Tompa Mihály a magyar irodalom büszkesége, 1817-ben ezen a napon született Rimaszombatban, így mi felvidékiek még közelebbinek érezhetjük őt. Az allegorikus költészet nagyja, aki az 1848-49-es szabadságharc után a magyarság szomorú sorsát írta meg verseiben, bánkódva a sok kivándorló magyar miatt, akik üldözötté váltak saját hazájukban.
Sokszor nevezik őt a költő triász (Arany János és Petőfi Sándor mellett ő a harmadik) elveszett tagjának, de a mai napig Tompa Mihály máig nem foglalhatja el a költészetét megillető helyet irodalomtörténetünkben.

Igriciben, nagyszüleinél járt iskolába, ahol a tanító felismerte tehetségét, s helybeli földbirtokosok gyermekei mellé ajánlotta szolgadiáknak, majd az ő segítségével 1832-től Sárospatakon tanult. 1838-ban rajtakapták, hogy társaival „fát rekvirált”, s nyilvánosan megbotozták, ezért Sárbogárdra ment segédtanítónak. 1839-től ismét Sárospatakon tanult bölcsészetet, jogot, majd teológiát, közben nevelő is volt. 1840-ben megjelentek első versei, de igazán költővé az Athenaeumban 1841 júniusában közzétett Alkonyatkor avatta. Kazinczy Gábor és Szemere Miklós figyeltek fel tehetségére, segítségükkel került előkelő házakhoz nevelőnek.
1845 decemberében Pestre költözött, hogy Patakon és Eperjesen gyűjtött népmondáinak kiadását előkészítse. A nagysikerű kötet 1846 februárjában azonnal elfogyott. Pesten Petőfivel és Várady Antallal lakott együtt, de Petőfitől hamarosan elhidegült. Ennek is szerepe volt abban, hogy amikor a bejei református gyülekezet lelkipásztornak hívta, Miskolcon letette a lelkészi vizsgát, és 1846 szeptemberében Bejére költözött. Még ez év végén Szuhay Mátyás című költői beszélyével dicséretet kapott a Kisfaludy Társaság pályázatán, 1847 februárjában pedig a Társaság tagja lett. Lírai versek mellett írt balladákat, sőt novellát is. 1848 tavaszán gyógyulást keresve külföldre utazott, majd a rimaszombati nemzetőrszázad tábori lelkészeként részt vett a schwechati csatában. Arany lapjának, a Nép Barátjának munkatársa volt. 1849 áprilisában Kelemér papja lett. 1851 szeptemberétől Hanvára került lelkésznek. 1852 tavaszán mélyen érintette Amerikába vándorolt barátjának, Kerényi Frigyesnek halálhíre, az ő emlékére írta a Levél egy kibujdosott barátom után című verset. Májusban házkutatást tartottak nála, nyáron hetekig Kassán volt vizsgálati fogságban, a hagyomány szerint A gólyához című verse miatt. 1853 Tompa Mihály ekkor ismét hónapokat töltött vizsgálati fogságban. 1853-ban kiadta Virágregéit, 1854-ben verseinek második kötetét. 1858-ban az MTA tagja lett. Egyre többet betegeskedett, látása is romlott, utolsó évei nem szűnő küzdelmet jelentettek a betegséggel és a halállal.
Korai költeményei az almanachlíra jegyében születtek: képei finomkodók, nyelve választékos. Hamarosan megérintette a népiesség divatja: népdalokat írt, amelyek gyorsan népszerűek lettek. Petőfi büszkén hirdette, hogy ők a népiesség megtestesítői. Első nagy sikerét Népregék, népmondák című kötetével érte el: valódi népmondákat vett alapul, de a hagyományozódott anyagot szabadon kezelte. 1847-ben Petőfi és a közhangulat hatására az ő költészete is radikalizálódott. Az 1848–49-ben írt toborzók, riadók után költészetének igazi virágkora az önkényuralom éveiben bontakozott ki. A politikai élet megélénkülése idején Arany mellett ő alkotta meg a nemzeti fájdalom nagy líráját: képessé tette erre moralizáló hajlama és a burkolt, közvetett érzelemkifejezés iránti érzéke (A gólyához, Levél egy kibujdosott barátom után, A madár, fiaihoz). 1859 után, ő szólaltatta meg a nemzet reménységét, várakozását nagy allegorikus verseiben (Új Simeon, Ikarus). Hajdan legnépszerűbb alkotásai a Virágregék voltak, melyeknek száraz, tanító jellegét a nyíltan kiütköző moralizálás okozza. Népies elbeszélő költeményei (Szuhay Mátyás, A vámosújfalusi jegyző) Petőfi és Arany nyomán haladnak.

Jelesnapok, nt, Felvidék Ma, 2009.09.28.