Magyar Kollégium Nyitrán

Tünde.jpg

Nyitrán több évtizedes hagyománya van a magyar pedagógusképzésnek, nyilván hosszú út vezetett addig, mint ahogy ahhoz is hosszú út vezetett, hogy Magyar Kollégium nyíljon Nyitrán – ehhez viszont a Magyar Ifjúsági Közösség is hozzásegítette az ott tanuló diákokat. A kollégiumban ugyanis a fiatalok irodát szerettek volna nyitni és ezért anyagi támogatást nyújtottak a kollégium felépítéséhez. Az erről szóló hírem az Új Szó 2003. június 25-i számában jelent meg.

A nyitrai magyar egyetemisták szeptembertől egy új szakkollégiumnak örülhetnek. A diákszálló majdnem hatvan férőhelyes lesz. Az új kollégium szolgáltatásai között szerepel egy könyvtár, klubszoba, tanulószoba, ingyenes internet hozzáférés. Előnye a kollégiumnak az is, hogy a belvárosban, a református templom mögötti udvaron található.
A szakkollégium épületében kap majd helyet az Egyetemi Mozgalom, a Magyar Ifjúsági Közösség nyitrai alapszervezetének irodája is.
A kollégiumba jelentkezési lapot a Konstantin Tudomány Egyetem Természettudományi Karának Fizika Tanszékén, a főépületben lehet kapni (Trieda Andreja Hlinku), illetve a JUGYIK elnökénél, Fitos Andrásnál, valamint Neszméri Tündénél , ez Egyetemi Mozgalom alelnökénél.