Napló

Kedves naplóm, miután ismét több eseménnyel elmaradtam, csupán cikkeket, interjút, nyilatkozatokat tettem fel honlapomra, egy nagyon rövid összefoglalóval próbálom meg leírni az elmúlt nagyjából két hónapot, mint önkormányzati képviselő és a mediális tanács elnöke önkormányzati ülésen és több tanács ülésen vettem részt, melynek eredménye lassan megszületik, hiszen községünk lapjával lassan finiselünk, csupán azt ígérhetem meg a dunaújfalusi polgároknak, hogy sok érdekes cikket olvashatnak majd mind magyar, mind pedig szlovák nyelven. Terveink között szerepel a község honlapjának felújítása, mely ezentúl magyar nyelven is elérhető lesz majd, bár erre még kicsit várni kell.
MKP alelnökként több évzárón is részt vettem, voltak olyan szervezeti ülések, ahol a párt kritikát is kapott, melyre érdekes módon engem megelőzve a helyi MKP tagok reagáltak. Ami valamilyen szinten megerősített abban,hogy az MKP politikája jó úton halad.
Több elnökségi ülés is mögöttem van, és egyéb egyeztető ülések.
Valamint abszolváltam egy szavaló versenyt is, no nem én szavaltam, hanem zsűriztem a gyerekeket, vers kategóriában, meglepett, hogy a gyerekek milyen nagy számban választottak hazai, vagy határon túli magyar költő versét. Csupán megköszönni tudom minden szavalónak és minden felkészítő tanárnak, szülőknek a munkáját.