Luca napja
A karácsonyi ünnepkör egyik érdekes napja december 13-a, vagyis Luca-nap. De mi is ennek a részben keresztény, részben egyedinek tekinthető magyar szokásnak a története?
Elsőként a keresztény emléket elevenítsük fel. Szent Lucia, akinek alakját köszöntik ezen a napon, a legendák szerint Kr.u. a III. és IV. század fordulóján élt Szicília szigetén, Siracusában. Nemesi család tagja volt, fiatal lány, aki egy alkalommal elkísérte beteg édesanyját Szent Ágota sírjához, hogy a szent közbenjárását kérjék a gyógyulás érdekében. Itt álmában megjelent neki a szent, és hívta az égiek seregébe. Mikor felébredt, Lucia kérte meggyógyult édesanyját, ne adják férjhez, mert ő immár örökre Jézus Krisztus jegyesének tekinti magát. Ebbe az elhagyott vőlegénye nem tudott belenyugodni, s ezért feljelentette a lányt keresztény hite miatt Pascasius fejedelemnél. A fejedelem mindent megkísérelt, hogy Luciát a pogány bálványok előtti áldozat bemutatására kényszerítse, de hiába. Ekkor megpróbálta elvitetni a bordélyházba, hogy ártatlanságában megszégyenítse, de Isten segítségével nem sikerült – még ötven igavonó barommal sem – elvonszolni a szüzet. A fejedelem ezután kiadta a parancsot: olajjal és szurokkal öntsék le és égessék el! Ám a tűz sem fogott Lucián. Végül rabtartói elvágták a torkát, de addig nem halt meg, míg imádságát be nem fejezte…
A keresztény vallásban tisztelt szent, Lucia mellett élt magyar hazánkban egy ártó, rontó nőalak, még az ősi hiedelemvilágból származó boszorkány, az úgynevezett Luca-asszony is. Emiatt korábban ritkán adták e nevet a lánygyermekeknek, mióta azonban ez az archaikus hagyomány háttérbe szorult, gyakoribbak lettek nálunk is a Lucák. A Lucia – magyarul Luca – név a lux, azaz a „fényesség” szóból származik. A fénnyel való kapcsolata miatt már a középkorban a szemfájósok védőszentjének is tekintették. Maga Dante is megemlékezik erről az Isteni Színjátékban. Az egyház is bizonyára azért választotta ünnepének december 13-át, mert a 16. századi Gergely-naptár életbelépése előtt ez volt az év legrövidebb napja, a téli napfordulatnak, a világosság születésének kezdete. Így magyarázható, hogy a magyar népi képzelet szerint is december hó folyamán e naphoz kötődik a legtöbb varázslás, népi babona. (Ma már a téli napforduló csillagászati és földrajzi eseménye december 21-én következik be. De régen a téli napfordulót a napistenek születésének időpontjaként tisztelték, sőt e napot három és fél évszázaddal Jézus születése után is megünnepelték.)
Luca úgynevezett asszonyi ünnep. Ezen a napon az asszonyoknak és a lányoknak tilos volt dolgozni. Nem is egy történet szól arról, hogy hogyan büntette Luca azokat, akik ezen a napon szőni, fonni, varrni vagy mosni mentek. Összeverődtek és csapatostól elindultak. Egy lány megzörgette a disznóól tetejét. Ha a malac megijedt, akkor röfögött. Ez nem feltétlenül jelentett jót, ugyanis az jelezte a közeli házasságkötés eljövetelét, ha a disznó nem szólalt meg. Ha pedig már elröffentette magát, akkor annyi évet kellett várni, amennyit röfögött.
Luca-nap estéjén és éjszakáján nemcsak tréfálkozni lehetett, de még a lopkodás is megengedett volt. Voltak, akik az udvarokon álló kútból vizet loptak, volt, aki bohócnak öltözve koldulni indult. Rengeteg ház udvara reggelre kapu nélkül maradt, mert a lopkodók magukkal vitték. Megtalálni csak valamelyik szomszédnál lehetett, vagy egy gödörbe vagy a pincébe hajítva.
Szintén ezen a napon kezdték el készíteni a Luca székét, aminek karácsonyra kellett elkészülni. A lényeg, hogy minden nap kell rajta csinálni valamit. A hagyomány szerint a széket többnyire kilencféle fából állították össze: kökény-, boróka-, körte-, som-, jávor-, akác-, jegenyefenyő-, cser- és rózsafából.A hiedelem szerint, aki rááll karácsonykor az éjféli misén pontban éjfélkor a maga által készített székre, az megláthatja, hogy kik a boszorkányok, mert ilyenkor azok szarvat viselnek. Ha valóban meglátja az illető, kik a boszorkányok, akkor aztán gyorsan haza kellett szaladni, mert különben azok széttépik. Maradt is fenn egy mondás, mely így szól: Lassan készül, mint a Luca széke.. A mise után el kellett égetni a széket.
Luca szék helyett
Ezen a jeles napon minden boszorka lelepleződött, s ezért képesek voltak bosszút állni, számukra a az év utolsó hónapjának 13. napja a legalkalmasabbnak bizonyult a mágiák gyakorlására. A bűbájosok, boszorkányok, rontások ellen úgy védekeztek, hogy Luca előestéjén minden ajtót, ablakot zárva tartottak a gonosz ellen. A kulcslyukba dugott fokhagyma, a bal ajtófélfába vágott kés és a keresztbe állított söprű is elriasztotta őket.
Egyes vidékeken fokhagymával rajzoltak keresztet az ólak ajtajára, s közben mondogatták: "Luca, Luca, távol légy!" A seprűket is eldugták a boszorkányok elől. E napon sem kölcsönadni, sem kölcsönkérni nem volt szabad, nehogy a kölcsön a boszorkányok kezére kerüljön.
Luca-napi szokás volt az is, hogy egy cserépbe búzát vetettek, hogy karácsonyra kikeljen. Akkor a karácsonyfa alá tették, mint az élet jelképét. Ha karácsonyig minden elvetett szem kikelt, akkor a következő évben bőséges termésre lehetett számítani. Luca napjától figyelték az időjárást is. A karácsonyig eltelt 12 nap a 12 hónapot jelölte. Luca nap volt a január, az utána következő nap a február és így tovább. Eszerint minden hónap olyan lesz, mint a neki megfelelő nap a tizenkettőből. Ha esik, esős, ha száraz, akkor a hónap is száraznak várható.
Régen december 13-án egy fehér ruhába öltözött Luca végigjárta a házakat és megkérdezte az ott lakó gyerekeket, hogy tudnak-e imádkozni. Aki nem tudott, annak kijutott Luca félelmetes pálcájából, aki tudott, az pedig nem kapott ajándékot.
Ezen a napon is volt párválasztásos hiedelem. A lányok süteményt sütöttek és minden kis kalácsban elrejtettek egy fiúnevet. Amelyik utoljára maradt meg, az a fiú volt a várva-várt jövendőbeli. Híres volt még a Luca-cédula is. 12 papírra ráírták 12 fiú nevét, egyet pedig minden nap tűzbe vetettek. Akinek a neve rajta volt az utolsó fennmaradó cédulán, az volt a leányzó jövendőbelije.
Mára már biztos, hogy kihaltak ezek a hagyományok.
Dél-Dunántúlon Luca napjának hajnalán „kotyolni” vagy „palázolni” indultak a kisfiúk, többnyire egy idősebb legény vezetésével. Lopott szalmát vagy fadarabot vittek magukkal, s arra térdepelve mondták el köszöntőjüket, bő termést, a jószág nagy szaporulatát kívánva. A háziasszony vízzel fröcskölte, kukoricával öntötte le őket, s ezt utána libáival, tyúkjaival itatta, etette fel. „Kity-koty-kity-koty” volt a köszöntő kezdő sora, innen származik a kotyolás kifejezés. Ezzel a verssel mentek a fiúk kotyolni:
"Luca, Luca, kitty-kotty,
Tojjanak a tiktyok!
Kolbászuk olyan hosszú legyen, mint a falu hossza,
Szalonnájuk olyan széles legyen, mint a mestergerenda,
Zsírjuk annyi legyen, mint kútban a víz!
Annyi pénzük legyen, mint a pelyva,
Annyi csirkéjük legyen, mint a fûszál,
Annyi tojásuk legyen, mint égen a csillag!
Luca, Luca, kitty-kotty,
Tojjanak a tiktyok!"
NT, Felidék Ma, 2007.12.12.