de most már inkább csak a templomokban.

A karácsonyhoz fűződő szokások nem érnek véget az ünnepen, egészen január 6-ig, vízkereszt napjáig tartanak. Ezek közül több szokás élt még a huszadik század közepén is a települések nagy részén.

Mára a legelterjedtebb szokás a karácsonyfa feldíszítése. Magyarországon a 19. század végén terjedt el a karácsonyfa állítása, de már korábban találkozni ezzel a kifejezéssel, teljesen más értelemben. Egy 1554-ből származó történelmi jegyzet alapján Magyarországon karácsonyfának nevezték a földesúrnak karácsonyi adóként beszállított tüzelőt.

A karácsonyfa díszítésének szokása Németországból terjedt el, vidékünkön a 19. század második felében még főleg a német családok díszítettek faágakat szentestére. Az első magyarországi karácsonyfát valószínűleg Brunszvik Teréz állította 1824-ben. Annak ellenére, hogy a szokás Magyarországon csupán a huszadik század elején vált általánossá, a díszeknek van jelentésük. A csúcsdísz, amelyet a fa tetejére helyezünk, Jézust jelképezi. A girlandok a kígyót, a bűnbeesést szimbolizálják. Az angyalhaj és a szalma a Kisjézus jászlát jelképezi. Az alma és a dió a bölcsességet és a tudást szimbolizálja. Az ember formájú mézeskalács a porból lett tűzpróbán átesett embert, míg a gyertyák a szentháromságot: a test a viasz, a szellem a láng, a kanóc a lélek, a gyertyák Jézus születését, azaz a fény eljövetelét jelentik.

http://felvidek.ma/2016/12/karacsonyi-szokasok-a-csallokozben-es-a-matyu...