Mentsük meg iskoláinkat

A.Szabo_.Laszo_-640x426.jpg

A Magyar Közösség Pártja oktatási alelnöke szerint a kisiskolák helyzete nem kampány téma, hanem égető probléma, amely egész Szlovákiát érinti, nem csak a magyar iskolákat. Az országban 738 olyan település van, ahol az alapiskola osztályaiban kevesebb a diák, mint a törvény által előírt létszám – mondta A. Szabó László pénteki sajtótájékoztatóján.

2013 februárjában az oktatási minisztérium tárcaközi egyeztetésre bocsátotta a közoktatási törvény módosítását, amelyben többek között meghatározták a maximális osztálylétszámokat. De a minimális létszámokról ekkor még nem rendelkezett a javaslat, az később került a törvénybe, a Szlovákia Falvak és Városok Szövetségének (ZMOS) javaslatára. A javaslat szerint ugyanis az iskolák már nem a gyermekek száma után kapnák az iskolák fenntartásra a pénzt, hanem az osztályok száma szerint, ezért javasolta a ZMOS, a minimális osztálylétszámok bevezetését is.

Az MKP a probléma megoldása érdekében tárgyalást kezdeményezett a Most-Híd vegyes párttal, a Szlovákia Magyar Pedagógusok Szövetségével, a Szlovákia Magyar Szülők Szövetségével, a Csemadokkal és a Szlovákia Magyarok Kerekasztalával. A találkozón megegyeztek, hogy kérnek az oktatási minisztertől és a ZMOS képviselőivel egy találkozót. A miniszternél sajnos nem jártak sikerrel.

A Szlovákia Magyarok Kerekasztala 2013 decemberében tüntetést szervezett a törvényhozás épülete elé, ennek ellenére a közoktatási törvénymódosítását elfogadta a Smer többségű parlament. A minimális osztálylétszámokról szóló szabályozás azonban csak 2015 szeptemberével lépett volna életbe. A törvényt azóta módosították, de szimbolikusan szólva a kivégzést csak elhalasztották egy évvel, a halálos ítélet viszont továbbra is érvényben van – fogalmazott A. Szabó László, hiszen 2016 szeptemberében életbe lép a minimális osztálylétszámokat szabályozó rendelet is.

A törvény módosítása után az MKP ismét kezdeményezte az oktatási kerekasztal összehívását, de nem járt sikerrel, mert a Most-Híd képviselői nem írták alá a szlovákiai oktatási minimumot, szerintük ugyanis ezt nem kellene kampány témává tenni. Az MKP alelnöke szerint a kisiskolák helyzete égető probléma és nem kampány téma.

Az MKP oktatási alelnöke, Dunaszerdahely város alpolgármestere tavaly év elején levélben szólította meg azon falvak vezetőit, ahol veszélyeztetett iskolák működnek. A levélben arra kérte az alpolgármester a fenntartókat, hogy a minisztériumnak javasolják a törvény módosítását. A. Szabó László 2015 nyarán levélben kért információkat a szaktárcától, többek között azt kérdezte: hány levelet kapott, mennyi pénzt spórolna a minisztérium az iskolák bezárásával és azt mire fordítaná. A válaszlevélben a minisztérium egy állásfoglalására hivatkoztak, mely szerint amennyiben a fenntartó (önkormányzat) képes finanszírozni az intézményt, akkor ezt nem zárják be.

Ebből az állásfoglalásból kiindulva a veszélyeztetett iskolák adatait feldolgozva a Magyar Közösség Pártja elkezdett dolgozni a megoldáson. Ebből kiderült, hogy 29 alsó tagozatos és 69 teljes szervezettségű magyar iskola van veszélyben. Az iskolák megmentésére nagyjából két és fél millió euróra lenne szükség. 2015 decemberében a Magyar Állandó Értekezlet ülésén Orbán Viktor magyar miniszterelnök segítséget ígért az iskolák megmentésére. Ez után az MKP és a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége kidolgozott egy tanulmányt, a magyar kormány pedig keresi a megoldási lehetőséget, hogy milyen formában segíthetnek a magyar iskolákon.

A Magyar Közösség Pártja szerint ez csupán egy átmeneti megoldás. A. Szabó László hangsúlyozta: az iskolákról az adott államnak kell gondoskodnia. Ezért az MKP a márciusi választások után, parlamenti pártként a közoktatási törvény módosítását fogja szorgalmazni. A minimális létszámokról szóló törvény ugyanis logikátlan és kivitelezhetetlen. Másrészt az oktatást finanszírozását szabályozó törvény nem készült el, amely nélkül az osztálylétszámokat szabályozó rendelkezés okafogyottá vált. A gond mégis az, hogy az áprilisi beíratások előtt nem tudni, szeptemberben mely iskolák nem zárják be a kapuikat. Azt sem tudni, hova járhatnak majd iskolába azok a gyermekek, akiket az esetlegesen megszűnő iskolába írattak szüleik.

A.Szabó László felszólította a pártokat, hogy ők is törekedjenek a megoldásra, és támogassák az MKP javaslatát a probléma orvoslására. A párt elnökeit levélben keresik majd meg. Ez a téma nem kampánytéma, hanem valós gond, amit meg kell oldani. A kisiskolákat veszélyeztető törvény nem csak a magyar iskolákat érinti, hanem majdnem hatszáz szlovák iskolát is.

A párt alelnöke szerint ezeknek az iskoláknak megtartó szerepük is van, sok esetben bástyák, a kulturális élet meghatározói az adott településen, ezért nem szabad hagyni elveszni ezeket az intézményeket.

Neszméri Tünde

kép: a szerző
Forrás: szabadujsag.com