Hűséges olvasóink már megszokhatták, hogy a Pozsonyhoz közeli települések problémáiról írunk. Talán többen tudják, hogy a főváros területe egy évszázaddal ezelőtt töredéke volt a mainak, így ahhoz, hogy a „nagy-Pozsony” tervet kivitelezhessék a szlovák politikusok, több községet a városhoz csatoltak. Az utolsó „duzzasztás” 1972-ben volt, ekkor került a fővároshoz Püspöki.
Pozsonypüspöki sok embernek a kórházat juttatja eszébe, holott sok más dologgal is büszkélkedhet ez a hajdan volt mezőváros, gondoljunk csak a Szent Miklós- templomra, vagy a római mérföldkőre. Annak ellenére, hogy községgé a 19. században minősítették vissza, a régi püspökiek büszkék falusi mivoltukra. 1972-ben csatolták a fővároshoz, de falusi jellegét az ősi település részén (ahogy ők hívják, az ófaluban) meg tudta őrizni.
Püspökiről nemrégiben jelent meg Kocsis Aranka könyve: Magyar faluk és magyar falusiak a szlovák fővárosban címmel. Ebből megtudhatjuk, a faluba – majd a fővároshoz csatolás utáni városrészbe betelepülteket – hogyan fogadták az őslakosok. Az 1920-as években, amikor cseh, morva és szlovák telepesek jöttek - a magyarok bezárkóztak. A bezárkózás korszaka azonban elmúlt, a fiatal generáció a huszadik század közepén ide költöző családokat már püspökinek tartja.
A nemzetiségi arányok változásán is meglátszik ez a közelség, de történetéből a Pozsony környéki faluk tanulhatnának. Püspöki már a huszadik század elején megküzdött a betelepülés problémájával. Nézzük a tényeket: Püspökin 1991-ben 21 107 lakosból 3 298-an vallották magukat magyarnak, azaz a polgárok 15,6 százaléka. A nemrégiben napvilágot látott adtok szerint a városrésznek 20 611 lakosa van, ebből csupán 2 231-en vallották magukat magyarnak, azaz a magyarak aránya 10,82 százalékra csökkent a húsz év alatt. A polgármester szerint ez a folyamat előre látható volt. A faluban egyébként magyar iskola és magyar nevelési nyelvű óvoda is van. A polgármester a magyar iskola volt igazgatója, az önkormányzati képviselők közül többen a Magyar Koalíció Pártja jelöltjeként kerültek tisztségükbe.
Ožvald Erzsébet polgármester elmondta, „Amíg én itt vagyok, ez az iskola megmarad”. Fénykorában, az 1970-es években az iskola 650 diákkal működött, ma már csak 82 gyerek van. A polgármester kiemelte: erről a magyar szülők is tehetnek, amit minden Csemadok gyűlésen elmond. De sajnos ő is, mint a „rossz papok”, annak mondja, aki ott van, aki gyerekét magyar iskolába járatja. Szerinte nem negatívumként kell megélni, hogy 1972-ben a főváros városrésze lettek, ennyi év elteltével erről már kár is beszélni. Hozzátette azonban, tudja, hogy az „ófaluban” élők közül sokan még ma is negatívan értékeli az évtizedekkel ezelőtt történt eseményeket. Próbálja őket megérteni, bár nehéz. A fiatalok viszont már élevezik a fővárosi életet. Amikor a nagy fogalomra panaszkodnak, azt is meg kell nézni, hogy már a falusi részen, ahol egyébként nagyjából négyezer ember él, is vannak családi házak, ahol 3-4 autó áll az udvaron. A reggeli csúcsforgalomban a 63-as úton nagyjából 24 000 autó megy el óránként. Talán akkor is így lenne ez, ha nem csatolták volna őket a fővároshoz. Azt mindenképpen előnynek kell tekinteni,
hogy Püspöki kataszterében épültek üzemek, amelyek adójukkal a városrész költségvetését szaporítják. A polgármester asszony arra is rámutatott, az összes óvodában, köztük a magyar oviban is, kicserélték az ablakokat. Úgy tűnik, mindenütt befejezik a szennyvízelvezető csatornát is. Ezek mind olyan előnyök, amiket Pozsony közelségének, a hozzácsatolásnak köszönhetnek. Több a pozitívum, mint a negatívum. A nosztalgikus faluképet viszont sokan meg szeretnék őrizni, de talán ez így van jól.

Szabad Újság, 2012.08.08.