Romboló törekvések

A kormányprogram első látásra általános, semmitmondó, felületes volt. Száz nap után így fest a kormány munkája is. Elsősorban a szociális és egészségügyi miniszter kapkodott.
A családtámogatásokról érdemben a mai napig nem döntött a kormány. Annyi látható, hogy csökken majd a gyes azon édesanyák esetében, akik fizettek táppénzbiztosítást, a tőlük elvett pénzből a többi szülő juttatását emelik. hadd legyen szolidáris a "gazdag" a szegénnyel.
A munka Törvénykönyve a módosítás után rontani fogja a munkavállalók esélyeit. Ha megszűnik a felmondási idővel párhuzamos végkielégítés, az elbocsátottak zömének elemi esélye sem lesz, hogy új egzisztenciát teremtsen. a növekvő munkanélküliségi ráta mellett a végkielégítés például egy átképzés finanszírozására kell, mivel államilag támogatott aktív munkapiaci intézkedésekről egyelőre szó sincs. A tervezett regionális minimálbér pedig új diszkriminációt hozhat. Az oktatási tárca berkeiből már olvashattuk, ott is meg kell fontolni a regionális bértarifákat, hiszen drágább a megélhetés Pozsonyban mint a Kassai vagy az Eperjesi kerületben. A regionális minimálbér tehát a magasan képzett szakemberek (tanárok, orvosok) hiányát idézné elő Szlovákia elmaradottabb térségeiben.
Nem rózsásabbak az egészségügy lépesei sem. Míg a munkajövedelemből élők járulékterhei nőnek, a kormány csökkenti befizetéseit. Több forrás így nem lesz. Átgondolatlanul spórolna, pl. gyógyszer helyett hatóanyag-rendelést vezetne be, de a patikában nem tenné kötelezővé, hogy ott kizárólag gyógyszerész végzettségű alkalmazottak dolgozhatnak. .
Ez rombolás, nem reform, vagy építkezés.

Hírvivő, 2010. november