Kiállítás Magyarbélen a falu életéből

magyarbel_kastely.jpg

Pozsony környékén nagyon sok az új lakos. Az önkormányzatok próbálják a falu életébe bevonni őket, megismertetni velük a település múltját. Magyarbélen kiállítás nyílt a falu életét bemutató fényképekből, és a helyi tehetségek műalkotásaiból. Danter Antal polgármestert kérdeztük.

Miért fontos, hogy legyenek ilyen kiállítások?

Elsődlegesen az volt a célunk, hogy az itt lakó emberekkel megismertessük a falu történtét. Hogy kik is éltek itt, és milyen tehetségek születtek Magyarbélen, illetve élnek ma is a településen. A kiállításhoz nemcsak régi fényképeket gyűjtöttünk be, hanem festményeket, rajzokat is. Valamint arra kértük a helyi lakosokat, hogy a kézimunkáikat is tegyék közszemlére, hiszen az is az életünk szerves része.

Sok tehetséges képzőművész származik innen, vagy él a faluban?

Mindenképpen meg kell említeni Dolán Györgyöt, aki helyi születésű, ő volt a kiállítás rendezője is. Tomovics Budai Marianna is nagyon tehetséges, ő itt született, a mai napig Magyarbélen is él családjával, Sikula László szintén itt született, itt él, és látható volt Dolán Tibor néhány alkotása. Kiállítottunk itt élő képzőművészektől is, akik nem a falu szülöttei, de szívesen hozták alkotásaikat.

A kiállítás egyik részében kézimunkák láthatók, kivarrások, hímzések, horgolt és kötött darabok.

Ezeket is a helyi lakosoktól gyűjtöttük össze. Egy felhívást tettünk közé, nagyon sok munkát hoztak be, de csak az egyharmadát tudtuk kiállítani.

Azaz van anyag egy további kiállításhoz? Lesz folytatás?

Szeretnénk télen, január, február hónapokban szervezni több kiállítást. Ezeket felosztanánk, az egyiken lennének a kézimunkák, a másikon a falu életét bemutató képek és a településről készült régi fotók, képeslapok kapnának helyet, a harmadik kiállításon pedig a festményeket, rajzokat tekinthetnék meg a látogatók.

Neszméri Tünde
Szabad Újság
2014.08.26.