Mécs Károly szerepekről, magyarságról és borról
Baradlay Richárdként ismerte meg őt a magyarság, Jókai Mór, a Kőszívű ember fiainak felejthetetlen szereplője volt. De talán Mécs Károly színművész sem tudná felsorolni, hány filmszerepe volt, mindez mellett szinkronizált, színpadon játszott, sőt még rendezett is.
Március 20-án a Beszélgetések a nemzettudatról című beszélgetéssorozat vendége Mécs Károly színművész volt. Csáky Pál a művészt fiatal Kossuth-díjasként mutatta be, hiszen az elismerést március 15-én kapta meg. Megszámlálhatatlan díjjal jutalmazták Mécs munkásságát, melyről azt mondta, már csak azok a szerepek, melyet nyugdíjasként játszott, is elég lenne egy gazdag életpályához. Holott, bár sokat dolgozik, nem nyomja telibe a gázt.
Mécs Károly szerényen, de nagy szeretettel beszélt Csáky Pállal a magyarságról, nemzettudatról, a magyar nyelvről, szerepeiről és a borokról is. A magyar nyelv Mécs szerint egyedi, szépségével nagyon sok minden kifejezhető. Kiemelte: az anyanyelv szeretetét otthonról hozta. Elmondta, szerencsésnek érzi magát, hogy élete során olyan nagy színészekkel dolgozhatott, akiktől tanult.
A borászatról szót ejtve elárulta, hogy ezt a szenvedélyét feleségének köszönheti, az ő ötlete volt ugyanis, hogy vegyenek a Balaton-felvidéken egy kis pincét. Ha már megvették a pincét, nem engedhették meg, hogy ne foglalkozzanak szőlőtermesztéssel és borkészítéssel. Hozzátette, szerencsére Magyarországon az elmúlt húsz évben nagyot fejlődött a borász szakma, amiben rengeteg munka és tudás van.
A beszélgetést Mécs Károly többször megszakította, versek, történetek előadásával. Megemlékezett ezzel azokról a hősökről is, aki szabadságunkért, nemzetünkért haltak meg. Mécs a Macskafogó rajongóinak, mint Adlington hangja szerzett örömet, ugyanis azon az elváltoztatott hangon is megszólalt, ahogyan a macskát szinkronizálta.
A beszélgetés végén, a művész felesége, dr. Bujdosó Györgyi, humán genetikus tartott egy rövid előadást. Dr. Bujdosó volt az a tudós, aki megtalálta a 2000 augusztusában hazahozott utolsó magyar hadifogoly, Toma András családját. A hadifogoly nem emlékezett másra, csupán tanítója nevére, ennek köszönhetően sikerült szűkíteni a lehetséges rokonok körét, majd így sikerült megtalálni Toma András féltestvéreit. De genetikai vizsgálatokkal képes a tudomány akár több évszázadra visszamenőlegesen is megállapítani a vérrokonságot.
Szabad Újság, 2013.04.03.