Amikor Halász Béla elmondta, azt tervezik, hogy megemlékeznek a Don-kanyarban elhunyt áldozatokról, egyből nagypapám jutott eszembe, aki megjárta a Don-kanyart, a poklot, de túlélte. Nagyon kevés túlélője volt a doni tragédiának, de ő szerencsés volt.

Ellenben nem volt szerencséje, mikor elvitték hadifogolynak, bár azt is túlélte. Nem Halász Béla ihletéséből emlékeztem meg nagypapámról a mai napon, hiszen minden nap eszembe jut, illetve minden ünnepnapon, azaz vasárnap is kilátogatunk a temetőbe, a mai napon viszont fényképet is készítettem a sírjáról, útközben pedig megálltunk a templom kertben és gyertyát gyújtottunk az elesett hősökért is. A képek is erről tanúskodnak.

Nagyapám egyébként abban a korban született, amikor a katonáskodás elől nem volt menekvés, hiszen a világháború érett férfiként érte, a bécsi döntés után azonnal a hon védelmére kelt, mint magyar csendőr, ebből a tisztségéből került hadifogságba is, valamint ezért ítélték el kényszermunkára hazatérte után. Azt hiszem senki nem lepődik meg, ha azt mondom büszke vagyok rá, hiszen a magyarság szolgálatát választotta azokban a nehéz időkben.

Neszméri Tünde, www.ics.sk, 2010. január 31-én