Óvatosan a petárdával és a tűzijátékkal!

tuzijatek-768x512.jpg

Kevesen tudják, hogy Szlovákiában új jogszabály határozza meg a petárdák és a tűzijátékok használatát. A törvény lehetővé teszi az önkormányzatoknak, hogy területükön szabályozzák a petárdák és tűzijátékok alkalmazását.

A törvény értelmében több önkormányzat az egyes pirotechnikai eszközök használatát saját területén betiltotta, még az év utolsó éjszakájára is. Pozsonyban például szintén tilos a tűzijátékok használata. Kizárólag olyan szakemberek gyújthatják meg azokat, akiknek engedélyük van erre. Kivételt képeznek azok a pirotechnikai eszközök, amelyek jelölésük szerint akár beltérben is használhatóak.

A törvényt tavaly fogadták el, idén pedig módosították, ennek értelmében az önkormányzatok általános érvényű rendeletben szabályozhatják a pirotechnikai eszközök használatát. A tűzijátékokon és petárdákon a gyártók kóddal jelölik, milyen kategóriájú eszközről van szó. Ennek megfelelően szabályozzák annak használatát is a közterületeken. Az általános érvényű rendeleteknek köszönhetően egy-egy településen más-más szabályok lehetnek érvényesek. Azok megsértése akár büntetőjogi felelősséget is vonhat magával, ezért nem árt odafigyelni és utánanézni, mit szabad és mit nem. Vannak olyan önkormányzatok, amelyek néhány eszköz használatát engedélyezik, de sem templomok, sem nyugdíjasotthonok és más szociális intézmények közelében nem szabad petárdát gyújtani.

Az állatvédők a házi kedvencekre kifejtett hatásra is felhívják a figyelmet. Az állatok megijednek és elkóborolnak otthonról, dezorientáltakká válhatnak. Hasonló hatással lehet a gyermekekre és az idős, beteg emberekre is a robbantás.

A tűzijátékok története a tizedik századig nyúlik vissza, Kínában feketelőporral, bambuszrudakat meggyújtva tűzzel, durranással űzték el a rossz szellemeket. A maihoz hasonló első tűzijáték is Kínához köthető, a tizenkettedik században egyházi szertartások, ünnepek és a császár születésnapjának kísérőjeként jelent meg. Magyarországon elsőként Mátyás király udvarában, Székesfehérvárott használtak tűzijátékot. A király és Beatrix királyné esküvőjén így ünnepelték az uralkodói párt. Budavár visszafoglalását is így ünnepelték meg 1686-ban.

A pirotechnikai eszközök az évszázadok során sokat fejlődtek. A szakszerűen előállított eszközök csomagolásán azok használatáról leírást találunk, mégis nagyon sok a baleset, elsősorban szilveszterkor és az év első napján. Ezért sem árt az óvatosság.

http://felvidek.ma/2016/12/ovatosan-a-petardaval-es-a-tuzijatekkal/