Miről tárgyalnak pénteken Pozsonyban az EU-s országok vezetői?

Eu-péntek.jpg

Pénteken Pozsonyban tárgyal az Európai Unió 27 tagországának vezetője. Az informális értekezleten több témával kívánnak foglalkozni az állam- és kormányfők. A találkozón Donald Tusk az Európai Tanács elnöke több témát is érintene – derült ki a Politico című hetilap internetes kiadásából.

A hetilap szerint a találkozó elsődleges témája visszaadni a közös jövőbe vetett hitet. A hetilap figyelmeztet, hogy az Unió nyomás alatt van, az euroszkeptikusok és xenofóbok befolyásolni akarják a társadalom közhangulatát, amely nem tesz jót az EU-nak. A tárgyalás egyik legfontosabb pontja a migránskérdés lesz, a hetilap szerint ez egyben az egyik legérzékenyebb pontja is lesz a tárgyalásnak, hiszen a Tanács a migránsok elosztása mellett teszi le a voksát, míg a nemzeti parlamentek a külső határok fokozottabb védelmét szorgalmazzák, hogy további bevándorló ne érkezhessen illegális úton az Unióba.

A Tusk által kidolgozott dokumentum támogatná a szabadkereskedelmi egyezményt és a Juncker-féle 350 milliárd eurós beruházási tervet is. Az Európai Tanács elnöke ugyanakkor szeretné elkerülni a megszorító csomagokról és kiadásokról szóló vitákat. Tusk szerint a terrorizmus elleni küzdelemben fontos szerepet kell játszaniuk a nemzeti kormányoknak, valamint szeretné pontosan megfogalmazni az Európai Unió szerepét a beutazási kérelmek és engedélyek rendszerének kidolgozásában, amely hasonló lehetne, mint amilyen az USA-ban működő ESTA.

Tusk dokumentumának fő pontjai

A Brexit következményei a 27 Európai Uniós országra nézve. A 27 tagállam sikerének biztosítása. Közös kihívások: bebizonyítani az EU egységét és visszaadni a közös jövőbe vetett hitet. A kialakult problémák közös megoldása: migráció, terrorizmus, globalizáció. A problémák közös megoldásának lehetősége az elkövetkező hónapokban.

Migráció és külső határok

Továbbra is csökkenteni kell az EU területére érkező illegális bevándorlók számát. Meg kell akadályozni a tavalyi káosz újbóli kialakulását. Ennek érdekében kötelezettséget kell vállalniuk a tagállamoknak a török-bolgár határ megerősítése érdekében. Év végéig működőképes európai határvédelmi és parti őrséget kell létrehozni. Megállapodást kell kötni az ún. harmadik világ államaival a migránsok visszatéréséről. Ki kell alakítani a konszenzust az EU tagállamai között a hosszú távú bevándorlás politika ügyében, ki kell dolgozni a szolidaritási mechanizmusok kiterjesztését.

Külső és belső biztonság

A terrorizmus elleni küzdelemben a tagállamok élen járnak, de az EU-nak fontos, támogató feladata van. A Tusk dokumentum szerint olyan intézkedéseket kell hozni, amelyeknek köszönhetően a külső határokat átlépő személyeket ellenőrzik, regisztrálják. Ki kell alakítani egy elektronikus utasregisztrációs rendszert (ETIAS). Ennek köszönhetően csak vízummal vagy előzetes elektronikus beutazási engedéllyel léphetnének be harmadik országbeli állampolgárok az Európai Unió területére. Küzdeni kell a radikalizáció ellen, ki kell utasítani, sőt nem szabad beengedni a gyanús személyeket az Unióba. Ezen a területen Tusk azt javasolja, hogy az EU járuljon hozzá a külső határok megerősítéséhez és védelméhez.

Gazdaság

A kiszivárgott dokumentum szerint meg kell erősíteni és mindenki számára biztosítani kell a gazdasági jólétet. Ahhoz, hogy az teljesüljön, októberben az Európai Tanácsnak el kell fogadnia a nyílt kereskedelmi politika alapszabályait. Decemberben az EU vezetőinek el kell fogadnia az Európai Stratégiai Beruházási Alap (EFSI) kibővítését. 2017 tavaszán meg kell határoznia az európai digitális menetrend kibővítését. Decemberben el kell fogadnia az EU vezetőinek a fiatalok foglalkoztatását elősegítő rendelkezéseket és támogatási rendszert. Át kell értékelni a személyek szabad mozgásának hatását, nem korlátozva a szabad mozgásban a polgárokat.

További lépések

Az Európai Tanács elnöke által kidolgozott dokumentum egy ellenőrzési mechanizmust is bevezetne, amellyel a Pozsonyban elfogadott szabályok betartását ellenőrzik majd. Tusk azt szeretné, ha a kevesebb ígéret, több cselekedet jelszó érvényesülne a mostani értekezleten. A dokumentum lojalitást irányoz elő a tagállamok között. A napvilágot látott anyag szerint a pozsonyi csúcs csak a kezdete egy szélesebb körű folyamatnak, az anyag további informális egyeztetések megtartására kötelezné a tagországokat. Tusk abban bízik, hogy a Római Szerződés aláírásának hatvanadik évfordulójára befejeződhet az Európai Unióban elindított átalakulási folyamat, amely megerősíti majd a 27 állam szövetségét.

http://felvidek.ma/2016/09/mirol-targyalnak-pentekek-pozsonyban-az-eu-s-...