Október 6-án a magyarság az Aradon kivégzett 13 hősre és Battyhány Lajos kivégzett miniszterelnökre emlékezik. A pozsonyi megemlékezésen ilyenkor tisztelegnek a koronázó városban kivégzett vértanúk és Jeszenák János emléke előtt is, akit ugyan Pesten végeztek ki, de a pozsonyi evangélikus temetőben éppen az ő kriptájánál tartják a koszorúzással egybekötött megemlékezést.

Az aradi és a pozsonyi vértanúkról október 6-án délután 2 órától emlékeznek meg a pozsonyi Kecske-kapui evangélikus temetőben báró Jeszenák János és Rázga Pál evangélikus lelkész sírjánál. Az ünnepi szónok: dr. Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója és dr. Deák Ernő történész, a Bécsi Napló főszerkesztője.

A hősökre való emlékezés akkor igazán hiteles, ha tudjuk, kik voltak vértanúink és miért váltak azzá. Ezért összegyűjtöttük azokat a pozsonyi vértanúkat, akik a magyar szabadságért emeltek szót, vagy harcoltak érte.

Báró Jeszenák János politikus, kormánybiztos, főispán, vértanú, evangélikus egyházkerületi felügyelő, Esterházy János mártír politikusunk dédapja. Pozsonyban született. Jeszenák Jánost Pozsonyban a kecskekapui temetőben temették el.

A reformkori országgyűlésekben a főrendi tábla ellenzéki képviselőihez tartozott. Széchenyi István híve volt. 1839/40-ben barátságot kötött Batthyány Lajos gróffal. 1848-ban Szemere Bertalan javaslatára Nyitra vármegye főispánjává nevezték ki. Később kormánybiztos, majd a felvidéki felkelők ellen harcoló csapatok kormánybiztosa lett. Az ő érdeme, hogy sikerült kivédeni az 1848. szeptemberi szlovák felkelést.

Érdemeket szerzett Lipótvár megtartásában, de 1849 februárjában fel kellett adni a várat. 1849 júliusában csatlakozott Görgey csapataihoz. Velük együtt vonult Aradra, majd együtt tették le a fegyvert. Az augusztus 13-ai fegyverletétel után orosz fogságba esett. Az oroszok a többi magyar politikussal együtt átadták őt az osztrákoknak. A forradalom és szabadságharc bukása után a vérbíróság halálra ítélte, és Pesten, 1849. október 10-én, Csány László kormánybiztossal együtt végezték ki.

Daniel Christian Dreszler pozsonyi evangélikus család sarja. 1848 szeptemberében tagja lett a városban alakult Hazafias Egyletnek, amely Pozsony liberális és radikális polgárságát tömörítette. Dreszler élvezte, hogy az uralkodó ellen szónokolhat. Amikor a koronázó várost Windisch-Grätz csapatai decemberben elfoglalták, vége lett a szabad társadalmi életnek. A város és a megye területére ostromállapotot hirdettek a császáriak. Dreszler ezután is szidta az osztrák kormányt.

Állítólag a helyi Krobecker-kocsmában még arról is beszélt, hogy az uralkodót fel kellene akasztani. Valószínűleg kollégája, Baumann komikus súgta be. 1849. január 11-én letartóztatták. Még aznap kihallgatták. Január 17-én a Vizikaszárnyában összeült az ítélő bizottság. Josef Schindelar hadügyész szerint bebizonyosodott, hogy a vádlott az uralkodó kormánya ellen lázított. Ezért kötél általi halálra ítélték, amelyet délután golyó általi halálra enyhítettek, ezt másnap, 18-án, reggel 7 órakor a Duna partján, a Vízivárosban végre is hajtották. Ő nyitotta a pozsonyi vértanúk sorát.

Gruber (Gödörössy) Fülöp már fiatalon elkötelezte magát a haza védelmében, és katonának állt. A szabadságharcban, mint honvéd tüzér hadnagy vett részt. A harcok alatt Lipótvár védelmezésében tűnt ki. A hadmérnöki akadémiát végzett fiatalember képezte a vár tüzéreit. Ordódy Kálmán főhadnagy látva, hogy a csekély őrséggel nem képes a várat Simunich osztrák altábornagy hadteste ellen megvédelmezni, az őrséget rábírta a vár feladására. Báró Mednyánszky László, akit a magyar kormány a gyanús magaviseletű Ordódy mellé ellenőrnek rendelt, és hű bajtársa, Gruber ellene szegültek a parancsnoknak. A vár feladása után Mednyánszkyt és Grubert elfogták és 1849. június 5-én reggel 3/4 3-kor a pozsonyi vár mögötti Szamárhegyen felakasztották.

Mednyánszky László középbirtokos nemesi családba született. Tanulmányai után belépett a magyar királyi testőrségbe, ekkor kötött barátságot Görgey Artúrral. Az utolsó rendi országgyűlés követe volt. 1848 júniusában önként jelentkezett a honvéd hadseregbe. Katonai szolgálatát főhadnagyként barátjával, Görgey Artúrral együtt az 5. honvédzászlóaljban kezdte. Október végén Kossuth Lajos utasítására az Országos

Honvédelmi Bizottmány őrnaggyá nevezte ki és Lipótvár védelmére rendelte el. Mednyánszkynak a vár parancsnokaként a Kossuth szerint megbízhatatlan Ordódy Kálmánt is ellenőriznie kellett. Mednyánszkynak jelentős érdemei voltak abban, hogy a korszerűtlen kis vár mintegy ezerötszáz főnyi helyőrsége több mint négy hétig ellenállt Simunich tábornok seregének. Többször sikerült megakadályoznia a vár feladását.

Az 1849. február 2-ai haditanácsülésen már bizonyos volt, hogy Görgey felmentő hadserege nem ér el a várig, így a tisztek a vár feladása mellett döntöttek. Mednyánszky László és Gruber Fülöp tüzér hadnagy ekkor is a vár feladása ellen foglalt állást, azonban Ordódy a császáriakkal folytatott rövid tárgyalás után feltétel nélkül letette a fegyvert. A megadást követő hadbírósági tárgyaláson Ordódy Kálmán azt vallotta, hogy a várat csak Mednyánszky és társai terrorjának engedve nem adta fel, így Mednyánszky Lászlót és Gruber Fülöpöt április 22-én kötél általi halálra ítélték. Június 5-én kivégezték őket.

Rázga Pál Bazinban született. Evangélikus lelkész volt. Több külföldi állomás után, 1846-ban, Pozsonyban szerzett papi állást. Tevékenysége sokrétű, többek között protestáns iskolát is szervezett.

Prédikációi gyakran hazafias hangot ütöttek meg. 1848-ban Kossuth Lajos Pozsonyban az országgyűlésen fölrázta a kedélyeket. Rázga megalakította a pozsonyi nemzeti egyesületet, melynek célja: „a magyar kormány törvényes intézkedéseinek, ha szükségeltetik, fegyverrel is érvényt szerezni”. A szlovák felkelők, Hurban, Štúr és Hodža szabadcsapatai ellen nemzetőrséget szervezett. Közben Pozsonyban a forrongás tetőpontjára hágott a hangulat.

Kossuth a Zöldfa fogadó erkélyéről beszédet intézett az összegyűlt tömeghez, amit Rázga tolmácsolt a német ajkú pozsonyiaknak. A beszéd után önkéntesekből álló csapat indult meg Schwechat felé, Rázga Köpcsénynél egy ágyúra állva megáldotta őket. Változó szerencse kísérte a magyar hadakat. Végül 1848 decemberében a visszavert császáriak ismét átlépték a magyar határt.

Rázgát letartóztatták. Ferenczy városi tanácsos egész csapat katona élén berontott az Apácza-pálya 24. sz. lelkészlakba. Csak annyi időt engedett a gazdának, hogy nejétől és öt gyermekétől elbúcsúzzék. A városházára vitték és azonnal vallatás alá fogták, de csakhamar a vízi kaszárnyába kísérték át, ahol néhány hónapig sínylődött nyirkos börtönében. Haynau kinevezésével felgyorsultak az események. Rázga végig kitartott igaza mellett.

Végül Haynau elé került a per. Új terhelő tanúk léptek föl a fogoly lelkész ellen, akik azzal álltak elő, hogy Rázga az uralkodó családról több ízben sértőn nyilatkozott. Az ítélet kötél általi halálra szólt. Hiába járt közben az evangélikus egyház, Haynau nem kegyelmezett. 1849. június 17-én éjszaka Rázgát fölvitték a vár börtönébe, ahol utolsó óráit töltötte. Másnap, június 18-án a vár mögötti Szamárhegyen kivégezték.

Bartha József Ocskay Vendel szabadcsapatának tagja. Bars megyében járták a falvakat, de a császáriak rajtuk ütöttek, így kisebb csapatokba szerveződve menekültek. Ocskay és Bartha egyszerre értek Komáromba. Ekkor ismerkedett meg báró Jeszenák Jánossal. Ocskay csapatainak irányítását Simonyi Ernő vette át. A csapat Verebélyre vonult, ahol a sóhivatal pénzét és 14 kocsit rekviráltak. Ennek híre gyorsan elért a pozsonyi katonai parancsnokhoz.

Közben a csapat Hereszténybe érkezett. Itt Simonyi utasítására Bartha a kastélyt felkutatva kereste Rudnyánszky alispánt, de nem találták. Innen Lédecre mentek, ahol a császári kiáltványokat letépték, azok helyére Kossuth kiáltványait tették ki. Majd a csapat a hegyeken keresztül március 12-én Pálosnagymezőre érkezett. A város lelkésze fegyverbe szólította a lakosságot a szabadcsapat ellen. A császáriak itt fogták el a csoport tagjait, és március 30-án átszállították őket Pozsonyba. Barthát azonnal a rögtönítélő bíróság elé állították. Délután kötél általi halálra ítélték. Amit nem sokkal később golyó általi halálra enyhítettek. Ezt háromnegyed ötkor végre is hajtották.

Mészáros Dávid 1825-től segédlelkészként tevékenykedett Galántán, majd Szereden. 1826-ban alsójattói plébánosnak nevezték ki, 1827-től Nagymácséd papja volt, 1844-ben helyezték Sopornyára.

A császári és királyi sorgyalogezred katonái 1849. május 27-én tartóztatták le az esztergomi egyházmegyés római katolikus papot. A császáriak szerint a pap híveit az osztrák kormány ellen izgatta. A papnál házkutatást tartottak és több dokumentumot lefoglaltak. Ezeket az okiratokat a perben bizonyítéknak használták, melyek azt bizonyították, hogy a pap a szlovák híveknek minden esetben felolvasta a magyar kormány rendeleteit. Karácsony másnapján állítólag arra buzdította a híveket, hogy dobálják meg a németeket, hogy azok ne juthassanak be a faluba.

Majd 1849 májusában hálaadó szentmisét tartott a magyarok győzelméért. Mészárost sopornyai katolikusok jelentették fel a császáriaknál, akik azonnal le is tartóztatták őt. Négy helybelivel megkötözve vitték Diószegre. A nagymácsédiak ki akarták szabadítani, de a császáriak ellen nem tudták felvenni a harcot.

Mészárost a nép császári hadsereg elleni izgatásával, fegyveres felkelésben való részvétellel vádolták. Többen tanúskodtak ellene. A papot kétszer is kihallgatták, másodszor azt nyilatkozta, hogy nem saját meggyőződésből hirdette az igét. A hadbíró nem fogadta el a védekezést, és golyó általi büntetés kiszabását javasolt a bíró a hadbíróságnak, akik ezt egyhangúlag elfogadták. A katolikus egyház mindent megtett, hogy a bírósági határozatot megváltoztassák, de nem jártak sikerrel. Június 16-án a Várhegyen kivégezték. Mészáros Dávidot a császáriak elrettentésül végezték ki, hogy a még folyamatban lévő hadműveletek alatt intő példa legyen a magyar papság számára.

Stift József miután a császári királyi fősereg 1849. júniusi támadása után a magyar seregek visszaszorultak, Klapka Komáromba, Görgey pedig Vácra húzódott vissza és a magyarok által felügyelt megyék feletti uralmat a császáriak vették át, ez történt Nyitra megyében is.

Az osztrákok utasították a hatóságokat, hogy szigorúan lépjenek fel a magyar forradalmárokkal szemben. Így kerülhetett a császáriak kezére a kisrippényi birtokos, Stift József, miután több tanú is ellene vallott. Ez szerint a birtokos parancsot adott Kossuth és a magyar kormány kiáltványainak közzétételére. Stiftnél letartóztatása idején is találtak kiáltványokat, melyeket a magyar kormány adott ki. Stiftet a pozsonyi hatóságok 1849. július 19-én adták át a Katonai Nyomozó és Rögtönítélő Bizottmánynak.

Stift a perben azzal védekezett, hogy sosem állt a felforgató párt szolgálatában. A szembesítés után is tagadta a vádakat, mégis felségárulással vádolták. A főügyész javaslata alapján a hadbíróság kötél általi halált és vagyonelkobzást kért, amit hóhér hiányában golyó általi halálra változtattak. Az ő esetéről is elmondható, ami a Pozsonyban kivégzettek többségéről: az ellene felhozott vádak és a bizonyítékok alapján több tucat magyar hivatalnokot lehetett volna kivégezni. Az ítélettel meg akarták félemlíteni a magyarságot.

Petőcz György a megyei hivatalnokoknak a szabadságharc alatt egyáltalán nem volt könnyű dolguk. Mindig az aktuális megszálló kiáltványait, rendeleteit kellett kihirdetniük. Az éberhardi születésű Petőcz György 1843-től volt megyei főjegyző. 1848-49 fordulóján a császári-királyi hatóságok nevezték ki másodispánná, 1849 tavaszán pedig a megyei hatóság őt nevezte ki a Csallóközben táborozó csapatok ellátási biztosává.

Amikor a magyar csapatok bevonultak a Csallóközbe, Petőcz nem követte a kivonuló császári-királyi csapatokat, hanem hivatalából, Szerdahelyről hazatért családjához Felsőpatonyba. Május 6-án egy magyar járőr megparancsolta Petőcznek, hogy menjen be a hivatalába. Szerdahelyen találkozott Járossy Ádám alezredessel, aki arra utasította, hogy a Csallóközben állomásozó magyar csapatok ellátására tegye meg a szükséges intézkedéseket. Május 6-án parancsot kapott az előző év újonchátralékának kiállítására.

Petőcz írásban kérte a főszolgabírót és a többi hivatalnokot a 162 újonc toborzására. Amikor a régiót ismét megszállták a császáriak, Petőczöt felszólították, hogy tartson a magyar csapatokkal, de ő nem hagyta el állomáshelyét, csak később utazott el Zichy Ferenc császári királyi biztoshoz. Petőcz tevékenységéről a császáriak tudomást szereztek. Május 13-án utasítást adtak Petőcz György letartóztatására. Május 16-án megkezdték a vizsgálatot ellene, melyben a magyar csapatok ellátása, az újoncállítás és a hírszerzéssel kapcsolatban kiadott utasítása miatt felségárulással vádolták meg.

A perben enyhítő körülménynek számított, hogy Burits altábornagy jelentése szerint Petőcz jól végezte ellátó biztosi feladatát, amikor a császári királyi csapatokat szolgálta, és hogy saját akaratából tért vissza a császári szolgálatba. Ennek ellenére május 23-án vagyonelkobzásra és kötél általi halálra ítélték a hivatalnokot. Ezt Welden altábornagy még aznap lőpor és golyó általi halálra enyhítette. Az ítéletet május 24-én reggel végrehajtották.

Nimnichter János a szabadságharc idején otthagyva a császári csapatokat átállt a magyar honvédség soraiba. A császáriak már az igyekezetet és az átállásra csábítást is szigorúan büntették. Ennek áldozatává vált 1849 május végén Pozsonyban Nimnichter János is. A per anyagából viszont nem válik világossá, hogy Nimnichter tényleg átállt volna, vagy csak provokáció áldozatává vált.

Mivel az ügy nem volt egyértelmű, május 30-án a katonai vizsgáló és rögtönítélő bizottmány előbb a három lengyel provokátort hallgatta ki, akik azt állították, hogy Nimnichter rá akarta őket beszélni az átállásra. Nimnichter a vádakat a szembesítés után is tagadta. Ennek ellenére az ügyészség kötél általi halált javasolt, mivel a bíróság szerint elég bizonyíték volt az is, hogy a három katona eskü alatt vallott. Az ítéletet május 31-én végre is hajtották.

Baldini (Giovanni) Jánost jogász apja a Tengerészeti Akadémiára küldte Triesztbe. A fiatal Baldini azonban átiratkozott a velencei Szépművészeti Akadémia építészeti szakára. 1846-tól magyarországi vasútépítkezéseknél dolgozott.

Baldini mérnököt az 1848-as események Pozsonyban érték utol. A legenda szerint ő volt az, aki figyelmeztette honfitársait, az olasz katonákat, hogy a magyarok ellen és a szabadságért harcolók ellen vetik majd be őket. A dezertőrökhöz hamarosan csatlakoztak azok a katonák is, akiket a raktárak őrzésére hagytak hátra csapataik, vagy kórházban feküdtek az 1848. október 7-ei kivonuláskor.

A csapat csatlakozva a magyar honvédséghez egészen a Schwechat folyóig nyomult előre, ahol október 30-án vereséget szenvedtek. Visszavonuláskor Baldini a császáriak kezébe került. Már november 6-án kiderült, hogy Baldini azonos azzal a személlyel, aki október elején rá akarta venni a Ceccopieri-gyalogezred katonáit a zászlóaljuk elhagyására. Ezt az ezred több katonája jegyzőkönyvbe mondta.

Baldinit átadták a bécsi városkapitányságnak majd a bécsi államfogházban helyezték el. A hadbíróság pedig megkezdte az ügy kivizsgálását. Mivel a császáriak éppen a bécsi októberi forradalomban résztvevőkkel voltak elfoglalva, Baldini ügyét csak 1849. október 3-án kezdték tárgyalni. Ekkor Baldini átkérte magát Pozsonyba, mert abban bízott, hogy ott enyhébb ítélet születik ellene. De nem így történt. Március 24-ére készült el a vádirat, többek között a magyar csapatokhoz való átállásra való buzdítás, és fegyveres lázadásban való részvétel volt a vád ellene. A bíróság előbb kötél általi halálra ítélte, majd az ítéletet golyó általi halálra enyhítették.

Pozsonyban végezték ki a tardoskeddi vértanúkat is, Tóth József földes gazdát, Bugyik József bérest és Trexler Ferenc községi jegyzőt.

1849. január 21-én vagy 22-én Tardoskedden néhányan szembefordultak a császári hatóságokkal. A lipótvári erődöt zároló Simmunich hadosztály Sellyén állomásozó alakulata járőr csoportot küldött Tardoskedd felé, hogy a komáromi magyar erőkről híreket szerezzenek. Az őrséget egy paraszt szállította szekéren a faluba. Amikor a faluban beértek Fischer Lipót kocsmájához egy polgári ruhába öltözött személy valamit németül felkiáltott a katonáknak, majd a parasztnak a katonák megparancsolták, hogy forduljon vissza. Ekkor

Juhász János a falu egyik elöljárója felszólította a közelben álló parasztlegényeket, hogy állítsák meg a kocsit. A legények között ott volt: Tóth József, Janek Mihály, Bugyik József, Vida István és Smidrony József. Tóth és Bugyik elállta a kocsi útját, a katonák menekülőre fogták, de a legények elkapták őket. A katonákat Tóth és Bugyik az összesereglett néppel Juhász parancsára Boros Pál bíró házához kísérte, aki a hozzáérkezőket Trexler Ferenc jegyzőhöz irányította.

Trexlernél éppen ott volt Rádóczy Ferenc felesége, aki azt tanácsolta nekik kísérjék el a katonákat Érsekújvárra, ahol ekkor még a magyar csapatok állomásoztak. A katonákat még aznap Újvárba szállították. Az eseményeket még aznap jelentették, a Simmulich hadosztály azonnal megszállta Érsekújvárt. Több tanút is kihallgattak.

A vádlottak közül Tóth József bevallotta a kocsi feltartóztatását, de hozzátette, hogy ebben Janek Mihály és Bugyik József segítette. Elmondta a katonák feltartóztatását is. Bugyik megerősítette a kocsi elfogását, de vallomásában azt mondta, ezt előbb Tóth tartóztatta fel, valamint azt vallotta, hogy ő nem fegyverezte le a katonákat.

Trexler vallomásában elmondta: Rádóczy Emma javaslatára küldte a katonákat Újvárba. Azért fogadta meg tanácsát, mert attól félt, ha az Érsekújvárott tartózkodó Jeszenák megtudja, hogy elengedte a katonákat, hazaárulóként tekint majd rá. A vizsgálat elhúzódott. Rádóczy Emmát március 18-án szabadon bocsájtották, holott mindenki elmondta, az ő javaslata volt a katonák Újvárba vitele. A tárgyalás csak júliusban folytatódott, 19-én a vádlottakat a Katonai Nyomozó és Rögtönítélő Bizottmány elé állították.

A hadbíró 21-én terjesztette elő a hadügyészi iratokat, mely szerint Tóth, Bugyik és Trexler megvalósították a fegyveres lázadás bűntettét és velük együtt az egész község büntetést érdemel. Rádóczy Emma ügyét sem látták lezártnak, azon oknál fogva sem, hogy a hölgy időközben Komáromba menekült. Tóthot, Bugyikot és Trexlert kötél általi halálra ítélte a bíróság, Bodor Jánost tíz, Vida Istvánt nyolc, Janek Mihályt és Smidrony Józsefet hat év börtönbüntetésre ítélték. Tardoskedd községet 6000 forint hadisarc kifizetésére büntették. A büntetést július 21-én jóváhagyták, de hóhér hiányában 23-án a három halálra ítéltet agyonlőtték.

Az utolsó pozsonyi vértanút jóval a szabadságharc leverése után végezték ki. Gasparich Márk Kilit ferences rendi szerzetes, hitszónok, tábori lelkész, a szabadságharcot követő függetlenségi szervezkedések résztvevője és vértanúja.

1848-ban a magyar függetlenség lelkes híveként részt vett a zalai nemzetőrség szervezésében. A pákozdi csatában már tábori lelkészként vett részt, majd csatlakozott Perczel Mór hadtestéhez. A világosi fegyverletételig tábori lelkészként tevékenykedett. 1849 áprilisában ő vezette a szenttamási ütközetben a magyar sereget a szerbek ellen, ezért Perczel címzetes őrnagyi rangot adományozott neki. A fegyverletétel után bujkált, majd álnéven cikkeket írt a Pesti Naplóba.

Kapcsolatba került a függetlenségi szervezkedésekkel, egy vidéki ellenálló csoport megszervezése volt a feladata. De 1852 februárjában elfogták. Részvétele sem a szabadságharcban, sem az illegális szervezkedésben nem volt jelentős, de tekintettel utópista szocialista nézeteire, kötél általi halálra ítélték és kivégezték.

http://felvidek.ma/2016/10/oktober-6-an-a-pozsonyi-vertanukra-is-emlekez...
http://felvidek.ma/2016/10/oktober-6-an-a-pozsonyi-vertanukra-is-emlekez...