Az 1956-os forradalomról mindenki tud valamit, mindenki érzi, hogy fontos volt az akkori embereknek, de kevesen tudnak eleget.

Sokan ismerik a történetet a Szabadság, Szerelem című filmből, amely a kor romantikáját próbálja meg inkább felidézni, ennek ellenére méltó emléket állít a hősöknek.
Nem célom, hogy elmondjam az ICS honlapján mi és hogyan is történt a forradalmi időkben Pest utcáin, hiszen azt bárki elolvashatja, csak néhány fontos pontot szeretnék felsorolni, hogy felhívjam a figyelmet az események sűrűségére és összetettségére.
A mai napig kevesen tudják például, hogy Nagy Imre is kommunista volt, a magyar nemzet nem akart teljes mértékben megszabadulni a kommunista rendszertől, a magyar nemzet a diktatúrától akarta magát felszabadítani (avagy a sztálinizmus hatásaitól, melyre éppen ebben a politikai helyzetben, Sztálin halála után és az SZKP XX kongresszusa után nyílott nagy lehetőség, hiszen Hruscsov feltárta Sztálin bűneit, elhatárolódva attól). Azt is kevesen tudják, hogy október 23-án Nagy Imre eredetileg nem kívánt a tömeghez szólni, csak egyszerűen nem volt más „választása“.
Kevesen tudják azt is, hogy a felkelés a lengyelországi poznani felkelőkkel vállalták szolidaritásukat a magyaországi tüntetők (a lengyelországi Poznanban a munkások felkelését véres megtorlások követték).
Kevesen tudják, hogy a Petőfi Kör betiltása is hozzájárult, hogy a fiatalok körében felmerüljön a harc gondolata (a Pefőfi Kör nagyszabású előadásokat, beszélgetéseket szervezett közéleti témákat megvitatva).
A forradalmat sajnálatos módon magyarok is elárulták, így lett vége a huszadik század egyik legnagyobb szabadságharcának, melyet olyan megtorlás követett, amely minden addigit felülmúlt (Rákosi ebben jó tanítványa volt Sztálinnak). De a szívekből nem lehet kiirtani a szabadságeszmét és a szabadságvágyat, sajnálatos, hogy a rendszerváltás után is politikai szerephez jutottak olyanok, akik segítettek leverni a forradalmat és nyomorba dönteni az országot. A „szájhagyomány“ szerint Magyarországon volt a legnagyobb a terror a második világháború befejeztével, a vörös terror jobban az emberek hétköznapjaiba hatolt, mint akár a Szovjetunióban, senki nem érezte magát biztonságban és a szegénység is iszonyú méreteket öltött, ezért választotta a nemzet a lázadás útját, melyről talán maguk is tudták, hogy nem lesz sikeres, de mivel hinni akartak egy jobb világban , nem adták fel. És hittek a nyugati világ segítségében is, de csalódniuk kellett. Magyarországot és a magyar nemzetet megint magára hagyták, nem először a történelemben, folyamatosan mi védtük a nyugati kultúrát a „barbár“ keletiektől, de mindig segítség nélkül, mindig magunkra maradva, ennek ellenére, még mindig meghatározói vagyunk az európai eseményeknek, nagy nemzet a miénk…

Neszméri Tünde, www.ics.sk, 2009.10.23.