Képkiállítás és könyvbemutató

Igazi kulturális csemegében volt részük a szenci magyaroknak, a helyi Csemadoknak köszönhetően, március 17-én. A Labirint kiállítóteremben Petrla Ferenc „Csendes utazás” és Szkukálek Lajos „Csendélet 1, 2, 3” című kiállítása nyílt meg majd Bárdos Kinga Átutazóó című könyvét mutatták be.
A kiállításmegnyitón Görföl Jenő méltatta a képeket, utána a művészekkel Bárdos Ágnes beszélgetett. Görföl Jenő kiemelte: sem Szkukálek, sem Petrla nem akadémikus festő, de ez a képeiken nem látszik.
Görföl Szkukálek képeiről elmondta: a képeken látszólagos összevisszaság van, légies figurákkal. Ez az összevisszaság látszatra egy „bolond-bonyolult világ”. Felmerül a kérdés, ez Szkukálek Lajos világa, vagy a körülöttünk lévő valóság. Görföl szerint Szkukálek csupán a körülöttünk lévő világot festi meg, így az ő kuszasága a valóság összevisszasága.
Petrla Szenyor Ferencről Görföl elmondta: amit a művész a fejébe vesz, azt megvalósítja. Ő is a körülöttünk lévő világot festi meg. Ennek ellenére nem biztos, hogy a képeken ugyanazt fedezzük fel, mint amit Petrla lefestett, művei gondolkodtatnak, de épp ez a lényege Szenyor művészetének.
Görföl Jenő méltatása után Bárdos Ágnes beszélgetett a festőkkel. Mind a ketten kiemelték, nyitott szemmel kell járni a világban, minden apró részletet fel kell fedezni saját magunk körül. Festőként is sokat kell olvasni, a művészek ezzel gazdagíthatják saját világukat, ebből is merítenek festéskor. A kiállítás megnyitója után Haraszti Mária, a Median Kiadó igazgatója mutatta be az Átutazóó című kiadványt. Haraszti a könyv bemutatásakor a festőkkel való beszélgetésre utalt vissza, ugyanis véleménye szerint Bárdos Kinga is mindent megfigyel, és olyan dolgokat is meglát, amit egy átlagember nem szokott. Ennek köszönhető ez a remek kötet, amelyben nem csak versek vannak, a szerző ugyanis maga készítette az illusztrációkat saját írásaihoz. Ez a könyv így alkot egy egészet, fogalmazott Haraszti Mária.

Petrla és Szkukálek képekPetrla és Szkukálek képek

Szabad Újság, 2013.04.03.