Szél-járás, a barátság lapja

szel_jaras-640x426.jpg

Csáky Pál Európai Parlamenti képviselő december 18-án, pénteken a pozsonyi Csemadok felújított Rákosi Ernő teremében a szél-járás szerkesztőivel beszélgetett. A lapot még 2008-ban hozták létre, hiánypótló kiadványként jelenik meg, hiszen a helytörténettől, irodalomtól, a képzőművészetig, a kulturális eseményekről való beszámolóig sok téma megjelenik a magazinban.

Görföl Jenő a lap főszerkesztője elmondta, akadnak támogatóik, így például a Szenc és vidéke és a Bethlen Gábor Alap, valamint Mosonmagyaróvár és Szenc önkormányzata. De Mészáros Alajos is a lap támogatói között volt, most pedig Csáky Pál EP képviselő vette át a helyét. A szerkesztők szeretetből készítik a szél-járást. Sok esetben a szerző keresi meg őket, főleg helytörténeti írásokkal, hogy szeretnék, ha bekerülhetne az újságba egy-egy téma. Ez nagy öröm számukra. De vannak olyan szerzők, akiket ők keresnek meg, így került be például egy szlovák író tanulmánya a kiadványba.

Böröndi Lajos szerkesztő szerint ez a barátok lapja, hiszen a szerkesztőség tagjait barátság fűzi egymáshoz. A lap egyébként regionális, de kulturálisan megpróbálják összekötni azt, amit majdnem száz éve politikailag elszakítottak egymástól, hiszen van szerkesztőjük Lendváról, Bécsből, Mosonmagyaróvárról és több felvidéki településről is. Azt is elárulta, szerinte ma Magyarországon nincsen olvasható kulturális lap, ezért is fontos a szél-járás.

Deák Ernő szerkesztő szerint a szél-járás bejárja a széleket, azaz a magyarok által lakott szélső járásokat, de a név utal a dinamikára is, amivel ezt a magazint készítik.

A szél-járást Szlovákiában a Csemadok területi választmányain keresztül terjesztik, de néhány önkormányzat és magánszemély is megrendelte. Kovács László helytörténész, szerkesztő elmondta: fontos ugyan, hogy egy-egy helytörténeti írás megjelenik, de nagyon fontos az is, hogy képzőművészeti alkotásokat is közölnek. Ez szintén egy hiánypótló tevékenység, hiszen a képzőművészeknek nincsen megjelenési lehetőségük. A találkozón részt vett Tuba László, Vígh László és Hornyák István szerkesztő és Balassi Tamás fényképész is, valamint a lap több szerzője, köztük Duba Gyula, Lacza Tihamér, Neszméri Tünde, Száraz Pál és Takács András. Csáky Pálnak a Magyar Közösség Pártja európai parlamenti képviselőjének is jelent meg írása a szél-járásban.

-nt-

Kép: a szerző
Forrás: szabadujsag.com