Kutsera Józsefre emlékeztek

Kutsera.jpg

A Csemadok Pozsonypüspöki Alapszervezete évek óta megemlékezik Kutsera Józef honvédről. A lengyel származású szabadsághős a magyarok oldalán harcolt az európai nemzetek szabadságáért. A harcban megsérült Kutsera Püspökin alapított családot, leszármazottai ma is ápolják sírját. Az ünnepségen a hős hatod- és hetedrendű ükunokái, Foglszinger Margit és Régely Róbert is jelen voltak.
Március 3-án szentmisével kezdődött a megemlékezés, majd a temetőben Mester Nóra Szuhanics Albert: Márciusnak nemzedéke című versével emlékeztetett a hősökre.
A rendezvény szónoka dr. Harmati Zsolt, Magyarország pozsonyi nagykövetségének első tanácsosa volt. „A »haza« szó egy nagyon nehezen definiálható fogalom, különösen itt, a Felvidék magyarsága és más, határon túl élő magyar számára, akik folyamatos harcukat vívják önazonosságuk megőrzéséért. De vajon be lehet-e határolni földrajzilag azt, hogy hol van a hazánk? Vajon mindenkinek ugyanazt jelenti-e ez a szó? Abban egyetérthetünk, hogy március 15-e minden magyar ünnepe, éljen a világ bármely táján. Ezt a kötődést senki nem veheti el tőlünk, Önöktől. Ez a megemlékezés a határon túl élő magyarok mindennapi harcait, a szabad, egyenlő élet iránti vágyát is magában hordozza, épp úgy, mint a márciusi ifjak szabadságvágyát” – mondta Harmati.
A rendezvényen képviseltette magát Lengyelország nagykövetsége is. Krzysztof Jońca, katonai attasé beszédében kiemelte, hogy a magyar és a lengyel nép közösen harcolt a nemzetek szabadságáért a múltban, ami összekötötte őket. Ma pedig a Visegrádi Négyek, az EU és a NATO köt össze minket. A jövőben is együtt kell működnünk közös sikereinkért.
A megemlékezésen Varga Anita elénekelte a Miatyánkot, majd a politikai, társadalmi és kulturális szervezetek képviselői megkoszorúzták Kutsera Józef sírját.

Szabad Újság, 2013.03.13.