Szarka Zsuzsa sikertörténete

01 Szarka Zsuzsa kiállítása Pozsonypüspökin.JPG

Jégh Izabella, a Csemadok Pozsonyi Városi Választmányának elnöke Szalag-Zsinór stílusú ruhában üdvözölte Szarka Zsuzsa divattervezőt december 4-én Pozsonypüspökin, a CIIC épületében tartott rendezvényen. A kiállítás megnyitóval egybekötött beszélgetés a Városi Kulturális Napok rendezvénysorozat utolsó előtti előadása volt.

Szarka Zsuzsa kiállított ruháit már a terembe érve sokan megnézhették, de az elnökön és divattervezőt faggató Molnár Judit újságírón is megcsodálhatta a közönség az egyediségéről felismerhető ruhakölteményeket.

Molnár Judit szerint Szarka Zsuzsa divattervező pályája igazi felvidéki sikertörténet, hiszen több bemutatón és kiállításon van túl, egyedi ruhákat tervez, melyekben minden nő nőiesnek érezheti magát. Zsuzsát megtalálta a szakma, pedagógusnak tanult, tanított, majd iskolaigazgató volt.

Gyermekként tanulta meg a kézimunka fortélyait

Szarka Zsuzsa elárulta: a családjában mindenki tudott varrni, Hegysúron élő apai nagyapja közismert szabó volt Szencen és Pozsonyban is. A család minden nő tagja tudott horgolni, kötni, kivarrni, szőni, gyermekként ő is megtanulta ezek technikáját, és babáinak saját maga készítette a ruhákat. Majd mikor tanítani kezdett, önmagának, a családnak és a barátoknak készített saját kezűleg ruhákat. A varrás volt a hobbija.

Az első Szikince Fesztiválon, tíz évvel ezelőtt készített egy kiállítást saját ruháiból, ezt meglátta a fesztiválra érkező Kalocsai Andrea, aki a Duna TV-t tudósította és felkiáltott, hogy ilyen ruha neki is kell. Zsuzsa megvarrt egy hasonló ruhát a műsorvezetőnek. Kalocsai Andrea pedig abban moderált a Budapest Fashion Week-en. Ekkor kérdezték meg a szervezők, hogy ki tervezte ezt a ruhát, majd felvették vele a kapcsolatot a divathét szervezői. Így indul be a divattervezői karrierje a Nádszegen élő tervezőnek. Azóta sok kiállítást, bemutatót és nagyon sok izgalmas munkát tudhat maga mögött.

Régi korok divatja a mai öltözetben

Szarka Zsuzsa azt is elmondta, háromféleképpen jön az ihlet, a méteráru boltban, amikor egy textíliát meglát és elképzeli, mi készül majd belőle. A másik lehetőség, amikor egy hölgy betér a szalonjába és elmondja, mit szeretne, aztán azt megbeszélik. Ihletet kap akkor is, amikor egy hölgy csak azt kéri, valamit varrjon neki, de nem igazán tudja, mit is szeretne, csupán azt tudja megfogalmazni, mi az, ami nem tetszik, amit nem szeretne.

A divattervező visszatér elődeink stílusához, véleménye szerint ezt is gyermekkorának köszönheti, hiszen a nevelés sokat számít. Azt vallja, abban az időben volt gyermek, amikor a néptánc tanulása még a játék és szórakozás szerves része volt. Így mindaz mellett, hogy gyermekként megtanulta a kézimunka fortélyait, megismerte a népi viseleteket is. A kékfestő ruhák újragondolása mellett a Szalag-Zsinór stílus megteremtőjeként a régi korok divatját hozta vissza a mai mindennapi öltözetbe. De hordható ruhákat tervez.

Szarka Zsuzsa folyamatosan tanul, kutat, jelenleg a népi viseletek alsóruháit kutatja. A beszélgetés végén elmondta, csapatjátékosnak tartja magát. Ezért is vállalta a megmérettetést a márciusi választáson a Magyar Közösség Pártjának színeiben. A kampánycsapat munkájához is hozzájárult, hiszen megtervezte azt a népi motívumot, amely az MKP reklámanyagain megjelent. Ebben az egyik leggazdagabb hímzésvilágból merített, a palóc hímzés motívumot vette alapul, melyet termékenységi motívummal egészített ki.

Bevallása szerint szereti a kihívásokat, most a negyedi úrasztal terítő elkészítésén dolgozik. Felkereste őt a helyi lelkésznő, mivel az 1891-ben készült úrasztal terítő kissé megrongálódott az idők során, ennek mását fogja elkészíteni, a mai kornak megfelelően, hiszen ugyanolyan textíliákat és szöveteket, mint akkor használtak, ma már nem lehet beszerezni. Azt javasolta, az eredeti terítőt helyezzék majd el egy üveg mögé, hogy megcsodálhassa azt bárki és az új terítőt használják majd a templomban. Az eredeti terítőn még az is olvasható, hogy a helyi nőegylet adakozásából készült.

A kiállítás megtekinthető ezen a héten, munkanapokon, munkaidőben Pozsonypüspökin, az Együttműködési és Vállalkozásfejlesztési Központban (CIIC).

http://felvidek.ma/2016/12/szarka-zsuzsa-sikertortenete/