Évek óta járunk egy csapattal a tátrai Kakaslomnicra, ahol nagy szeretettel fogadnak minket. Nem a pénzünk miatt. A szállóhelyünk nyugdíjas portásokat alkalmaz. Az egyik hölgy, mikor meghallotta, magyarul beszélünk, könnyes szemmel váltott át magyar nyelvre. A következő évben pedig már úgy intézte, akkor dolgozhasson, amikor ott leszünk. Ismerősként fogadott bennünket, és mesélt az életéről. Arról, hogy a település valamikor német volt, és kitelepítették őket, az összes rokona Németországban maradt, csak ő jött vissza. Hozzátette: mi amolyan sorstársak vagyunk. Örül, ha magyarok jönnek ide, mert ők megértik, hiszen ugyanúgy bántak az őseikkel, mint velük.

Sorstársak vagyunk. Nem értik, miért osztom meg ezt a kis emlékemet? Azért, hogy lássák: a kollektív bűnösség nemcsak minket sújt ebben az országban. A kollektív jogokat biztosítani kell, a kollektív bűnösség elvét pedig el kell törölni, ez a célunk! Mindent meg kell tennünk ennek érdekében. Elmesélhettem volna egy magyar ember történetét, akár a nagyszüleimét is... De a tátrai történetből talán mások is megértik: itt nem csupán rólunk van szó, hanem mindenkiről.

MKP HÍRVIVŐ