Somorja, Pozsonytól mintegy 20 kilométerre fekszik, gazdag múltú magyar kisváros, de a főváros közelsége megteszi hatását. Többen ingáznak Somorja és Pozsony között, így a munkanélküliség arányokat nézve nincs a település kárára a nagyváros közelsége, annál inkább a betelepülők felől szemlélve. Elsősorban abból a szempontból, hogy sokan csak ingatlant vásárolnak, vagy bérelnek, de nem jelentkeznek be állandó lakhelyre.
Pogány Tibor, alpolgármster véleménye szerint akár ezren is élhetnek a városban így, ezáltal Somorjának sem adóhányada nincsen e lakosok után, de még plusz kiadásokat is termelnek ezek az emberek. Gondoljunk csak arra, hogy mindenütt van közvilágítás, mindenki használja az utakat, mindenki szemetét el kell szállítatni. Az is gondot jelent, hogy az újonnan épített házsorok lakói gyakran át szeretnék ruházni az utat, és a hozzá tartozó közműveket a városra, annak ellenére, hogy az adásvételi szerződés szerint azt a területet is megvették, ahol az út van. Ilyen esetben a lakók nem tudatosítják, ha az ő tulajdonuk a közterületnek számító járda is, így az összes vele járó költséget nekik kell fizetniük: a javításokat, a hó eltakarítást és a közvilágítást is. Ezért sokszor előfordul, hogy az ott lakók inkább odaajándékozzák a településnek a területet. Mint Pogány Tibor mondja, ők ezt általában át is veszik, bár költségekkel jár. Sok gond van abból, hogy többen élnek itt "átmenetileg”, és például a szemételhordásért csak azoktól a polgároktól szedhet be pénzt a város, akik hivatalosan lakói a településnek.
"SAMARJA, közönségesen Somorja. Nevezetes, és régi privilegizáltt Mezőváros Pozsony Vármegyében, a’ Tsalóközben; lakosai leginkább magyarok, és kevesebb Németek“ –írja Vályi András a tizennyolcadik század végén. Somorja lakóinak több mint fele ma is magyarnak vallja magát, mégis a szlovák iskolába jár több gyermek. Bizonyára nem tett jót a városnak már a második világháború utáni magyar üldözés, kitelepítés és lakosságcsere sem. A legutóbbi népszámlálási eredmények alapján a várost 57,43 százalékban lakják magyarok, ám nyilvánvalóan sokkal több a magyar anyanyelvűek száma. Az elmúlt tíz évben azonban sok minden változott. A cikk szerzője megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy tíz esztendeje a városban zömében még magyar szót hallott az utcán, ma már többségben van a szlovák, főleg a fiatalok között. Az üzletekben gyakran előfordul, hogy az eladó nem ért magyarul.
Betudható-e mindez az idetelepülőknek, vagy az asszimiláció már az őslakosságot is érinti? A számadatok szerint a város állandó lakhellyel rendelkező polgárainak száma nem nőt olyan nagy mértékben, mint ahogy a magyarság részaránya csökkent. 1991-ben 12 051 lakosa volt a városnak, 2011-ben 12 726, tehát nem nagymérvű a növekedés. Azt persze nehéz számon tartani, vajon hány olyan ember él Somorján, akinek az állandó lakhelye teljesen másutt van. 2001-ben a lakosság 66,6 százaléka volt magyar, a tavalyi népszámlálás szerint ez 57,43 százalékra csökkent. Elgondolkodtató a különbség.
Kérdéses, ellent tud-e állni a város. Somorja vezetése biztosan minden megtesz, hiszen több magyar vonatkozású rendezvényt támogatnak, segítik a Csemadok munkáját, de más civil szervezet működését is. De elég-e mindez? Ha a szülők a szlovák iskolát választják csemetéiknek, a magyar kulturális rendezvényekre pedig nem lesz ki elvigye őket, megmarad-e a többség? „Közel van Pozsony, kell tudnia a gyereknek szlovákul, hiszen Szlovákiában élünk”, halljuk gyakran, de megéri-e feladni a magyarságot, csak ezért. Hiszen a magyar iskolában is megtanulhat a gyermek szlovákul, ha van benne akarat. És azt is vegyük figyelembe, hogy egy nagyobb, erősebb munkaerőpiac is csupán néhány kilométerre van Somorjától, fontos ezért tudni magyarul is, de azt a szlovák iskolákban lehetetlen elsajátítatni. Pozsony közelsége nem lehet mentség nemzetiségünk feladására.

Szabad Újság, 2012.08.22.